Kígyóvállú, büdösbogár, gennyláda...

Ilyen és ehhez hasonló „nemzeti” jelzőkkel illette a kormányszimpátia az internet-adó elleni tüntetőket. Igazán megkapó figyelmesség, különösen ha azt vesszük, hogy ezt leginkább egy megadóztatni kívánt platformon követik el. Van ennek az egésznek valami különleges stikkje, amihez képest az érett Pálpusztai rezedaszagú tejtermék. De ahogy „koszorús költőnk” Hofi Géza is mondaná: „Mindig a fejétől bűzlik a láb. Ja! A lábfejétől”.

Itt vannak ezek a békemenetelős fíúkák, akik hol Brüsszelbe menetelnének, hol az USA-ba a „Nem leszünk gyarmat” jegyében, csak valahogy mindig elmarad az eksön. Mert ugye rothadó lábon, mosatlan kapcában kissé nehézkes elvergődni odáig, kivéve, ha a hazánkfia motorra pattan. Marad hát a Szabadság tér, az is csak akkor, ha a Kedves Vezető megengedi. Most speciel nem engedte, mert mégiscsak kellemetlen lett volna, ha szemfüles fotósok feltennének a facebookra olyan arcokat a békemenetből, akik pár órával korábban még bőszen világítottak mobiljaikkal a másik dzsemborin. Ezt a kockázatot a Vezér nem vállalhatta. Meg azt sem, hogy kisebb tömeg verődjön össze, mint mondjuk a József Nádor téren.

Tehát a nagy aktor triumvirátus (Bayer, Fritz, Csizmadia) most megértően kivár, mert egy „szakrális eseményt” – amit csak spirituális állapotban lehet elkövetni – mégsem illik semmitmondó dolgok miatt összecsődíteni. Kizárólag csak kiemelkedően fontos pillanatokban és… és „ha a támogatóink úgy érzik”. Azt most ne firtassuk kik is lehetnek ezek a támogatók, mert így halloween előtt korruptakról vagy jót, vagy semmit, ami jelen esetben inkább az utóbbi.

Szóval, ha a „támogatók” úgy akarják, akkor lehet menni. Mondjuk egy 300 forintos vizitdíj alkalmából. Ugye még emlékeztek drága feleim, hogy micsoda grimbusz keletkezett eme húsbavágó eseményből? Pedig hol van az a 700 forinthoz képest. Mert a magyar már csak ilyen. Ezermilliárdok elsíbolásáért, alapjogok megnyirbálásáért ugyan ki nem teszi a lábát az utcára, rongyos pár száz forint viszont már megéri. Ennyiért már érdemes. Persze értem én, mert hisz a vizitdíj befizetéséért ráadásul gyalogolni kellett, viszont a netadó kapásból a jó akolmeleget veszélyezteti, ahonnan lehet büdösbogarazni, gennyládázni, anélkül, hogy annak a veszélynek tenné ki magát az embernek látszó tárgy, hogy egy érzékenyebb lelkületű, vizisikló felsőtestű, jól pofán vágná.

Tehát kedves felebarátaim, a „szakrális” esemény most legnagyobb sajnálatunkra bizonytalan ideig elhalasztva, molinó naftalinba. Legalábbis addig, amíg a Kedves Vezető a svájci kúra után össze nem szedi magát, vagy amíg szépen stikában – úgy bajusz alatt - ki nem lépünk az EU-ból, a NATO-ból, az ENSZ-ből, meg az összes libsi-bolsi szervezetből. Akkor aztán jöhet a munkásőrség, az összes népfrontos jelölttel egyetemben, és az elmaradhatatlan ovációval, vagy amint azt a napokban tapasztalhattuk - intésre felállással, vastapssal, ahogyan a festői Észak-Koreában szokás. Ja és hogy el ne feledjem, minderről nyilván majd beszámol az L. Simon által megálmodott „szabad sajtó”. Éljen!

Emútnyócév (képes asszociáció)

 

 

Szélkerék

„Lebontották a családi szélkereket” – adta hírül az egyik kereskedelmi csatorna, némi képi illusztrációval fűszerezve. Eddig a tudósítás és az ember nem is gondolná, hogy tulajdonképpen benne van a magyar valóság sava-borsa. Irigység, butaság, felelőtlenség, ostoba hatalmi gőg, a magántulajdon és a törvények semmibevétele, egyszóval minden, ami a mai valóságunkat (és benne múltunkat) olyannyira jellemzi.

A történet a következő: A festői Velence községben - ott, ahol a szél az úr - egy környezettudatos és az átlagosnál több ésszel megáldott honpolgárunk (aki mellesleg villanyautóval is közlekedik) felállított az udvarán egy 13 méter magas szélkereket, hogy áramot termeljen magának és a környék lakóinak (A történtek után azt hihetnők, hogy engedély nélküli, de a valóság nem ez.).

A velencei szélkerék, még ereje teljében...

Nos ez az a momentum, amit az irigyek nem tűrhettek. Szép, géppel írott feljelentést tettek amúgy magyarosan, és amolyan „dögöljön meg a szomszéd tehene is’ stílusban. A hatóság befogadta a feljelentést és sebtiben határozatot is hozott a szélkerék lebontásáról. Mellékes, de az ügy szempontjából mégis fontos tény, hogy a saját hatósági engedélyük ellenében. Ennek folyományaként megszállták a magánterületet és lebontották a magántulajdont. Az ok: árnyékolás, zaj, és fényvillogás (?!), ami egyeseknek roppantul zavaró. Csak megjegyzem, hogy ha ezt Amerikában tették volna, ott nemes egyszerűséggel lelövik a magánterületre betolakodót. De Velence nem az ígéret földje és Magyarország sem Amerika.

Befejezésül egy kérdés a feljelentőkhöz és a hatósághoz: Ha mondjuk a velencei honpolgár egy méretes és fokozottan védett vadgesztenyefát tulajdonolna a magánterülete közepén, ami úgy 20-30 méter magasra is megnő és eképp árnyékol, vagy egy szintén hasonló méretekkel büszkélkedő rezgőnyárt, amely akár 80-90 Db „hangszennyezésre” és fényvibrációra is képes, akkor ugyanígy járna el a feljelentő és „eljáró szerv” a környezetvédelem jegyében? A kérdésre nem várható válasz, annyira egyértelmű. Akárcsak az emberi rosszindulat.

...és csúfos végzete

Van a dolognak egy másik, különös pikantériája is, mégpedig az, hogy a szélkerék eleinte kínai alkatrészekből állt, de megbízhatatlan és kritikán aluli minősége miatt amerikai alkatrészekre cserélte le a tulaj, ami már tökéletesen szolgálta a célt. Ha valaki mindezen okból esetleg politikai áthallást vélne felfedezni, az csak a véletlen műve.

Ha valakit részletesebben érdekel a téma az alábbi linken részletesen is tájékozódhat:

http://www.velenceiek.hu/content/velencei-don-quijote-avagy-k%C3%A1ros-ami-k%C3%B6rnyezetbar%C3%A1t

Fényesebb a láncnál a mobil – avagy csendes, őszi tiltakozósdi

Tapasztalván a hosszú hétvége „alkalmából” lezajlott budapesti tiltakozásokat, furcsa gondolatok futhatnak át a vájtemlékezetűbbek fejében.

Az egyik ilyen – finoman fogalmazva is érdekes - demonstráció a Deák téren kezdődött és a Kossuth téren ért szép csendben véget. Történt ugyanis, hogy a focis keménymag (?) összefogott, majd kéz a kézben összeröffent, holmi stadion-beléptetőrendszer és a kapcsolódó biometrikus azonosítók miatt. Érdekes, hogy ugyanazok és ugyanolyan mezben voltak jelen most is a Parlamentnél, akik anno az MTV-székháznál 2006 hasonló időszakában „szorgoskodtak”. A különbség talán annyi, hogy most nem hallatszott semmiféle takarodjozás és a petícióátadás sikertelensége sem váltott ki piromániás dührohamot a résztvevőkből. Érthetetlen! Mint ahogyan az is, hogy az Orbán Viktornak címzett petíciót miért nem Felcsúton akarták átadni, ahol a Vezér az Ország Gázszerelője társaságában, éppen az MTK ellen köpködte az aktuális magot. Pedig állítólag ott sem esett az eső. Vagy ennyire rossz lenne a „szurkolói” információáramlás? Persze ha azt vesszük, akkor nagyon is érthető a dolog, ugyanis az akkori „vezérszurkolók”, most mind-mind valamelyik kormányközeli akciócsoport vezetőivé nőtték ki magukat. Mondjuk szurkolói szövetségi elnökké, vagy székházvédelmi különmegbízottá. És így már tökéletesen érthető, hogy miért is nem vonultak ki a Kossuth térre a pajzsos rohamrendőrök, vagy a TEK deli vitézei.

Annál inkább vegyültek viszont az Andrássy úton, a Hősök terén és Lendvay utcai Fidesz-székháznál, a gumicsont netadó ellen tiltakozó „százezrek” között. Ott ugyanis jóval képlékenyebb volt a helyzet, lévén a tömegben a számtalan liberális, hazaáruló közellenség. Ennek folyományaként volt ugyan kis orbántakarodjozás, de az is csak úgy fű alatt, némi egérdobálás, meg „erkélyjelenet”, amit a kormánykommunikáció már egyenesen vandalizmusnak nevezett - de semmi több. Az eksön végén szép csendben elvilágítottak mobiljaikkal a helyszínről. Hol van ez a „vandalizmus” a 2006-os őszi eseményekhez képest.

Az ember fia meg közben elgondolkodik, hogy az internet-adó ellen szervezkedők, vajon ugyanilyen agilisan miért nem tüntettek az éhségmenetelők mellett 2013 hideg februárjában, vagy mondjuk ugyanolyan vehemensen világítanának-e mobiljaikkal egy olyan család lakásában, ahol már áramra sem telik. Mert való igaz, hogy netezni is kell ugyan egy modern világban, de enni, inni, tisztálkodni, fűteni és lakni - egyszóval élni - ugyanúgy. Nos, úgy látszik ez a probléma még nem éri el a tüntetők inger- és gondolatküszöbét, csakúgy, ahogyan a trafik- és földmutyi, a négymilliónyi létminimumos, vagy a félmilliónyi kivándorolt sem.

Központi dezinformáció – avagy hogyan vezessük félre a közvéleményt

Azt nyilatkozzák a magyar kormány prominensei, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó információt szolgáltatni az USA-ból korrupció miatt kitiltott személyek kilétéről és azt is, hogy ezt egy szövetséges (mi több, barát) részéről meglehetősen mogorva gesztusnak tekintik. Az amerikai fél erre azzal vágott vissza, hogy ez az információ a magyar fél számára is elérhető és – valljuk be - ezen állításuk meglehet nem is alaptalan. Nos, akkor most kinek higgyünk?
Hogyha egy picit is gondolkodunk, akkor nem nehéz a kérdésre választ találni. Mint ahogy azt is megállapíthatjuk, hogy a magyar korrupció az egeket, illetve a legfelsőbb kormányköröket is elérte. Mert ugyan miféle kormány az, amelynek információs forrásai (külügy, elhárítás, belügy, NAV, stb) még arra sem képesek, hogy egy telefonos híváslistát lekérjenek? Vagy nagyon ügyetlenek, vagy szándékosan hallgatják el az információt, amelyekről - az Orbán kabinet stratégiáját és módszereit ismerve – inkább az utóbbi a feltételezhető Ugyanis tudvalevő, hogy az Amerikai Egyesült Államokba kiutazók vízumát az USA budapesti nagykövetségén intézik. Az is köztudott, hogy az intézménybe nem lehet csak úgy simán bejutni. Minden egyes ügyben – így a vízumkérelmek ügyében is – előzetesen, telefonon kell egyeztetni. A kormánytagok Államokba irányuló kiküldetését például a kabinetiroda, illetve a külügy intézi az USA külügyminisztériumán, illetve a magyarországi nagykövetségen keresztül.
Nos, a magyar információs hatóságoknak semmi dolga nem lenne, mint csupán az adott telefonszámra befutó hívásokat visszaböngészni, beazonosítani és összehasonlítania kiutazottak névsorával. A számítógépek korszakában ez nem lehet egy megoldhatatlan probléma, hiszen nem lehetnek olyan sokan.
Vagyis joggal feltételezhető, hogy a kormányzati kommunikáció szándékosan dezinformál, illetve tart vissza információkat ebben a súlyos, a teljes magyar közéletet érintő ügyben, és megpróbálja a dolgot elbagatellizálni. Például egy internetadó ötletével. Mondjuk nem is lehet csodálkozni, hiszen egy ilyen botrány akár a kormányzat teljes bukásához is vezethet. Persze csak egy normális demokráciában. De hol van nálunk normális demokrácia?
Jogos az a felvetés tehát, hogy ebben a szó szoros értelmében nemzetközi botrányban akár a legmagasabb kormányzati személyek is érintettek lehetnek (értsd: miniszterelnök, tapasztalván Obama elnök elzárkózását a magyar miniszterelnökkel való találkozástól, és ezért Orbán már-már hiszti szintű viselkedését), hiszen látszólag egy rendkívül egyszerű és jogszerű információszerzési módszert sem alkalmaznak. Hangsúlyozom: Látszólag! Ezért voltak álságosak akár Szíjjártó Péter, Deutsch Tamás, vagy akár Rogán Antal és Lázár János (hatáskör szempontjából leginkább az övé) csodálkozó megnyilatkozásai, és így vált a magyar kormány információhiányra való hivatkozása hiteltelenné. A legfurcsább az, hogy ebben a példátlan ügyben sem a magyar kormányfő, sem az államelnök, de még az érintettek sem hajlandóak a megszólalásra, pedig az amerikai ideiglenes ügyvivő, André Goodfriend nyilvános szavai elég egyértelműek voltak a két ország jövőbeli viszonyára vonatkozólag.

Az írás elején azt kérdeztem, hogy kinek higgyünk, ki az, aki hazudik. A fenti okfejtés után -. kizárva az Egyesült Államokat - már nem nehéz kitalálni.

Összeesküvés-elmélet

Én már rájöttem mire ez a stadionépítési mizéria, mire is ez a nagy lótás-futás. Igenis én már tudom. Sokat kellett rajta agyalni, de végül is fény gyúlt az illiberális sötétségben.

Először is van a szotyi, azaz fedőnevén napraforgó. A magyar szotyi - mint tudvalevő – szövetségesünk, már-már hungarikum. Aztán van egy amerikai étolajgyár, ami ugye miből él? Természetesen a jó magyar szotyiból. Végül itt a magyar elhárítás és annak látszólag tájékozatlan feje, ámbár ez a tájékozatlanság csak a felületes szemlélő számára az, ami. Jelentései napi szinten landolnak a Vezér asztalán.
Szóval, rohadt nagy tévedés azt hinni, hogy a jobbanteljesítés országa nem vette fel a kesztyűt a Nagy Szövetséges ármányos furmányaival szemben. Már régesrégen dúl a háború a két „nagyhatalom” között, és egy háborúban – ahogy a szerelemben is - mindent szabad. Leginkább titkolózni, amelyhez a magyar elhárítás tökéletesen tartja is magát. Hallgat, mint a kuka. No nem az a kuka, hanem a hódmezővásárhelyi. Mert ugyan miért is lenne egyébként szigorúan ötcsillagos titok például a stadionokra fordított milliárdok származása. Na ugye! Szó sincs itt üzleti érdekről. Mindez egyszerűen hadititok.

Szóval itt ez jenki szotyigyár, amelyik az istennek sem akart „stratégiai megállapodást” kötni (értsd: kenőpénzt adni valamelyik állami alapítványnak) és amelyet ezért meg kell leckéztetni. Nosza, jó magyar virtus szerint rugalmas elszakadásba lendültünk és hirtelenjében felépítettünk vagy tíz stadiont. A stadionokban meg mit kell csinálni a zsidózáson kívül és felsőbb példa- és útmutatásra? Na mit? Hát köpködni. Mégpedig bő nyállal és szotyolát. Köpködni a béközépen és a díszpáholyban egyaránt és ha lehet, minél nagyobb mennyiségben, amíg a kötésig nem ér napraforgóhéj. Mert a stratégiai fegyver az a szotyi, amiből a méregdrága Vénuszt sajtolják. Ergo: ki kell éheztetni a piszok bleut.

Nos erről a titkosfegyverről és annak felhasználási módjáról hallgat úgy a kormány, akár csak az elhárítás, a külügy, vagy a NAV. Jönnek itt mindenféle egészség-megőrzési, sportossá nevelési maszlaggal, meg hogy a magyar foci ismét szép lesz, holott a mélyben sokkal több rejtőzik. Úgy is mondhatnánk, hogy a háttérben minden olajozottan működik. Ezért nem lehet manapság a közértekben hántolt napraforgómagot sem kapni - mondjuk a levesbe. Még mit nem! Ott a polcokon a hántolatlan kilószámra. A sok nemzetidegen hazaáruló még képes és a töklevesbe önti a drága fegyvert, azt a magot, amiből nemzetünk jövője szökkenhet szárba, ahelyett, hogy vakmerően szembeszállna és jól nyakon köpné az ellenséget.

Az USA és a kecskerák

Érdekes összefüggésekre lelhet a figyelmes újságolvasó, különösképpen, ha a kormányszócső MTI „tárgyilagos” híradásait böngészi.

Napok óta tele a külföldi és hazai média az USA kontra NAV botránnyal, ami arról szól, hogy az Egyesült Államok persona non grata tekinti a magyar „tizeket”, azaz bizonyos NAV vezetőket és magyar vezető politikusokat. Az ok prózai: a magyar korrupció, ami immáron elérte, mi több meg is haladta az amerikai ingerküszöböt.

Nos, az MTI mindezt igen cizelláltan adagolja a köz tudtára, mi több egy huszárvágással még ellentámadásba is lendül. Közhírré tétette ugyanis, hogy milliárdos rákfogást könyvelt el a hatóság Nagylaknál, nevezetesen 25 ezer kecskerákot „fogtak” egy bolgár kisteherautóban. Hogyhogy nem, a hír szerint a rendőrök és nem a határőrök és pénzügyőrök, nehogy már a NAV is szóba kerüljön. Még mit nem! A NAV csak civil ügyekben lehet publikus, rákok esetében kussti.

Aztán azt is hozzábiggyesztette a központi hírforrás, hogy hazánk valaha - talán IV. Béla idejében - „ráknagyhatalom volt” (most is az, csak az egészségügy vonatkozásában), csakhogy a globáltőke keze erre a területre is betette a lábát. Az MTI ezért az eseményt eképpen tálalja a narancsos rákkedvelők legnagyobb gyönyörűségére: „Egykor Magyarország is „ráknagyhatalomnak” számított Európában, köszönhetően a vizes élőhelyek gazdagságának. Azonban a nagyméretű hazai rákok száma jelentősen megcsappant, elsősorban az Amerikából behurcolt fajok által terjesztett gombás megbetegedések miatt.”

Nem semmi riposzt ugyebár? Az értő fülnek szinte összefut a nyál a szájában, miközben olyan vörössé válik a feje, akár a főtt ráké. Mert szó sincs itt környezeti változásról, vízszennyezésről, vegyszerezésről, stb, amelynek mintegy lakmuszpapírja a különböző rákfajok. Á nem! Annál inkább behurcolt, tájidegen, jövevénygombáról. Azért valljuk be, hogy így ledegradálni, mi több gombás fertőzéshez hasonlítani az USA-t – főleg ilyen pitiánerül - bizony csak az MTI képes, különösképpen annak tudatában, hogy például az „őshonos”, hungarikum fehér akác is onnan „települt be”. Majd megtanulja a piszok jenki, hogy hol is lakik a magyarok istene - a NER, a NAV, a TEK és az összes hárombetűssel egyetemben -, hogy kibe is kössön bele. Mert így üzen manapság hadat egy magyar úr, azaz a totalitáriummal lojális állami intézmény. Tehát kard ki kard, avagy rák ki rák, és hajrá! Összeollózzuk azt a nyamvadt Államokat, még ha rákollóval is.

Saller, koki, tockos... tökön rúgás

Rajz: Korcsmáros Pál

„Az úgy kezdődött Tekintetes Nemzeti Egységbíróság, hogy a felperes visszaütött”

Akár így is folytatódhatna az ügy, amelyet Ábel Attila, Csepel „örökös alpolgármestere” kreált a Csepel.info nevű hírmagazinban a maga és a Fidesz hasonlatosságára.
Történt ugyanis az a skandalum, hogy az önkormányzati választások napját megelőző szombat délelőttjén, a DK képviselői (köztük Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba) be merészelték tenni a lábukat a  „megszentelt” csepeli piac területére. Kis korteskedés, kis lángosozás, miegymás. De mert a „Vörös Csepel” immáron sárgává fakult, és mert sárgában ugye minden egészen más, a dologból nem az sült ki, amit ők és a lángosos elképzeltek. Például Gyurcsány is – jellemző módon, kora reggel és éhgyomorra - erős alkoholszagot árasztva állt a lángossütőhöz. Legalábbis egy „megbízható, anonim szemtanú” korrekt, géppel írott vallomása szerint. No már most, egy vércsepeli, vérpolgárt ez úgy felháborított, hogy leköpte a volt miniszterelnököt. Ám Gyurcsány sem volt rest és nyilván a több kupica feles hatására, visszakézből lekevert egy sallert az okvetetlenkedőnek, elvégre sallert és kokit osztani nem csak egy regnáló miniszterelnök privilégiuma ugyebár. Ám egy jó kocsmai balhé sem lenne az igazi, ha pluszban nem lenne egy kis tökön rúgás, illetve ágyék-lágyék rúgás is (Ábelnek ez is tök mindegy). Ábel Attila szerint a „Gyurcsány-gárda” egyik oszlopos tagja által szenvedte el szegény támadó-áldozat az említett altesti inzultust.
Eddig a zanzásított történet álá Ábel Attila, amit hogyhogy nem, és egészen véletlenül képre és videóra is vett. Aztán meg iszkiri az MTI-hez, mert fő az egészség, a kidagadó gombóc és a korrekt tájékoztatás.

De ha valakinek esetleg nem lenne elég a híranyag, annak alaposabb elemzésre ajánlom figyelmébe az alábbiakat, szöveghűen, egyenesen Ábel klaviatúrájából, az MTI által megerősítve. Rejtő Jenő helyre kis ponyvát bírna szerkeszteni belőle.

Csepel.info:

„Csepelre ment Gyurcsány, balhé lett belőle

Gyurcsány tarkótockost adott, Molnár Csaba ágyékrúgást vitt be a kötözködőnek

Paál Géza képviselőjelölt fogta le a Gyurcsány által tarkón csapott majd Molnár közreműködésével ágyékon rúgott férfit – Paál nem kívánt hozzájárulni a fotóhoz, holott közszereplő és ez a kép is a kampányrendezvényen készült (Forrás: Csepel.info - Fotó: Ábel Attila)

Köpködésbe majd tettlegességbe fulladt Gyurcsány Ferenc csepeli kampánylátogatása – értesült a Csepel.info. Lapunk úgy tudja, hogy egy férfi leköpte a lángosra váró Gyurcsányt, mire a volt miniszterelnök tarkón csapta, Molnár Csaba pedig – pestiesen szólva – tökön rúgta az akadékoskodót.

Bár az ellenzék szerint totális diktatúra van, Gyurcsány Ferenc, az ellenzéki Demokratikus Koalíció elnöke pénteken már megelőlegezte pártja csepeli polgármester-jelöltjének a győzelmet. Ráerősítésképpen a legböszmébb miniszterelnök szombaton reggel a csepeli piacon kezdte kampánykörútját, ahol azonban végül botrányba fulladt a látogatása.

Egy szemtanúnk szerint Gyurcsány és kampánycsapata már körbe ért a piacon, amikor a Csepelen igen népszerű lángosozóhoz értek és beálltak a sorba. Itt azonban egy férfi odament Gyurcsányhoz, és leköpte a volt miniszterelnököt. Gyurcsány visszaütött, és az éppen elforduló férfit tarkón csapta. A férfit ez után két oldalról lefogták, de nem ért ezzel véget a tettlegesség. Ekkor lépett közbe ugyanis a Gyurcsánnyal együtt kampányoló Molnár Csaba, és a védekezni már nem tudó embert térddel ágyékon rúgta.

Gyurcsány Ferenc ezek után elment, a konfliktust kiprovokáló férfit pedig többen próbálták lefogni és a helyszínen tartani. Miután Molnár kiszabadult a férfi szorításából, az a Paál Géza DK-s képviselőjelölt tartotta tovább fogva a férfit, aki időnként Gyurcsány önkéntes testőreként is dolgozik, és akit a Gyurcsány-gárda létrehozásával is hírbe hoztak. Tíz órakor három rendőrautóval ért ki végül a rendőrség a helyszínre, ahol Molnár Csaba már a piac mellett kampányolt tovább Avarkeszi Dezső ex-MSZP-s ex-képviselővel.”

 

Ábel Attila közleménye:

„Nem vettem részt a konfliktusban, de még csak a helyszínen sem voltam akkor, amikor Gyurcsány Ferencet egy férfi leköpte a Csepeli Piacon. A férfi korábban a Fidesz önkénteseivel, így velem is többször vitázott. Mélyen elítélünk minden erőszakot: tökéletesen értelmetlenek és mindig csak rontanak a politika egyébként sem túl magasztos színvonalán.

Megdöbbenve olvastam a Demokratikus Koalíció kijelentését, mely szerint jelen voltam akkor a Csepeli Piacon, amikor a férfi inzultálta Gyurcsány Ferencet. De még ennél a kijelentésnél sem állnak meg, mivel egyenesen azzal vádolnak, hogy nem segítettem a volt miniszterelnöknek, hanem egyenesen videóztam a történteket.

Az igazság az, hogy még csak a helyszínen sem voltam, amikor az eset történt. Amikor észrevettem a dulakodást a piac bejáratánál, és benéztem a piac csarnokába, akkor annyit láttam, hogy valakik dulakodnak, egy nő meg fehér karkötővel, egy mobiltelefonnal veszi mi történik. Gyurcsány Ferenc már akkor sem volt a helyszínen, amikor ezt láttam: mivel jóval magasabb az átlagosnál, egészen biztosan kitűnt volna a tömegből.

Mivel láttam, hogy vannak jelen biztonságiak és a piac vezetője is ott van a helyszínen, nem volt szükség arra, hogy közbe lépjek valamibe, amiről nem tudtam, hogy micsoda. A csarnokból kijövő emberek csak annyit tudtak, hogy valaki belekötött Gyurcsányba, egy hölgy azt is tudni vélte, hogy az illető tojást akart dobni a volt miniszterelnökre.

Akkor mentem be a csarnokba, amikor már a rendőrségre vártak. Négyen fogták a férfit, és mellettük voltak még biztonságiak. A férfival akkor is vitáztak még, de már dulakodás nem volt. Ekkor egy fényképet készítettem a rendőrökre várakozókról.

Egy szemtanútól van információm, hogy mi történhetett. Ő azt mondta el, hogy Gyurcsány Ferencet a férfi leköpte, mire a volt miniszterelnök reflexből odacsapott, tarkón csapta a férfit. A két oldalról lefogott férfit ezek után Molnár Csaba térddel még lágyékon rúgta.

A férfi, aki leköpte Gyurcsány Ferencet, korábban számos alkalommal jött oda a Fidesz önkénteseihez vitatkozni. Bár velünk fizikai inzultusba egyszer sem került, annyit biztosan állíthatok, hogy nagyon messze áll a nézeteinktől.

Mélyen elítélek minden erőszakot: tökéletesen értelmetlenek és mindig csak rontanak a politika egyébként sem túl magasztos színvonalán. Csepelen a szoros verseny miatt sajnos az önkormányzati kampány nem mentes a komolyabb összetűzésektől. A napokban Takács Krisztián MSZP-s képviselő támadt rá az egyik képviselőjelöltünkre, akit összekent tapétaragasztóval, a kezét pedig ezek után az én kabátomban törölte meg. Erről videó is készült. A balliberális pártokat a Helyi Választási Bizottság eltiltotta a további törvénysértéstől. Ez sajnos a tapasztalataink szerint semmit sem számít nekik.”

Ábel Attila

elnök

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Csepeli Szervezete

Bunkócska

Somfai Péter, a Népszava publicistája minősíthetetlen hangnemet ütött meg a kedden megjelent „Győztünk!” címmű írásában. Nemes egyszerűséggel lebunkózta Bokros Lajost, mégpedig azon oknál fogva, hogy Bokros nem gratulált a vasárnapi önkormányzati választások után Tarlós Istvánnak.

Azt most ne firtassuk, hogy gratulálni általában demokratikus választások után szoktak egymásnak az ellenfelek és nem egy diktatúrában. De úgy látszik Somfainak ez nem jelent semmit, mert ő ezen írásával immáron tökéletesen elismeri a jelenlegi magyar választási rendszer legitimitását, demokratikusságát. Váljék egészségére!

Azt se firtassuk, hogy azt a Bokros Lajost szapulja, akinek személye garanciát jelent bármely gazdaság számára, így akár Budapest számára is. Nem véletlen, hogy két hét elég volt arra, hogy a fővárosi szavazópolgárok jelentős részét is gondolkodóba ejtse és az urnák elé szólítsa, ami nem mondható el például az MSZP-jelölt Falus Ferencről. Ám úgy látszik Somfai urat ez sem érdekli, mint ahogyan az sem hogy Bokros 37%-a Tarlós 49%-hoz nem olyan egetverően rossz eredmény, hogy azt katasztrofális vereségként kelljen értelmezni. Sőt! Somfai Péternek csak alaposabban ki kellett volna nyitni a fülét, hogy meghallja az olyasféle mondatokat, mint például ez: „Csak azért megyek el szavazni, mert ott a Bokros, a többi nem érdekel!”. Ergo: amennyiben Bokros neve nem szerepelt volna a választási névsorban, úgy bizton állítható, hogy a fővárosi ellenzék még csúfosabb vereséget könyvelhetne el. Mindenesetre alapos lecke a jövőre nézve, s főleg az MSZP-nek, ámbár ahogy ezt a pártot elnézem, még ebből sem tanul. Sokkal fontosabb számára, hogy nekiessen egy Bokros Lajosnak, vagy egy Gyurcsány Ferencnek, olyanoknak, akik egyszer-kétszer már gatyába rázták ezt az országot, benne az MSZP-vel.

Aztán azt sem nagyon kellene forszírozni, hogy vajon Somfai a maga területén csillogtatni tud-e olyan erényeket, mint Bokros Lajos a pénzügy és gazdaságpolitika terén, vagy csupán beállt a gyurcsányozó-bokrosozó Tóbiás-félék mögé? Arra azért kíváncsi lettem volna, ha Bokros netán győzelemre vitte volna a budapesti ellenzéket, akkor a Népszava lehozott volna egy ilyesféle írást? Persze a kérdés poétikus, hiszen a feltételes módot nem ismeri a politika, mint ahogy a hála kategóriát sem.

Valahol megértem én a Somfai-féle meghasonlást, mert hisz egy virtuális párt mellett kell (kellene) kiállni, s mindezt a szociáldemokrácia jegyében. No de így!? Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy ez a párt már évek óta nem tudja eldönteni milyen irányvonalat is vegyen, és hogy ez a párt már szinte nem is tényező a politikai palettán. S kínjában mit tesz? Csapkod jobbra-balra, kétségbeesetten kapálódzik, mindenkiben hibát keresve, csak éppen önmagában nem, miközben egyre sodródik az eltűnés örvénye felé De most lesz „három nyugodt éve” arra, hogy alaposan fontolóra vegye hogyan is tovább. Akárcsak Somfai Péternek.

Hazádnak, rendületlenül...

Nem gondoltam volna, hogy egy negyed század elég lehet ahhoz, hogy megérthessük egy nép, egy nemzet teljes történelmét, annak minden nyűgét és sorscsapását. Huszonöt év elég volt ahhoz, hogy hű lenyomatként adja tanúbizonyságát, hogy e nép miért is foglalta himnuszába a balsors fogalmát, s az miért is kísérte végig ezeréves létét. E fél emberöltőnyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy rávilágítson: ez a nép nem kívánja, és ezért nem is érdemli meg a szabadság érzetét. 1989-ben felcsillant némi remény, hogy ez a tenyérnyi közép-európai ország, talán végre saját kezébe veheti sorsát, végre érett felnőttként viselkedik, de a múló idő minderre rácáfolt. Ezen ország rálépet ugyan a demokrácia ösvényére, de tapasztalat és akarat híján nem tudott járni rajta. Számtalan lehetősége kínálkozott ugyan, de ez az ország nem élt a lehetőséggel, hanem visszaélt. Visszaélt a nemzeti vagyonnal, visszaélt a hittel, visszaélt a reménnyel, a munka szeretetével, a szorgalommal. Mindemellett visszaélt a kínálkozó alkalom adta talmi jóléttel, miközben egyre mélyebbre süllyedt a feudalizmus már-már elfeledett mocsarába. Rendszert tervezett és rendszertelenséget épített. Úgy látszik, ez az ország nem nő fel soha, mert bár tekintélyes a múltja, mégis gyermeteg módon viselkedik. Nem szereti az önálló gondolatokat, sokkal inkább, hogy megmondják neki, mit gondoljon, még ha ezen gondolatok ármányosak is, netán hazugságokon alapulnak. Szereti, ha fogják a kezét, vezetik, és infantilis módon azt sem bánja, ha a romlásba.
Ebben az országban a szabadság csak szólam, az egyenlőség egy lózung, a testvériség pedig szinte ismeretlen fogalom, amelyre nincs és soha nem is volt szüksége. Sokkal kényelmesebb egy diktatúra, ahol nem kell használni ama gondolkodásra teremtett szervet. Ennek az országnak egyszerűen kellenek a diktátorok. Úgy is mondhatjuk mintegy lételeme, lettlégyen az király, ellentengernagy, nemzetvezető, vagy posztkommunista konjunktúralovag. És kellenek jelképek is. Korona, kereszt, csillag, narancs bármi, amit körbe lehet táncolni, akár valami piedesztára emelt aranyborjút, holott az éles szeműek észrevehetik: ez a talapzat bizony csak hordó.

Huszonöt év. Ennyi telt el egy reményteljesebb jövő ígérete óta, de ez az ország fejlődés helyett visszafejlődött, s mindazt újraéli, amelytől oly annyira szabadulni akart. Ha ugyan valóban akarta. Persze meglehet ez is csak a gyerekes viselkedés velejárója, amolyan csikosch-gulasch virtus. Vannak persze olyanok, akik nem kaphatók sem pávatáncra, sem holmi aranyborjú istenítésére. Ők azok, akikben még van némi tartás, akik még remélik, hogy a demokrácia nem csak álom. Ám a többség átszellemülten, kábultan, vagy apatikusan – de mindenképpen önkívületi állapotban - járja a sámántáncot, mélyen beszívva a politikai narkotikumot. Ám minden kábulat után egyszer elérkezik az ébredés, a kijózanodás pillanata, amikor is rá kell döbbenni a napi valóságra. Mindarra, amit a narancsszín köd jelenleg még eltakar.

2014. október 12-e, ez a verőfényes vasárnap úgy látszik még nem ez a pillanat volt. Nem a kijózanodás pillanata. Még tart a mindent és mindenkit elhomályosító áfium hatása. Annak az áfiumnak, amelynek az önzés és hazugság az alapja és ez a nép tulajdonképpen önmagának keveri a jelenben csakúgy, ahogyan tette ezt a múltban is. Nap-nap után, hazádnak és rendületlenül. De hát ilyen ez az ország. Ilyen Magyarország.

Hülyeségszilánkok

Hülyeségszilánkok XXII.

Az aktuális hülyeség Németh Szilárd rezsi- és választási biztos nevéhez köthető.
A Fidesz politikusa azt találta mondani, hogy ha Bokros Lajos nyerne, akkor ingatlanadót vezetne be, amivel lenulláznák a rezsicsökkentés hatását.

Az szinte említésre sem méltó, hogy adóügyekben Bokrosnak nem lehetne kompetenciája, tehát nem vezethetne be ingatlanadókat esetleges főpolgármesterként, ugyanis az adótörvények a parlament hatásköre.

A másik, hogy egy főpolgármesternek csak Budapestre terjed ki a hatásköre, tehát akkor mi van a fővároson kívüli rezsicsökkentéssel?

Az nem elég, hogy Németh kijelentése nettó választási hülyeség, még durva és aljas hazugság is. Akárcsak a rezsicsökkentő maszlag.

Még valami: Németh nem csak szimplán hülyült, hanem duplán, ugyanis még azt is hozzábiggyesztette, hogy Magyarországon 270 ezer forinttal több marad egy átlagos család zsebében a rezsicsökkentés hatására, ami ugye 2 millió 700 ezres rezsiszámlát jelentene évente, feltételezve a 10%-os rezsicsökkenést.
Nem tudom, hogy a nemzet Szilárdja tisztában van-e egy átlagcsalád átlagkeresetével és átlag-rezsicsökkenésével? Ha nem a Jereváni rádiót hallgatná, vagy a KSH-adatokat nézné, esetleg megtanulna számolni, akkor nyilván nem bukott volna ki belőle ekkora blődség.

Borban az igazság

Rajz: Korcsmáros Pál

A fenti állítás különösen igaz, az állami „kegyenc” Tokaj Kereskedőház Zrt. körüli egyre nagyobb hullámokat verő botrányára.

Egy kereskedő 1,5-2 millió dollárra (1,2 milliárd forintra) perli a céget borpancsolás miatt, mert durván 250 ezer palack 2001-es évjáratú, 3 puttonyos aszúnak nevezett áru maradt a nyakán, amelyről kiderült, hogy köze sincs a Tokaji minőséghez. A dolog pikantériája, hogy a Tokaj Kereskedőház az elmúlt két évtizedben 15 milliárdos állami támogatást kapott, ergo a magyar adófizetők zsebe bánja a pancsolást. A másik kínos részlet, hogy Raskó György agrárközgazdász szerint az egész állami zrt tulajdonképpen egy szociális foglalkoztató, amely olyan minőségű szőlőt vásárolt fel a környék gazdáitól, amiért más már nem lett volna hajlandó fizetni. Egyes borszakértők szerint valami „ungarische cognac” még kihozható belőle (elvégre mire az a sok, szabad pálinkafőző), míg mások egyenesen borecetet főznének a teljes árukészletből.

Az ügy több mint érdekes - azon kívül, hogy a Tokaji márkanévnek hatalmas presztízsveszteség -, ugyanis közismert a Tokaj-borvidékhez köthető Orbán-családi érdekeltség. Ha figyelembe vesszük az évjáratot (2001), akkor most nem emútnyocévezésről van szó, hanem emúttizenháromévezésről.

Azért nem kell kétségbeesni, s az alkoholistáknak krokodilkönnyeket hullatni, mert nagyon is elképzelhető – mentvén, ami még menthető -, hogy rövidesen feltűnik a piacon a jóféle tokaji kannásbor, persze nem ezen jelöléssel, hanem átcímkézve és valami másik fantázianévvel. Mondjuk „Családi nyakolaj” néven. Agysejtet rombolni azzal is lehet, nem csak politikai maszlaggal. Nem kell hozzá más, mint néhány roma közmunkás filléres „jótéteményért”, akik kihúzzák a palackokból a dugót. És ha kiöntve ezt a löttyöt a pohár aljára nézünk, akkor tulajdonképpen megláthatjuk benne a magyar gazdaság minden nyűgét és nyilait, annak hű tükörképeként. Úgy is mondhatnánk, hogy ezen a téren is Magyarország jobban teljesít. Csak még azt nem tudjuk, hogy ezt a stiklit ugyan ki fogja elszámoltatni? Meglehet szokás szerint egy külhoni bíróság. A gond az, hogy ezt is velünk fizettetik meg.

 
Mindenesetre a helyzet kínos! Roppantul kínos, mert hisz’ Amerikán keresztül immáron egészen magasra is felérhet. Akár az ország „örökös miniszterelnökének” magasáig.

Hiába no, borban az igazság.

Proszit!

Csak egy katona

Török katona Szíria kurd területén            Fotó: Washington Post - Murad Sezer

Pincébe fel!

Reversae equus caballus dakotus, azaz fordítva a dakota lovon. Körülbelül így lehetne jellemezni Orbán Viktor legújabb kinyilatkozását. Ugyanis a magyar miniszterelnök székesfehérvári iránymutatása alapján fel az emeletre, irány a padlás és a cél a csillagos ég, ott, ahol az Egyszarvú, a Pegazus, a Kentaur és még ki tudja miféle mitikus páratlanujjú patás túr.
Orbán azt találta mondani egy ünnepségen, hogy Magyarország „Európa pincéjéből négy év alatt feljutott a földszintre, és maradt szufla az emeletek megmászására is.”

Azt most talán nem kellene forszírozni, hogy hány emeletet is kellene majdan megmászni, mert ugyebár nem mindegy, hogy egy háromemeletes bérházról van-e szó, vagy egy háromszáz emeletes kínai felhőkarcolóról. Meg aztán az sem mindegy, hogy ezt focilabdával a kezünkben, vagy például mankóval, vagy járókerettel tesszük. Az ilyen apróságokra persze nem terjed ki a Kedves Vezető figyelme, mert hisz ő makkegészséges, számára ismeretlen fogalom az akadály-mentesítés, s főleg azért, mert az ő gazdasági álomvilágában nincs olyan, hogy lift. Kell is az edzés, főleg úgy deréktájon, mert mint köztudott a Nemzeti Példakép ki nem állhatja a kövéreket (van persze kivétel), pláne ha azok egyenruhát viselnek.

Tehát ne kekeckedjünk, hanem szimplán állapítsuk meg, hogy miniszterelnökünk – jó magyar szokás szerint – ismételten fordítva ült fel a dakota lóra. S közben bőszen nyilaz is hátrafelé, de most kivételesen nem nyócévnyit, csupán négyet, mert mint tudjuk, 2010 óta új időszámításunk van. Az volt a Hungarica Numerus Zérus.

Van ebben az egészben valami spirituálisan vegetatív, ugyanis 2010 óta Magyarország nem felfelé megy, hanem éppenséggel lefelé. A lesöpört MANYUP-padlásról egyenesen a pincébe… Vagy még tovább. Mondjuk a bányászbéka mélysötét lakhelye felé, mert hisz’ Magyarország jobban teljesít, akarom mondani; erre is maradt szufla.

Szóval pincébe fel! És egyébként is: Mindenki szavazzon a Hazafias Nemzeti Fidesz (HNF) jelöltjeire.

Kegyelmesség, avagy enciklika a nyugdíjas hívekhez

Hülyeségszilánkok

Hülyeségszilánkok XXI

Az aktuális hülyeség Balog Zoltán, amúgy szociálisan érzékeny emberierőforrás-miniszter száját hagyta el, amikor arról értekezet, hogy a mai nyugdíjasok sokkal jobb egészségnek örvendenek és sokkal aktívabbak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. „Ma a 60 az új 50 és a 70 az új 60”.

Balog minisztertől már nem ez az első eset, amikor figyelmen kívül hagyja tényeket, illetve dobálódzik a számokkal, jelen esetben a tízesekkel.
Magyarország átlagélettartama az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben nem változott. Ez az érték az 1960-as években a férfiaknál 67 év, 2013-ban 69 év volt, míg nőknél 72, illetve 77. Az EUSTAT adatai tehát jócskán rácáfolnak Balog szavaira.
Arról nem is beszélve, hogy az egészség és aktivitás nem okvetlenül jár kéz a kézben. A legtöbb nyugdíjasnak napi gondot okoz a megélhetés és egészségének fenntartása közötti áthághatatlannak tűnő akadály. Vagy kajára és rezsire, vagy gyógyszerre költ. A kettő együtt legtöbbjüknek nem megy. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az átlagnyugdíjas bizony nem jószántából aktív, és nem a kicsattanó egészsége miatt. A nyugdíj jószerivel hideg vízre sem elég, így kénytelen munkát vállalni egészség ide-, vagy oda. Leginkább stikában persze, mert ha bejelentetten dolgozik, akkor az új orbáni rendelkezések értelmében nuku nyugdíj. Pedig a nyugdíj nem kegy, hanem jogos járandóság a ledolgozott évek után, és aminek alapját a felosztó-kirovó rendszer képezi.

Nos, ilyen az, amikor valakinél kiütközik a hülyeség és ötvöződik a politikai csúsztatással és aljassággal. Csupa-csupa  humánum.

Fata morgana

Montázs: Plajbászblog

Íme, az Orbán-kormány is megérte a gazdatiltakozásokat, csakúgy, ahogyan az előző kabinet. De micsoda különbséggel. Sehol egy traktor, sehol egy „főgazda”, sehol egy kondérnyi pörkölt, sehol egy piknik a tornyok aljában. Hiába no, a mostani kurzus alaposan tanulmányozta az emútnyócévet és tett is róla, hogy jelentős tiltakozó demonstrációk sehol se tudjanak kialakulni. Egy kis dinnye- és tejdobálás valami multiparkolóban, egy kis birkaterelés, egy kis kukorica-csali az országúton még belefér, de több nem. A magyar puszta rögvalósága imhol beköltözött a Kossuth tér környékére.

Apropos Kossuth tér!
Nem tudom látták-e már az új, unortodox Kossuth teret. Maga a magyar puszta csodája, különösképpen az Alkotmány utca felől nézve. Betonsivárság dizájnnak csúfolva, meg valami kacsaúsztatószerűség, ami inkább várárok. Igen, várárok a védelemhez, nehogy már holmi traktorral frontálisan berontsanak a felszentelt területre. Meg talán arra is alkalmas, hogy lehűtse az esetleg forrásnak indult kedélyeket.
De hol van itt manapság forrongó kedély? Luftballonos dzsembori volt ez a tegnapi gazda-összeröffenés is a Parlament tőszomszédságában, a Vértanúk terén. Voltak tán párszázan (talán még annyian sem), de hisz’ több ember nem is férne el azon a falatnyi téren, ami össze sem hasonlítható a parlamenti puszta grandiózusságával. Volt viszont annál több titkos és kevésbé titkos rendőr. Nagy Imre is szomorúan nézegethette a szócséplést földtörvényekről, támogatásokról, földbérletpályázatokról, agrárpolitikáról. A végén petícióztak is, de minek, hiszen jól tudják, hogy a kormány szóba sem áll velük. Levegőnek nézi őket. Forró, vibráló levegőnek a magyar sivárság felett.

Tehát a gazdák (is) gondosan kitiltva a Parlament elől-mögül, férjenek azon az ötszáz négyzetméteren, de legfőképpen a bőrükbe. Volt ugyan néhány zsák föld a magyar ugarról, meg egy árva marha is előkerült valahonnan, de mindez a kultúráltság jegyében.

Ó, hol vannak már azok a szép polgári körös idők, amikor állítólag egymillióan skandálták hol a Kossuth téren, hol a Hősök terén, hogy „Gyurcsány takarodj!”? Olyan káprázatnak tűnik, mint amilyen ez a tegnapi gazdatüntetés is. Tünékeny délibábnak, akárcsak a Hortobágyon. Sehol egy Karsai József, sehol egy Gaskó István. Előbbi Battonyán éli a polgármesterek ínséges életét, az utóbbi meg immáron negyedik éve lapít és eszi a szakszervezeti vezetők milliós „keserű kenyerét”. Arról nem is beszélve, hogy próbálná meg valaki mostanság a „Kedves Vezetőt” hasonlóképpen távozásra szólítani… Mert ugye „Isten nevét szádra ne vedd!” sem a parlamenten belül, sem kívül.

Szóval állt tegnap az ember a késő őszi verőfényben és szomorúan, de legfőképpen kiszáradt szájjal szemlélte a gazdák sivatag feletti fata morganáját.