Fata morgana

Montázs: Plajbászblog

Íme, az Orbán-kormány is megérte a gazdatiltakozásokat, csakúgy, ahogyan az előző kabinet. De micsoda különbséggel. Sehol egy traktor, sehol egy „főgazda”, sehol egy kondérnyi pörkölt, sehol egy piknik a tornyok aljában. Hiába no, a mostani kurzus alaposan tanulmányozta az emútnyócévet és tett is róla, hogy jelentős tiltakozó demonstrációk sehol se tudjanak kialakulni. Egy kis dinnye- és tejdobálás valami multiparkolóban, egy kis birkaterelés, egy kis kukorica-csali az országúton még belefér, de több nem. A magyar puszta rögvalósága imhol beköltözött a Kossuth tér környékére.

Apropos Kossuth tér!
Nem tudom látták-e már az új, unortodox Kossuth teret. Maga a magyar puszta csodája, különösképpen az Alkotmány utca felől nézve. Betonsivárság dizájnnak csúfolva, meg valami kacsaúsztatószerűség, ami inkább várárok. Igen, várárok a védelemhez, nehogy már holmi traktorral frontálisan berontsanak a felszentelt területre. Meg talán arra is alkalmas, hogy lehűtse az esetleg forrásnak indult kedélyeket.
De hol van itt manapság forrongó kedély? Luftballonos dzsembori volt ez a tegnapi gazda-összeröffenés is a Parlament tőszomszédságában, a Vértanúk terén. Voltak tán párszázan (talán még annyian sem), de hisz’ több ember nem is férne el azon a falatnyi téren, ami össze sem hasonlítható a parlamenti puszta grandiózusságával. Volt viszont annál több titkos és kevésbé titkos rendőr. Nagy Imre is szomorúan nézegethette a szócséplést földtörvényekről, támogatásokról, földbérletpályázatokról, agrárpolitikáról. A végén petícióztak is, de minek, hiszen jól tudják, hogy a kormány szóba sem áll velük. Levegőnek nézi őket. Forró, vibráló levegőnek a magyar sivárság felett.

Tehát a gazdák (is) gondosan kitiltva a Parlament elől-mögül, férjenek azon az ötszáz négyzetméteren, de legfőképpen a bőrükbe. Volt ugyan néhány zsák föld a magyar ugarról, meg egy árva marha is előkerült valahonnan, de mindez a kultúráltság jegyében.

Ó, hol vannak már azok a szép polgári körös idők, amikor állítólag egymillióan skandálták hol a Kossuth téren, hol a Hősök terén, hogy „Gyurcsány takarodj!”? Olyan káprázatnak tűnik, mint amilyen ez a tegnapi gazdatüntetés is. Tünékeny délibábnak, akárcsak a Hortobágyon. Sehol egy Karsai József, sehol egy Gaskó István. Előbbi Battonyán éli a polgármesterek ínséges életét, az utóbbi meg immáron negyedik éve lapít és eszi a szakszervezeti vezetők milliós „keserű kenyerét”. Arról nem is beszélve, hogy próbálná meg valaki mostanság a „Kedves Vezetőt” hasonlóképpen távozásra szólítani… Mert ugye „Isten nevét szádra ne vedd!” sem a parlamenten belül, sem kívül.

Szóval állt tegnap az ember a késő őszi verőfényben és szomorúan, de legfőképpen kiszáradt szájjal szemlélte a gazdák sivatag feletti fata morganáját.