Jónak lenni jó?

Fotó: Tétényi Éva - Facebook

"Jónak lenni jó - a címe annak a jótékonysági műsornak, amit ma a Magyar Televízió sugárzott egész nap. Az árvízzel sújtott Duna szakaszon Esztergom és Budapest között különböző helyszíneken kötött ki egy folyami hadihajó, hogy onnan élőben bejelentkezhessenek. Reggel 7 órakor Dr. Bense Tamás gyermekorvossal vártuk a műsor indítását.

Arról beszéltünk, hogy csak közösen, összefogással sikerülhetett a város megvédése. Mindenkire szükség volt, és mindenki talált feladatot. Ő, aki a Kis-Duna sétányon lakik, állandó orvosi ügyeletet tartott, és segített azoknak, akik betértek hozzá, legyen az leégés, rándulás, kiszáradás, vagy fejfájás. Az asszonyok meg pogácsával, kávéval kínálták a gáton dolgozókat. Köszönjük, és reméljük, hogy a mindennapjainkban sem felejtjük el soha ezt a két hetet."

Tétényi Éva mondta egyszer nekem, hogy „…örül, ha valaki helyén tudja kezelni a dolgokat…”.

Nos, a fentebb mellékelt, a polgármester asszony által a Facebook-on megosztott írást is – ami annyira tétényiévás - megpróbálom a helyén kezelni, hangsúlyozva, hogy „érted haragszom, nem ellened”.

Maga a rövid írás is és a mellékelt fotó is az összefogás szükségességét hangsúlyozza – krízishelyzetekben. Amilyen például a minden vízállásrekordot megdöntő dunai árvíz volt.

Számomra a fotó rendkívül sokatmondó. Talán többet is mond a kelleténél, mert számos gondolatsort indított el bennem.

Kezdeném a háttérben látható, a „dicsőséges” magyar dunai flottilla maradékát bemutató hajóval. Jól tudjuk, hogy a Magyar Honvédség dunai flottillája 2002-ben végleg leépítésre került, majd ügyeskedő spekulánsok martalékává vált. A képen látható hajó egyike annak a maradéknak, amit olykor tűzszerészek használnak, olykor a NAV, s olykor – mint a példa is mutatja - a propaganda. Sanyarú sors.

„Jónak lenni jó” – hangsúlyozza a közmédia, és hangsúlyozza Tétényi Éva is, mert a legfontosabb az elv, amivel egyet kell, hogy értsek. Csakhogy mindeközben az emberek nagyon gondolkoznak azon, hogy egyáltalán adakozzanak-e a károsultak javára. Különösen annak tudatában, hogy a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára, a lakosság által összegyűjtött többmilliárd forintnak is ellenőrizhetetlenül lába kelt. Túlságosan közel még Devecser és Kolontár emléke.

Tudjuk, hogy az emberek szeretnek jót tenni, s néhanapján adakozni (Gondoljunk csak 1989-re, amikor is a fél ország rohant adományokkal Erdélybe.) Ennek oka talán a lélek megnyugtatása. De nem kell ennyire visszemenni az időben. Példa lehet az önzetlenségre és összefogásra az 2013. márcus 15-i hókatasztrófa, vagy az előbb említett vörösiszap-katasztrófa. Tapasztalhatjuk azt is, hogy a segítőkészség ott a legnagyobb, ahol a legnagyobb az ínség, és azt is, hogy a tehetősséggel fordított arányban csökken a segítőkészség. A „Jónak lenni jó” mozgalom keretében sem lehet látni azt, hogy tolonganának a milliomosok és milliárdosok. Hiába, az álszenteknek méginkább maguk felé hajlik a keze.

Sokatmondó, hogy míg Kolontár esetében rendkívül gyorsan jelent meg majd’ kétmilliárd forintos adomány a kormány által közreadott közösségi számlán, addig az árvízi emeltdíjas „kormányakció”, csak alig félmilliárdot eredményezett, hadihajópiár ide, médiaakció oda.

Valóban jónak lenni jó. Viszont van nekünk egy közmondásunk, miszerint „Egyszer volt Budán kutyavásár!”. Mert nagy valószínűség szerint ennek (is) köszönhető ez a „rongyos” négyszázvalahány millió.

Köszönet illeti mindazokat, akik legények (leányok) voltak a gáton, bár nem voltak túl sokan, és köszönet mindazoknak is, akik anélkül tették a kötelességüket, hogy közben a rivaldafényben sütkéreztek volna.

Szomorú, mi több felháborító volt látni az olyan településeket, ahol a helyi lakosság a kisujját sem mozdította azért, hogy a javait mentse. Ha a diákok, a katonák, az immáron a katasztrófavédelembe olvadt tűzoltók, vagy az ország túlfeléből érkező önkéntesek nem lettek volna, most nyakig ülnének hajléktalanul az iszapban.

Szomorú volt látni azt is, hogyan próbálnak egyesek politikai tőkét kovácsolni olyasvalamiből, amihez tulajdonképpen semmi közük (gondolok itt Budapest dunai árvízvédelmi-, vagy csatornarendszerére, a szentendrei mobilgát-rendszerre, a szigetközi vagy alsó-dunai vízvédművekre), beleszólni olyasvalamibe, amihez abszolút nem értenek.

Tehát krízishelyzetben valóban szükséges az összefogás. És jónak lenni is jó. Azt mondják a krízis összekovácsolja a közösséget, erősíti a lelket és szellemet, de…

…de idekívánkozik még valami: Aki lelkiismeretből, becsületből, vagy „csak” kétkezi emberi-, illetve hivatali kötelességtudatból teszi a dolgát, az sohasem dicsekszik vele. S főleg nem adja a nevét egy minden ízében alattomos propagandaakcióhoz.