"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2022. október 1., szombat

Északi Áramlat – szabotázs (Kinek az érdeke?)

Robbanások történtek a Balti-tenger mélyén, az Északi Áramlat iker-gázvezeték délnyugati szakaszán. Amellett, hogy az eset hajó- és repülő-közlekedési, valamint súlyos környezetszennyezési és ökológiai problémákat okoz a Balti-tenger ezen térségében, azzal a következménnyel is jár, hogy megszűnt a földgáz szállítása Oroszország felöl Nyugat-Európába ezen a gázvezeték-rendszeren. A négy erőteljes detonációt svéd és dán szeizmológiai mérőállomások is rögzítették.

Az elsődleges szakértői jelentések szerint nem ipari baleset, hanem szabotázs cselekmény történt, azaz szándékosságról van szó.


Ennyi a száraz hír.

 

Mivel az Északi Áramlat gázvezeték elsődleges prioritású Európa észak-kelet és észak-nyugat irányú földgázkereskedelmében, fontos útvonala az északi és nyugat-európai országok egyenletes földgázellátásának, jogos lehet a kérdés: Mégis kinek az érdekében állhatott ezen cselekmény elkövetése? Moszkva a nyugatot vádolja, Európa az oroszokat. De mi lehet az igazság?


Orosz érdek:

Tudvalevő, hogy az Északi Áramlat földgázvezeték kiépítése nagyon sokba került. Mind Oroszország, mind Európa nagyon sokat áldozott, hogy a rendszer kiépülhessen. Az is köztudott, hogy Európa földgázellátásában majdhogy nem kizárólagos az orosz szerep. Ebben közrejátszik a földrajzi elhelyezkedés, mint praktikum, ám nem hagyható figyelmen kívül egy fontos tény: Úgy gazdasági, mint politikai értelemben Európa számára jelentős az orosz függőség.  Ezt a zsarolási potenciált már számtalanszor kihasználta az orosz vezetés. Az orosz-ukrán konfliktus, majd az ennek a hatására kialakult európai szankciós politika erőteljes lépést váltott ki mindkét félből. Moszkva a vezetékek elzárásával fenyegetőzött, Európa pedig megpróbálja lerázni láncait (értsd: turbina visszatartás, alternatívák, stb…).

Moszkvát két érdek fűzhetné az efféle cselekmények elkövetésére. Az egyik, hogy ne kész tények elé állítsa a nyugatot a csapok elzárásával, s ezzel maga ellen hangolva a nyugat-európai közvéleményt, hanem mossa kezeit, mondván;” Én nem tehetek róla!”. A másik, hogy ezzel felgyorsíthatja és ösztönözheti a keletre (Kína, India) irányuló, földgázérdekű gazdasági befektetéseket. Bármelyiket is nézzük, mindkettő rendkívüli kockázattal jár és nem is biztos, hogy bármilyen eredményt is hoz. Arról nem is beszélve, hogy Moszkva a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben nem engedheti meg magának ezt az „itt a piros-hol a piros” játékot.
Konklúzió: A moszkvai érdek valószínűsége csekély.

 

Európai érdek:

Európa, (és főleg az Unió tagállamai) olyan gazdasági, politikai és - a tél közeledtével – energetikai krízissel néz szembe, amelyre az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Ezen kívül az Oroszország elleni uniós szankciópolitika olyan társadalmi feszültségeket generál, amely már most is érezteti hatásait, különösen az Unió keleti régióiban. Európa gazdasága, ill. gazdasági szintje nagyban függ termelési és kereskedelmi potenciáljától. Ezt pedig a globális piac és energia nélkül önmaga nem tudja fenntartani. Ennek fontos tényezője a keletről (és ebbe beletartozik úgy Kína, mint Oroszország) beérkező energia, nyersanyag humán erőforrás és tudás. Ennek gátat szabni szinte öngyilkosság.
Konklúzió: Európai érdek kizárt.

 

Kínai érdek:

Sokan gondolják azt, hogy akár Kínának is szerepe lehet a dologban. Bár ez abszurdnak tűnik, a lehetőséget mégsem lehet elvetni.
Kína az elmúlt évtizedekben olyan gazdasági fejlődést produkált, amelynek csodájára jár a világ. Ezzel együtt jár Kína szinte feneketlen energia éhsége. Ebben szerepe lehet egy új energiahordozó, mégpedig az orosz gáz megjelenésének (A lehetőséget fentebb már pedzegettem). Kérdés, hogy mind az orosz, mind a kínai fél hajlandó-e mindent kockáztatni egy kétes kimenetelű eredményért? És itt a „kétes értelmet” egy világháborús kockázatot is jelentő gazdasági krízis jelentheti. Szerintem sem Oroszország, sem Kína nem annyira ostoba, hogy az elmúlt évtizedek gazdasági eredményeit egy ilyesféle „malőrrel” tönkretegye. Kína és a kínai mentalitás sokkal inkább érdekelt egy aránylag jól prosperáló felvevőpiacban, amibe pl. Európa igen fontos szerepet tölt be.
Konklúzió: A kínai érdek valószínűsége igen csekély.
 

 Amerikai érdek:

Zbigniew Brzezinski, az Egyesült Államok ill. Carter elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója mondotta: „Ha a nyugat nem tud terjeszkedni, káoszba merül a világ.”
A gond csak az, hogy a köztudottan patrióta és nacionalista Brzezinski, nem a teljes nyugati világra, hanem csak és kizárólag az Egyesült Államokra gondolt, a nyugati világ többi országa – számára - csak mint csatlós, vagy mint bábállam játszhatott szerepet.  Brzezinski személye és tevékenysége mind a mai napig igen nagy ráhatással bír az amerikai külpolitikára.

 

Az USA külpolitikájára mindig erős ráhatással volt a káosz kihasználása. Ha természetes módon ez nem jött létre, akkor ő maga generálta. Nem lehet csodálkozni, hisz ez a lételeme. A „jó csendőr” szerep. Káosz, hadsereg, majd halászat a zavarosban, legyen az a világ bármely pontján. Ezen sem lehet csodálkozni, hiszen az USA munkaképes lakosságának 60 százaléka – közvetve, vagy közvetlenül – az Egyesült Államok hadseregét szolgálja. Ez a „gólem” tulajdonképpen az Államok gazdasági motorja. De sajnos van egy hátránya is. Iszonyú pénzt és energiát emészt fel. És ezzel el is érkeztünk az Északi Áramlat kérdéséhez.

Az Egyesült Államoknak igen fontos az energiahordozó ellátás, mind társadalmi, mind hadsereg szinten, hiszen ezt a gólemet etetni kell. Ezt az energiahordozót, pedig vagy erőszakkal, vagy erős nemzeti valutával képes csak megszerezni. Az a legjobb, ha mindkettő rendelkezésre áll.
Nos, mint látható, a káosz ismét adott. A szintér gazdasági vonatkozásban ezúttal Európa, háborús viszonylatban pedig Ukrajna. A dollár soha nem látott mértékben erősödött a többi nemzet valutához képest, a sereg pedig teszi a dolgát. Mert senkinek ne legyenek illúziói, hogy a NATO nem amerikai irányítás alatt működik (Vajon miért nem vette fel a közösség tagjai közé Oroszországot?).
Az Északi Áramlat megszűnésével felértékelődött a Déli Áramlat, ill. Törökország szerepe. És mint köztudott, Törökország a NATO, avagy inkább az Egyesült Államok egyik előretolt helyőrsége. Bázis, amelyet nem szívesen adna fel, s ezért inkább elnézi az olyan diktátorok tündöklését is, mint Erdogán. Most hol az a híres amerikai demokrácia felfogás? És hol van ugyanez a közel-, ill. közép-kelet térségében, pl. Szaúd-Arábiában?

Az USA számára még most is Oroszország a legnagyobb mumus. (És ennek egyik oka éppen a már fentebb említett Brzezinski és az ő vaskalapos kommunista ellenessége. Pedig hol van már az orosz kommunizmus?) Szinte bármit megtesz, hogy kiiktassa az Orosz behatást, illetve az oroszok legerősebb fegyverét, az  „energiahordozó-fegyvert”. Ezzel két legyet üthet egycsapásra. Egyrészt meggyengíti Oroszországot, másrész Moszkva ellen hangolhatja a világ közvéleményét. Mindeközben özönlik az amerikai pénz és fegyver Ukrajnába, az embargós és szankciós propagandába és politikába. Ám egész Európában egyre erősebben hallható az „amerika hangja”. Nem is kell nagyon messzire mennünk, hogy mi is meghalljuk. (értsd: Márki-Zay Péter) Nem mellékes körülmény az amerikai palagáz export, nem elhanyagolható a szintén amerikai befolyással bíró közel-keleti folyékonygáz export sem és minő véletlen, amerikai helikopter (ó, nem svéd, vagy dán) ólálkodott a Balti-tenger térségében, pont azon a szakaszon, ahol a robbanások bekövetkeztek. És az Egyesült Államok most hallgat. Akár a sír!
Konklúzió: Minden jel egy irányba mutat. Nevezetesen, az Egyesült Államok irányába. Ja, kérem… a nemzeti és üzleti érdek… Bármi áron. Akár országok, akár emberek millióinak élete árán. Hiszen – mint már említettem -  halászni legjobban a zavarosban lehet!

2022. július 20., szerda

Vezérfonal a hatékony energiatakarékossághoz

 Ne fürgyé le! Legfeljebb kéthetente. Pláne, ha villanyboylered van Ebben az estben elég kéthavonta egyszer. Egyébként is: A kosz előbb-utóbb kopik. Előnye az is, hogy sokkal könnyebb betartani a szociális távolságot. 

 Az élősködő, semmire nem jó házikedvenceket - úgy mint; kutya, macska, kígyó, pók - cseréld le mosómedvére! Ügyelj arra, hogy a kenelből ne kerüljön birtokodba színvak jószág, gondolván a színes és fehérmosásra.

Elektromos autódra szerelj minél hatékonyabb szélkereket, vagy szélturbinát, energia-visszatáplálás és töltés végett. Ezzel nagymértékben tehermentesíted a hálózatot! 

Kíméld a csatorna- és szennyvíztisztító-rendszert! Táplálkozz energiatudatosan! Gyakran fogyassz emésztésblokkoló ételeket, úgy mint kesereűcsokoládé, hajában főtt krumpli sóval, stb. Gondolj arra, hogy a széntabletta fűtésre is kiváló! 

Ne engedj be a lakásodba kétes elemeket! Úgy mint gázóra- és villanyóra-leolvasó, stb! 

Tartózkodj az energiafaló háztartási eszközöktől! Gondolok itt a mosó- és mosogatógépre, vasalóra, gáztűzhelyre, turmix- és hajvágóképekre, stb, a mikróról nem is beszélve. Bizonyos körök szívesen megszabadítanak ezen káros eszközöktől, mi több, ölni tudnának értük. 

A légkondit ne használd jégkockakészítésre! 

Tévédet, számítógépedet, mobilodat használd egyéb célra! Úgy mint képkeret, virágtartó, vagy elemlámpa. 

Úszómedencédet alakítsd át halivadék-tenyésztésre, kislabda, vagy tengópályává, esetleg üzemanyag, vagy cefretárolásra. 

Végezetül gondolj arra, hogy a kormányok, az energiatermelő- és forgalmazó vállalatok erejüket megfeszítve, olykor életedet és véredet adva dolgoznak azon, hogy neked jobb legyen! 

És az elmaradhatatlan reklám: "MINDENEVŐ "SALGÓ" TŰZHELYEK NAGY VÁLASZTÉKBAN A LEGKÖZELEBBI BARKÁCS- ÉS MŰSZAKI ÁRUHÁZAKBAN! UGYANOTT "RAKÉTA" PORSZÍVÓ 50%-OS KEDVEZMÉNNYEL!

2022. március 22., kedd

Lássuk a medvét – azaz, a „drón-story”

Idestova több, mint egy hete, hogy egy orosz(?!) drón zuhant Horvátország területére. Az ügy nagy port vert fel és nem csak a szó szoros, hanem átvitt, leginkább politikai értelemben. De nézzük, hogy mit is tudhatunk az ügyről a lassan csepegő információk fényében:

2022. március 10-én, csötörtök éjjel egy drón zuhant Zágráb egyik lakónegyedének parkolójába. A horvát híradások szerint egy nagyméretű, Tu-141 (Sztrizs) típusú felderítő drónról van szó, amelyet kizárólag az ukrán haderő használ, mivel ezt az eszközt az orosz haderő kivonta a rendszerből, a megmaradt eszközök Ukrajna birtokában maradtak, amely eszközöket Ukrajna a közelmúltban reaktiválta is. Ennek a ’70 évek végén kifejlesztett drónnak a hatótávolsága cca. 1000 km, amit 1000-1200 km/h sebességgel, 300 és 6000 m magasság értékek között teljesít. Mivel Zágrábban csapódott be, az útvonala pedig Ukrajna-Románia-Magyarország-Horvátország, így nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a drónt a közép-nyugat ukrajnai Kamianec-Podilszkij térségben indították útra. Annyit tudható, hogy erre a területre még nem hatoltak orosz erők. Ez a tény számos kérdést vet fel.

A legfontosabb talán, hogy ki, és milyen célból indította útnak ezt a repülő szerkezetet?

Mivel az orosz érdekeltség szinte teljesen kizárható (illetve kevésbé hihető, hogy Putyin ilyesformán ingerelné a NATO-t), így feltételezhető, hogy ukrán indításról van szó. Milyen célból?

Itt több variáció is felmerül. Sokat azt gyanítják, hogy a déli orosz csapatmozgásokról próbált az ukrán fél adatokat szerezni, de a drón valahogy „eltévedt”. De vajon tényleg eltévedt-e?
Tudni kell, hogy a Tu-141 előre betáplált program szerint, terepkövető üzemmódban, úgymond teljesen önállóan dolgozik. Kapitális program, vagy műszaki hiba szükséges, hogy a drón ennyire eltérjen a betáplált útvonalától, ilyen esetben működésbe kellene lépnie az automatikus önmegsemmisítő rendszerének.  Mivel szinte nyílegyenesre vette az irányt Horvátország felé, és tökéletesen végigrepülte a maximális hatótávolságát, nem valószínű, hogy bármiféle műszaki hiba lépett volna fel a szerkezetben. Kizárásos alapon marad tehát a szándékosság. De miért?
Provokáció?

Súlyos érvek merülhetnek fel ezen állítás kapcsán, nem is alaptalanul.
Például, hogy miért hallgat a román, és a magyar hadügy, egyáltalán a NATO. A horvát fél azaz a horvát miniszterelnök és külügyminiszter álláspontja és felháborodása valahol érthető, elvégre mégis Zágráb egyik lakónegyedében ütött háromméteres krátert a drón, túl sok volt a szemtanú, a tény letagadhatatlan. De vajon valóban olyan nagy a felháborodás, vagy ez csak a felszín, a közvélemény kíváncsiságának kielégítésére? Kíváncsi lennék, ha mindez egy szántóföldön történt volna, akkor is így reagálnak?
Sokan, sokféle teóriát állítanak fel, és még többen kérdeznek. 
A horvát miniszterelnök például azt kérdezi, hogy mit csináltak a magyarok (egyáltalán: a NATO) 40 percig, amíg a drón a magyar légtérben repült és miért nem értesítették őket? Ugyanezt kérdezte a magyar ellenzék is, köztük Vadai Ágnes, a DK alelnöke. Vadai már odáig merészkedett, hogy egyenesen a magyar, s ezzel a NATO korai felderítői és légtérvédelmi képességeit kérdőjelezte meg. Nos, bár a kérdések felvetése ilyesformán elég patetikus, a válasz rá korántsem az. Sőt!

De menjünk csak sorban!

Elsőre talán azt kell tudomásul vennünk, hogy mind Románia, mind Magyarország, mind Horvátország a NATO tagja. Ilyesformán a korai észlelési és felderítési rendszerük – főleg az alacsony felderítési rendszerük - nagyjából egy szintre tehető, ami nem úgy néz ki, hogy csak akkor észlelek egy légtérsértést, amikor az megtörténik, hanem már jóval az esemény bekövetkezte előtt. Tehát bizton állítható, hogy mindhárom ország már időben észlelte a drónt, majd állapította meg típusát, milyenségét. Azt elképzelni sem tudom, hogy a három NATO tagállam ne „forródróton” informálná egymást egy ilyen esetről. Ebből a szempontból érthetetlen Zágráb reagálása, s talán ezért nem kommentálja az esetet a NATO.
Másodszor: A repülési idő.
Mint már említettem a Tu-141 szubszónikusan, de mégis elég gyorsan, cca 1000-1200 km/h-val repül. Ez azt jelenti, hogy a maximális hatótávolságát 1 óra (ideális körülmények között még rövidebb idő) - alatt lerepüli. Ha a horvát légtérben 9 percet volt, a magyarban 40 percet, az azt jelenti, hogy útjának a felét 10 perc alatt kellett teljesítenie. Ennyit repült volna ukrán és román terület fölött? Ez egyszerűen fizikai képtelenség. A fenti paramétereket figyelembe véve és az irány alapján, nagyjából Létavértes körül léphetett a magyar légtérbe és Barcsnál hagyta el a magyar területet. A két pont közötti távolság uszkve 350 km légvonalban, amit a Tu-141 (a magyar domborzati viszonyokat figyelembe véve) 20 perc alatt lerepül. Tehát valami nagyon nem igaz sem a horvát fél, sem Vadai nyilatkozatában.
Harmadszor: Miért nem lőtte le a NATO a drónt?
Nos, ez érdekes kérdés, de a válasz szerintem roppant prózai.
Azért, mert bár a NATO kiválóan informált szervezet, de mégsem hagyhatott kihasználatlanul egy ilyen lehetőséget. Mert ugyan régi, majdhogy nem elavult, ám mégis rendszerben lévő szerkezetről van szó, de most teljes bizonyosságot szerezhettek egy ilyen felderítő eszköz maximális képességeiről, ill áttételesen a Tupoljev iroda fejlesztési irányvonaláról. Ergo: Hagyták, hogy kifussa (repülje) magát. Ennyire egyszerű. Minden más csak körítés és maszlag.

E fentebb leirt gondolatok alapján azt hiszem érthető, hogy miért is nem jelent meg a magyar hadügyminiszter az ellenzék által sebtiben összehívott parlamenti vizsgálóbizottság előtt. Nem volt mit mondania!

Végezetül a már fentebb feltett kérdésre, hogy ki provokált és miért:

Bár nem lehet 100%-ban kizárni az orosz érdeket, a leírtak alapján inkább valószínű az ukrán szándékosság. Ha egy NATO tagállam meggondolatlanul cselekszik és lelövi a drónt, azaz egy harci eszközt, akkor nem csak de jure, hanem de facto is teljes harckészültségbe helyezi magát a NATO-t, hisz a NATO alapokmányának egyik sarkalatos pontja, hogy egy tagország megtámadása esetén a teljes szövetség egységesen lép fel. Ez pedig nem jelentene mást, mint világháborút. Ukrajna ezen lépése rendkívül felelőtlen volt, még ha a lépést a kétségbeesés szülte is. Így tehát elmondható, hogy mind Románia, mind Magyarország, mi több, Horvátország is helyesen és józanul cselekedett.

2021. november 13., szombat

A munkásosztály a paradicsomba megy

 Nos, akkor én elröfögöm a magyar rögvalóságot!

 

Van itt Pest mellett egy multinacionális cég, (lengyel-kínai, kínai-lengyel… vagy micsoda, kooperálva egy világelső logisztikussal) nagyjából 1000 munkavállalóval, három műszakos munkarenddel. Az most másodlagos, hogy a munkavállalók háromnegyede - hogyhogy nem - ukrán, kínai, vietnámi vendégmunkás, ez is megérne egy misét a jó- és rosszmigráns kérdésben, de ne legyünk rosszmájúak. Pártunk és kormányunk ezért találta ki a letelepedési kötvényt, a honosítást, a külföldiek beutazásának és munkavállalásának igen furcsa rendszerét, a rabszolgatörvényt, na és nem utolsó sorban a multinak adott számtalan kedvezményt munkahelyteremtés címén. Hogy a munkahelyteremtés nem a magyar állampolgárokra vonatkozik, az jelen esetben huszadrangú szempont, ámbár elgondolkodtató... mondjuk a bérezések és bérkülönbségek tekintetében és a magyar munkaerőhiány statisztikájának vonatkozásában..

 

Na szóval:

 

Itt ez a multi, olyan tevékenységgel és munkamódszerrel, amely kizárja az online munkavégzést, a távolságtartást és a maszkhasználatot. Ezért most kitalálták, hogy covidra tesztelik a munkásosztályt. (már hallottam is holmi törpeminorítás kisvezetőtől, hogy hű ez milyen fontos és milyen drága, úgy hogy becsüljük meg magunkat).

Tehát teszteltek...

Kiderült...

Hazaküldték...

Nem csak őt!

 

Én meg két körömreszelés között felteszem a kérdéseket:

1 Miért küldik haza, ha egyébként pozítív tesztje ellenére makkegészséges és makkegészséges a környezete is?

2 Mióta tartozik munkaegészségügyi-munkaalkalmassági szempontok közé a teszt?

3 Mióta kompetens egy kis, ill. középvezető munkaegészségügyi kérdésekben?

4 Miért egy közönséges csoporvezető végzi a teszteléseket és miért nem az üzemorvos?

6 Egy egyébként tökegészséges, munkavégzés szempontjából 100%-os melós miért kárhoztatik karanténra, betegállományra (SIC!), ennek következtében jelentős bércsökkenésre (65%-os bér, jelenléti és teljesítménybónuszok megvonása, stb...)?

7 Ha egy cég, tevékenysége folytán nem tudja biztosítani a covid ellen a minimális egészségügyi feltételeket sem, miért érzi jogának az efféle diszkriminációt?

8 Hol maradnak a kontaktkutatások?

 

Végül, de nem utolsó sorban:

 

9 Akik bőszen lobogtatják a védettségijüket és mégis tesztpozitívak, azokkal mi lesz?

2021. november 11., csütörtök

Nyílt levél az LMP-hez és az ATV hírcsatornához!

Többször próbáltam az ATV hírcsatorna nyílt You-Tube platformján az atomenergia kérdésében véleményemet nyilvánítani. Először Kanász-Nagy Máté LMP-s társelnökhöz intéztem volna pár keresetlen szót, majd Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselőhöz intéztem volna ugyanezt. Sikertelenül, holott az ATV-nek is ismernie kellene a szlogent: "A hír szent, a vélemény szabad." Az ATV-LMP szövetség esetében úgy látszik ez nem áll fenn.
Az ATV másodpercek alatt törölte ezt az írásomat. Az ATV és LMP szoros barátságát ismerve, cseppet sem csodálkozom! Ezért kénytelen vagyok itt és ilyen formában nyilvánosságra hozni azt, ami ellen az ATV annyire berzenkedik. Tehát:

 

Tisztelt Kanász-Nagy Máté Társelnök - LMP, valamint Ungár Péter Képviselő Úr - LMP!


Több dologra hívnám fel szíves figyelmüket!

 

1 Az atomerőművi és nukleáris balesetek mind-mind az "emberi tényezőre vezethetők vissza. Tervezési, kivitelezési hibák, egoizmus, üzemeltetési előírások semmibevétele, stb. (lásd Andrjev-öböl, Three Mile Island, Csernobil, Fukushima Dai Icsi, stb.)

2  Az urán 235 felezési ideje 700 millió év, az U-238-é 4,5 milliárd év. Ezek működtetik pl. a bolygónkat... amióta létezik.

3  Már birtokában vagyunk azon tudásnak, amely az atomhulladékokat olyan erőművekben használja fel, amely szintén "zöld" és ami a hosszú felezési idejű radioaktív hulladékok felhasználását célozza. Ajánlom figyelmébe Dr. Leslie Duan - "Atomerőművek alkalmazása folyékony fluorsó technikával" c. tanulmánykötetét!

4 Ami az atomerőműveket illeti: Ami a tornyokból felszáll, az nem füst, hanem vízpára. Nincs CO kibocsájtás, nincs környezetszennyezés. Nevezhetjük ezek után az atomenergiát "zöldnek"?! Ezt egy "zöldpárt" képviselőjének illene tudni.

5 Ha nem lennének atomreaktorok, nem lennének a rákos megbetegedések gyógyítására alkalmazott sugárzó anyagok sem, (pl. technecium 99, vagy molibdén 99), vagy a világ geopolitikai biztonságát garantáló atomfegyverek sem.

6 Az alternatív energiák nem biztos, hogy "zöldek", hiszen pl. az elektromos járművek akkumulátorait olyan rendkívül környezetszennyező iparágak gyártják, amelyek ontják magukból a környezetkárosító anyagokat. Ilyen pl. a vegyipar és a fémipar. Az elektronikai robbanás energiabiztosító moduljait egyszerűen képtelenség környezetkímélő módon ártalmatlanítani.

Szóval lehet itt gépjárműforgalomról, légúti ártalmakról, és minden egyébről beszélni, azt is kijelentheti, hogy egyes dolgok nem érdeklik, vagy érintik, de egy valamit nem lehet tagadni: A nukleáris energiára szükség van! Több, mint vétek ezt a csillagokból származó energiát nem hasznosítani. Az nem mindegy hogyan tesszük. Bölcsen felnőtt nemzedékhez méltóan, vagy gyermekded módon.

 

Köszönöm, ha elolvasták hozzászólásomat!

2021. augusztus 17., kedd

Nyilt levél Zacher Gábornak

 

Atyavilág!!! "Az oltatlanok között iszonyúan nagy a sötétség..." (Zacher Gábor)

Szóval az oltottak megvilágosodnak? Biztos a vakcina posztcovid hatása! ;)

 

Kedves Zacher Úr!

A sötétség ott kezdődik, amikor beoltjuk az idősotthonok lakót egy olyan valamivel, ami még a szer gyártója és forgalmazója szerint is hatástalan az idősebb korosztályra.

A sötétség ott kezdődik, amikor beoltatom magam, hogy bőszen repcsizhessek, (mondjuk Indiába), majd összeszedek és hazahozok egy olyan variánst, ami ellen nincs vakcina.

A sötétség ott kezdődik, amikor azért oltatom magam, hogy beülhessek egy étterembe.

A sötétség ott kezdődik - és már itt tartunk -, amikor a makkegészséges oltatlanokat tesszük felelőssé a járvány terjedéséért.

A sötétség ott kezdődik, amikor nem tudjuk valakiről, hogy immunis-e az adott kórokozóra, vagy sem, átesett-e már a fertőzésen, de azért oltjuk, mert ez az "irányelv".

A sötétség ott kezdődik, amikor egy alapjában elhibázott protokollt alkalmazunk a covidos betegek kórházi kezelésénél, avagy meghamisítjuk a halálozási statisztikát.

A sötétség ott kezdődik, amikor olyasvalamit propagálunk, amiről mi magunknak sincs tudásunk.

A sötétség ott kezdődik, amikor a "nem kötelezőt" zsarolásra, kényszerítésre használom.

A sötétség az emberi aljasságnál és mohóságnál kezdődik!

2017. augusztus 8., kedd

ÁFÁ-s számla – avagy a SPAR Magyarország botrányos adathalászata


A mai napon nem mindennapi, mondhatni, felháborító vásárlási élményben részesített a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft, budapesti, Szigony utcai kereskedelmi egysége.
Célirányos vásárlással, vállalkozáshoz köthető, kiskereskedelmi forgalomban beszerezhető termékeket vásároltam a fent nevezett SPAR-üzletben. A pénztárnál közöltem ÁFÁ-s-számla igényemet, mire a pénztáros hölgy egy kérdéssel reagált: „- Van-e vevőkódom? Mert a számlát csak ennek függvényében állíthatom ki.” Megdöbbenésemet tetézte, hogy azon nyomban kérte mikrofonon keresztül az üzletvezetőt, majd felszólított, hogy pakoljam le a futószalagot (húszkilónyi, tömött kosárnyi áru), mondván; „Ne tartsam fel a sort.”.

Nos, nálam ekkor szakadt el a cérna. Miközben dühösen pakoltam le a futószalagot, kérdeztem, hogy mióta van az ÁFÁ-s számla-igény vevőkódhoz kötve, mire a nyegle válasz: „Nálunk ez a törvény.”, amellyel a döbbenetem csak fokozta. Kényszeredetten újra telepakoltam a kosarat, és ekkor már nagyon idegesen vártam a részleg vezetőjére, hogy előkerüljön holmi vevőkóddal, ami varázsvessző volt az ÁFÁ-s számlához. Közöltem vele, hogy a vásárló ÁFA-s számla igényét semmilyen kereskedelmi egység nem korlátozhatja, nem kötheti feltételekhez, ilyen sehol, semmilyen magyar törvényben nincs. Azt is közöltem, hogy, s amennyiben a SPAR ilyet tesz, az közönséges adathalászat, amelyet a törvény súlyosan büntet, mire a üzletvezető kényszeredett válasza: „De hisz ezzel bárhol Magyarországon egyszerűbben vásárolhat majd a SPAR-nál.” – és ezzel a kezembe nyomott egy sajtpapírra firkantott hatjegyű számot. Így lettem én kéretlenül  vadonatúj vevőkód-tulajdonos a SPAR-nál.  Újabb sorbanállás, kipakolás, bepakolás, s mindez az ÁFÁ-s számláért. Hiába no, aki más idejét rabolja, az életét rabolja! Az egyszerűséghez pediglen csak annyit: A milliónyi jelszó, pin-kód, miegymás mellett most  még ezt  is meg kellene jegyeznem, illetve tárolnom, „csupán” azért, hogy ÁFÁ-s számlát kérhessek a SPAR Magyarország Kft. valamelyik nagybecsű magyar üzletében.

Hát kérem szépen: Én koromnál fogva már sok mindent megértem, s tapasztaltam. Ám ilyen pofátlan választ még sehol nem hallottam.  Azért mindennek van határa! Vállalkozóként, ha én egy próbavásárlást végző NAV-ellenőrnek mondanám ezt, olyan büntetést sóznának a nyakamba, hogy megemlegetném. A SPAR Magyarország Kft. viszont úgy látszik megengedheti ezt magának. Náluk csak az kaphat ÁFÁ-s számlát, akinek van egy hatszámjegyű vevőkódja. Ez pedig kitűnő alap egy törvénytelen adatbázis-építéshez, mert a számítógép könnyebben feldolgozza a számokat és még egy esetleges NAV ellenőrzés sem tudhatja, mit takarhat ezen hatjegyű számsor.

Én most ezúton hívnám fel a figyelmet, hogy a magyar számviteli és ÁFA-törvényben sehol sem szerepel olyan kitétel, hogy ÁFÁ-s számlát akár vevőkóddal, akár bármely hasonló feltétellel állíthat csak ki bármely kereskedelmi egység. A vásárlás feltételeit korlátozhatják ilyesformán (lásd. METRO), ám az ÁFA-s számla igényt nem. Aki ilyesmit állít, az bizony cinkos a gazemberségben, és sajnos ezen az sem segít, hogy valaki „csupán” alkalmazott. „A törvény ismeretének hiánya nem mentesít a büntetés alól.” Az ÁFÁ-s számlát, kérésre, minden kereskedő köteles kiadni. Minden feltétel nélkül. Ez a törvény! Remélem, hogy írásomat a NAV illetékesei is olvassák, és ennek megfelelően járnak el a SPAR Magyarország Kft-vel szemben.

2017. június 18., vasárnap

Legyen világos!


„Legyen világos: a Fidesz-kormány ideje alatt kimutathatóan súlyosabb az uniós források nettó ellopása, mint bármikor; ezt már ők maguk sem titkolják, vagy szégyellik.” - többek között ilyen és ehhez hasonló mondatokat közölt nyílt levelében Újhelyi István MSZP-s politikus, nem mellesleg az MSZP EP képviselője.

Nos, akkor hát legyen világos:
Világos, hogy az efféle freudi elszólást csak olyan ember produkálhatja, aki maga is gyakorolta a bármikori nettó ellopás tényét. Tudni illik, itt a hangsúly a „bármikor” időhatározón van. A „bármikor” a Fidesz-éra előtt bizony MSZP-s időket jelent és azt, hogy akár ebben az érában is megtörténtek az uniós források ellopásai, csupán a mértékkel van gond. Legalábbis Újhelyi szerint.

Az is világos ezek után, hogy a híres-hírhedt „Öszödi beszéd” kimutathatóan legsúlyosabb következménye bizony a rámutatás a párt önértékelési hiányosságaira. Ha akkor és ott az MSZP megköveti magát és annak az összefogásnak csak töredékét mutatja, amit manapság a Fidesz produkál, most nem tartana ott az ország, ahol. Helyette nímandok, súlytalan percemberkék magyarázták-magyarázzák a népnek a tutit, mert hisz a jelszó; Túlélni bármi áron! Akár az ország élete árán is. Elébb Bajnai, majd Mesterházy, végül Botka, s most Újhelyi. Csak azon csodálkozom, hogy ezek a politikusszerűségek még mindig szívhatják az ország vérét.

Remélem az is mindenki számára világos, hogy Magyarországot egyértelműen az uniós források tartják életben. Ahogy a politikai pártokat is. A korrekteket ugyanúgy, ahogy a korruptakat. Ennek hiányában már régen olyan mélyre süllyedtünk volna a politikai-gazdasági élet mocsarába, amelynek következménye vagy anarchia, vagy diktatúra. Ámbár az utóbbi felé egész jó ütemben haladunk, különösképpen a brexit vonatkozásában és abból a tényből, hogy ennek hatására az EU pénzügyi elosztási rendszere és annak ellenőrzése jelentős változások elé néz. Ha lassan is, de ébredezik egy hatásos uniós kontrolling, amit például egy olyan velejéig korrupt tagállam, mint Magyarország és annak kormánya nehezen viselne el.

Világos, hogy az Orbán-rezsimnek csak egy lehetősége van a számonkérés elkerülése, valamint a túlélése érdekében, mégpedig az előremenekülés. Ez orbáni nyelven elsősorban az ország kivezetését jelenti az Unióból, egy mindenre és mindenkire kiterjedő diktatórikus jogrendszer kiépítése (ami már be is következett), valamint nem utolsó sorban magához hasonlóan korrupt és demokráciatipró szövetségesek keresése és azok támogatásának megszerzése. Gondolok itt a putyini Oroszországra, akinek cseppet sem mindegy, hogy milyen bábkormány ül, egy Európa közepén, stratégiai ütközőzónát képező, ország élén. De említhetném akár Azerbajdzsánt, Líbiát, Katart, Törökörszágot, Iránt, és egyéb olyan országokat, ahol nem éppen jellemző az alkotmányos és emberi jogok tiszteletben tartása. Ugye világos, hogy az Orbán-kormány miért köt „örök és megbonthatatlan” barátságot ezen országokkal? Akik azt hiszik, hogy az ország érdekében történnek a dolgok, azok számára még nem gyúlt világosság. Mert itt kizárólag a rengeteg, még magánzsebbe tüntethető pénzről, és a hatalom birtoklásáról van szó. Semmi másról. Borzasztó nagy tévedés azt hinni, hogy Orbán akár a kisujját is mozdítja Magyarország érdekében. Az ő mozgatórugója az egoizmus, a hatalomvágy és ennek érdekében a nacionalista érzelmek kihasználása, felkorbácsolása.

Szomorú, hogy ezen céljai elérése érdekében bőven talál olyan partnereket, mint például a magát szocialistának, demokratának, mi több, szociáldemokratának valló Újhelyi István. A gond csupán az, hogy ez sokak számára (mint ahogy Újhelyi számára sem) még mindig nem világos.  

2017. április 3., hétfő

Intermezzo

Ma, 2017. április 3-án, a Boráros-téri aluljáró egyik büféje előtt, hajnali ötkor: Szereplők: Egy meglehetősen kétes kinézetű egyén és egy ágrólszakadt, jócskán koros és beteg kukabúvár.
Történés:
- Éhes vagy? - így a kétes.
- Igen! - válaszolt a kukabúvár
- Akkor válassz bármit, fizetem!
A kukabúvár rámutatott egy jó nagy húsos zsemlére és lőn. A szándékot tett követte és pár pillanat múlva ott lapult az öreg koszos szatyrában a szendvics. De ezzel még nem ért véget a intermezzo.
Kétes: - Itt van pénz! De nem ám elinni, vagy ilyesmi! - és egy marék aprópénzt nyomott a kukabúvár markába. Saccra, lehetett vagy ezer forint Nem tudhatta hogy az idős kukást én gyerekkorom óta ismerem. Valaha jegyszedő volt egy pesterzsébeti moziban. És sohasem ivott egy kortyot sem. Csak beteg volt. Nagyon beteg.
Ennek ellenére én szerettem volna megszorítani a "kétes" kezét, de túl gyorsan elillant. Lehet hogy nem is kétes volt, csak egyszerűen valami más. Valami, aminek szárnyai vannak.

2017. április 1., szombat

Zsidótörvény I. (ez nem áprilisi tréfa)


Megdöbbenéssel olvasom-hallgatom a Közép-európai Egyetem (CEU) elleni kormányzati intézkedés, törvényalkotás hatásait a különböző médiákban, főleg a közösségi oldalak hozzászólásaiban.

Döbbenetes, hogy mennyire működik a kormányzati agymosás. Ám a leginkább elszomorító, hogy egy ilyesféle intézkedés hatására szinte özönlenek a dehonesztáló, főleg zsidóellenes megnyilvánulások. Ennyi vérnáci talán utoljára a múltszázad 30-as éveiben hallathatta a hangját. De miért is csodálkoznánk! Orbán Viktor állandó ellenségkeresése, a Soros György elleni már-már szabályos gyűlölete (hiába, a hála nem egy orbáni erény), előbb-utóbb kitermeli a maga kriptokommunista alapokra épített, ultranacionalista, de főleg neonáci eszméit is.

Ha valaki esetleg túlzásnak tartaná az iménti állításokat, csak gondolkozzon el. Soros György zsidó. Ráadásul egy „pénzeszsák”, ami már eleve jó alap ahhoz, hogy kikiáltsák az ország ősellenségének. Igaz, már nem egy mai gyerek, de azért még nem is egy döglött oroszlán. Így hát most még csínján a rugdosással. Csak úgy sunyi módon, salátába csomagolva.

A gond csak az, hogy ez CEU-ellenes salátatörvény olyan erőket is mozgósít, akik nagyon nem kívánatosak a civilizált Európában. Például az olyan béközepes kopaszokat, akik olykor a Lendvay utcai Fidesz-székházat is „védik”. Az ilyen arcok a leghangosabbak a közösségi oldalakon is. Nyomdafestéket nem tűrő cigányozás, zsidózás, minden és mindenki ellen, aki netán veszi a bátorságot és észérvekkel próbálná menteni a CEU-t.

És hogy miért is asszociál az egyszerű halandó a zsidótörvényekre? Nem nehéz kitalálni.
A zsidó mindig ősellenség. Látens mód mindig az is volt kishazánkban. Soros is zsidó, tehát az egyeteme is csak az lehet. A liberális manapság szitokszó, a szélsőséges szóhasználatban a liberális egyenlő a „libsivel”, ami ugye megint csak a zsidóságra használt szleng. A CEU – mint minden egyetemi tudományos oktatás – liberális, ergo nem lehet más, mint büdös, libsi oktatási intézmény. Ki vele!

Nos, ezért veszélyes játék az, amit most a Fidesz-kormány tesz. Nem csoda hát, hogy Lázár János igyekezett kimagyarázni a kimagyarázhatatlant. Főnöke - aki már nem most kezdett játszani a nacionalista tűzzel – olyan szellemet engedett ki a palackból, ami életveszélyes minden civilizált társadalomra, főleg az olyan zsidóellenességre fogékony nemzetekre, mint a magyarság. Olykor jó lenne emlékezni. Vagy előkotorni néha-néha a történelemkönyvet (nem egyetemi szintűt), és nem állandóan azon agyalni, miként lehet a történelmet saját önös érdekünk miatt meghamisítani. Mert minden nemzedék, amely nem akar emlékezni, arra kárhoztatik, hogy újra átélje azt, amit ősei. Jelen esetben a zsidótörvények áldásosnak éppen nem nevezhető hatásait.

2016. június 14., kedd

Ne dudd ki!


Ki itt belépsz...





Falidísz- monitorok a Honvédban. Hónapok óta ugyanazt a helyzetet mutatják
Csúcsrajáratott egészségügyünkről mutat hű tükörképet az alábbi tragikomédia.

Első felvonás:

Szombat este. Gyomorvérzés gyanú miatt telefon az ügyeletre. Köszönés helyett kérdés, hogy ugyan már mondjam meg a párom tajszámát. Természetesen fejből és azonnal, mert ugye az idő drága. Neki. Az, hogy mi a panasz, az ügyeletest abszolute nem érdekli, csak a TAJ. (Gondolom TAJ nélkül se ügyelet, se mentő, még mit nem. Ott tessen megdögleni.) Végre előkerül az a nyüves papír, s lőn csoda, történik intézkedés is, és már hajlandó a hölgy a szimptóma után is érdeklődni. Ennek hatására úgy uszkve húsz percen belül megérkezik egy mentőnek látszó beteghordó alkalmatosság, amelyben se ápoló, se orvos, csak egy huszonéves, nem kicsit beképzelt betegszállító és a sofőr. Azért mondom, hogy mentőnek látszó tárgy, mert az antik időben létezett werkfabrik Nisa ehhez képest egy hintó volt. Egy gyomorvérzéses betegnek kimondottan felüdülés egy ilyenben elzötyögni a kórházig. Már ha kitalálják, hogy melyikbe is menjenek. Ugyanis információs századunkban csupán arról nincs információ, hogy egy ellátásra szoruló súlyos beteget melyik gyógyintézménybe is vigyék. Szerencsére a beteghordó okostelefonja megmondja a tutit és irány a lakhely szerinti Margit Kórház. Beteggel fel a belosztályra, beteghordó kérdése két, éppen ott lézengő orvoshoz (?): „Jó helyen járunk?”. „Az attól függ, hogy hoznak vagy visznek” – volt a humorosnak szánt válasz. „Hozunk” – mondja a fiatal, mire az orvos: „Ugye mondtam, hogy rossz helyen járnak”, majd hipokrátészi hevülettel épületes vitába kezdenek, hogy ki is a hibás, meg különben is a dokiknak ugye nincs kedve egy akut helyzettel bíbelődni. Na ja, az EB. Kísérő hozzátartozó nem kis ingerültséggel vág a vég nélküli polémiába: „ Már bocsánat uraim, de éppen itt van a tolókocsiban egy hölgy, aki rettenetesen rosszul érzi magát. Nem inkább vele kellene foglalkozniuk?”. Hirtelen csend, majd az orvos ellentmondást nem tűrve: „Vigyék a Honvédba! Beteggel vissza a mentőszerűségbe, irány a Honvéd Kórház.

Második felvonás:

MH Sürgősségi Betegellátó Központ, melynek centrumvezető főorvosa bizonyos Dr. Zacher Gábor. Nyilván sokaknak ismerős a név, s nem véletlenül. (Ez az az intézmény, amelynek főbejárata előtt, öt méternyire az ajtótól halt meg nem rég egy infarktusos rászoruló… mert orvos az utcára ugyebár nem – volt a jelszó) Szóval szerencsétlenségére ebben a csili-vili műintézményben köt ki a beteg, amely csillog Pártunk és Kormányunk, valamint az Európai Unió támogatásától, s amelyben több a biztonsági őr, mint az orvos és ápoló. Este nyolc óra körül jár az idő. Négy-öt beteg várakozik az ellátásra. Az akut vérzéses, állandó hányingerrel küzdő beteget át egy hordágyra, félretolják a folyosóra, úgymond pihentetni. Múlik az idő. Eltelik egy óra… el kettő… el három… A kutya sem néz a betegre, azt sem kérdi senki, hogyan érzi magát.  Itt akár meg is dögölhet bárki, azt sem vennék észre. Végre fél tizenkettő táján kegyeskedik az apparát mozgolódni. Éjfél. Be a vizsgálóba, vér, vizelet, miegyéb, majd beteg vissza a folyosóra. Közben kap egy fiziológiás infúzióbekötést, mert már szinte csak hálni jár belé a lélek. Ennek a palacknak fél órán belül üresnek kellene lennie, de a rossz bekötés miatt és az apparát hozzáértése miatt nem működik a dolog. A hozzáértést jól példázza, hogy se egy infúziós állvány, se egy nővér, aki észrevenné a „selejtet”. A palack ott hever a beteg mellett, a hozzátartozó merészel szólni, hogy ez így nem stimmel. Morcos nővér akasztja a
állványra az infúziót és hagyja ismételten faképnél a beteget. A rossz kanülbevezetés miatt a palack még hajnali hatig sem ürül le. Ugyanis addig tartott a laboreredmények megszületése. A XXI. században, egy állítólag hiper-szuper egészségügyi intézményben. (Kíváncsi lennék, hogy egy valóban sürgős, traumás esetben is így járnak el a Honvédban? Mert ha igen, akkor hagyjon fel minden reménnyel, aki ide belép.)

Harmadik felvonás:

Reggel nyolc óra.  Ugyanúgy a folyosón. Megérkezik a váltás. Hozzátartozó ismételten okvetetlenkedik a rossz infúzióbekötés miatt. Az új, fiatalabb korosztályhoz tartozó nővér agresszív kismalac módjára támad, mondván, ő nem tud semmit, ő nem tehet róla. 12 órai várakozás után a beteg elhaló hangon csak annyit mond: „De hiszen én is ember vagyok”, mire a hozzátartozó annyit jegyez meg – mintegy helyretéve a „kismalacot”: - Asszonyom (agresszív kismalac : „Nem vagyok asszony…”) … szóval hölgyem, nincs miért védekeznie, csak a segítségét kérjük.” Nővér teker az infúzión és idegesen el. Ám nem változik semmi. Kis idő múlva egy kipihentebb segédápoló jön arra és kétségbeesve pillant a bekötésre. „Uramisten! Ki rakta ezt fel?” majd egy szó nélkül szakszerűen beköti az infúziót és mi nem árulkodunk, csak keserűen konstatáljuk a tényt, miszerint emberség és hozzáértés terén is jelentős lehet a különbség.

Intermezzó:

Idős házaspár. A feleség nagyon rosszul van már a folyosói fekvéstől, a férj ideges. Nem csoda, szombat délután 4 óta várnak a szállítóra, hogy haza vigye őket. Most vasárnap reggel nyolc van és a kocsi még sehol. Hol vagyunk mi hozzájuk?!

Más: Két mellékhelyiséget látogattunk meg a kórházi tartózkodásunk 16 órája alatt. A nőiben felszaggatva és félredobva az ülőke (nem mintha gusztusa lenne az embernek ráülni) a férfiben szétzúzott, mocskos, takarítatlan illemhely, használhatatlanná amortizált öblítő-szerkezettel. Az ország állítólagos legmodernebb egészségügyi intézményében. Akkor milyen lehet a többi. Csoda, ha ezerrel terjednek a kórházakban a legkülönbözőbb bakteriális fertőzések?

Epilógus:

Vasárnap, délelőtt 11 óra. Végre megszületik a diagnózis és közlik a bicskanyitogató tényt: Most további kezelésre, esetleges műtéti beavatkozásra, avagy megfigyelésre átirányítják a beteget a lakhely szerinti kórházba. Két órás mentőt tudnak biztosítani. A tizenhat órás kálvária miatt beteg és hozzátartozó már menekülne, meg aztán ott az idős házaspár várakoztatásának példája, így hát köszönik szépen, de nem kérnek belőle, csak adják a papírt és majd mennek ők taxival. „Természetesen, de csak saját felelősségre” - szól a verdikt, mert ugye a taxi karambolózhat (a mentő nem!) és a felelősség ugyebár…  És ezt szigorúan alá is íratják. Naná, majd nem! De ez sem egyszerű, mert a taxióra ketyeg, és a doktornak ippeg az jut eszébe, hogy volna még egy kétperces vizsgálat, amit elfelejtettek megejteni. Nosza rajta két perc már nem a világ. Ám a kétpercből majd egy óra lett, mert a „főorvos úr éppen valahol rejtőzködött és az aláírása nélkül senki, sehova. Így hát csak háromnegyed 12-re sikerült elhagyni a műintézményt. Ja kérem, nem az orvos kontójára ketyeget a taxióra. De már semmi sem drága, csak el innen, el, ahogyan Madách - Az ember tragédiájában mondogatja Ádám Lucifernek.
(Megjegyzés: A HM Betegellátó Központból senki meg ne próbáljon taxival távozni, legalábbis olyan szolgáltatóval, amely számára szimpatikus. Ugyanis a legnagyobb hatalom - mint mindenhol – a hetvenhetedik senki biztonsági őr. Kérdésemre, miszerint bejöhet-e egy taxi a mentőbejáraton, hogy a mozgásában akadályozott beteg eképpen távozhasson, a válasz határozott igen volt. „Akkor hívok egyet – mondom, mire a hatalmi arrogancia: „Na azt már nem! Ide csak az a taxi jöhet, amelyiket én hívom!” Na persze! Üzlet az üzlet, pacsi a taxistól.)

A slusszpoén az egészben, hogy a befogadó kórház, ahová a Honvédból átirányítottak, az a kiválóan felszerelt Margit Kórház, ahonnan az előző este folyamán elhajtottak a munkaundorban szenvedő orvosok. Ja, és el ne felejtsük: Mindezért fizetjük az európai viszonylatban is a legmagasabb társadalombiztosítási járulékot.

2016. május 21., szombat

Jóétvágyú Skoda



A Lázár János által használt „szolgálati” Skoda igencsak jóétvágyúra sikeredett, ámbár a gyár reklám-marketingesei  nyilván most pert fontolgatnak a Minszterelnökség ellen hitelrontás címszóval.
A sajtóközlemény szerint ugyanis Lázár Skodája 88 ezer kilométerre 4 millió forintnyi benzint cupákolt be, ami uszkve 15 literes fogyasztást jelent. A Skoda hivatalos adatai szerint a legnagyobb teljesítményű (közel 300 lóerős, benzines) Superb változata is beéri 7 literrel vegyesfogyasztáson. Ez városi viszonylatban 8.7 l-t, országúton 6 l-t jelent. Ám, amint azt szintén a miniszterelnökségi közleményből tudjuk, Lázár leginkább autópályán repesztett, ami a hat literhez áll közelebb, ellentétben a hülyéknek szánt sajtóközleménnyel, amely azt ecseteli, hogy autópályán egy autó többet fogyaszt, mint városban. De ahogyan azt minden autóspalánta tudja, ez nem fedi a valóságot, ugyanúgy ahogy a kormányzati kommunikáció sem. Tehát Lázár benzinköltése még a legjobb indulattal is valahogy a duplájára sikeredett, azaz ismételten sikerült ismeretlen zsebbe továbbítani majd két milkát. Hogy a Superb-n kívül Lázár melyik pereputtya részesült még az állami üzemanyag-keretből, azt csak a Jóistentől és Lázár ellenállhatatlan humorral átszőtt, cinikus magyarázatából  tudhatjuk meg. Vagy nem!

2016. május 8., vasárnap

Mi leszel. ha nagy leszel? (Időkapszula)










Áder Jancsi: - Alázatos szolgája.
Deutsch Tomi: - Papucs orrán pamutbojt.
Gyurcsány Feri: - Bűnbak.
Habony Árpika: - Senki.
Hajdú Jankó: - Hi-Tek.
Havas Berci: - Background.
Harrach Peti:- Ördögűző.
Kerényi Imrus: - Kisbútor asztalos.
Kocsis Mátéka: - Más.
Kósa Lala: - Páros debreceni.
Kövér Lacus: - Isten után az első.
Lázár Janika: - Blazír-B-lézer.
Matolcsi Gyurika: - Aláírás húszezresen.
Mészáros Pubi: - Örökös gázszerelő.
Németh Szilárdka: - Rizsapápa.
Orbán Viktorka: - Király.
Orbán Gáspi: - Megvilágosodott.
Pintér Sanyika: - Amerta.
Polt Peti: - Csendestárs.
Schmitt Palika: - Nyelvész.
Selmeczi Gabi: - Pék.
Semjén Zsolti: - Stüszivadász.
Simicska Lala: - Egy kis geci.
Rogán Tóni: - Ingatlanügynök.
Tiborc Pityu: - Talponálló.
Torgyán Józsi: - Skizofrén.
Vajna Bandi: - Kandúr Bandi.
Vitézy Dávidka: - Villamosvezető.
Vona Gabi: - Úttörő.