Csudaország (abszurd mese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, valahol az északi szélesség 47. foka mentén. Ebben az országban minden annyira faramuci, kifordított módon történik, hogy az országot el is nevezték Abszurdisztánnak.

Abszurdisztánban az emberek sírva vigadnak és akkor boldogok, ha boldogtalanok.

Az abszurd nép független és szabad. Ez abszurd nyelven annyit tesz, hogy független a racionalitástól és azt szabad, amit az abszurd diktál. Abszurd életük lételeme az abszurdum, s ennek megfelelően törvényeik is az abszurditást tükrözik. Abszurdisztán talán az egyetlen alkotmányos állam, amelynek tulajdonképpen nincs is alkotmánya. Helyette van gránitszilárdságú alaptörvénye, amit az abszurditás szabálya tesz képlékennyé. Erre a viszkózus masszára támaszkodik aztán minden más törvény is. Amilyen például a visszamenőleges hatályú törvényalkotás gyakorlata. Ez annyit jelent, hogy Abszurdisztánban tulajdonképpen nem akkor lép életbe egy törvény, amikor kihirdetik, hanem már jóval előtte, akár a történelmi múltban kiválasztott tetszőleges időpontban.

Abszurdisztánban az alapvető emberi jogok sem alapvetőek és egyetemlegesek, hanem értelmezés szerint szelektáltak. Ezen szelekció eredménye pedig az, hogy az abszurd törvény előtt mindenki egyenlő, csakhogy vannak egyenlőbbek. Az abszurdok országában például az ártatlanság vélelme sem alapvető jog. Itt a pápa is pápább, így történhet az meg, hogy Abszurdisztán jogrendszerében az ügyész egyben bíró is. Néha (és egyre gyakrabban) meg is történik az olyan abszurdum, hogy előbb születik meg az ítélet, mint a vád- és védőbeszéd.

Abszurdisztánban nem a vádlónak kell bizonyítania a vádlott bűnösségét, hanem pont fordítva. A vádlott bizonyítsa ártatlanságát. Így aztán Abszurdisztánban elég csak egy gyanúsító szó, és máris kattanhat a karperec. Ha az ügyész úgy gondolja, akkor bárkit és bármeddig fogva lehet tartani és még bizonyíték sem kell hozzá. Ha pediglen a végén mégis kiderül az alperes ártatlansága, akkor jön a széttért kar és a kötelező verdikt – „Sajnáljuk!”. Kártérítés Abszurdisztánban nuku, legalábbis nagyon problémás.

Az abszurdok országában, ha egy felperes nem tudja bizonyítani az alperes bűnösségét, akkor hoznak egy törvényt, és máris olyan kész helyzet állt elő, ahol az alperes - igaza védelmében - kénytelen pert indítani. Így válhat Abszurdisztánban az alperesből pillanatok alatt felperes, akinek aztán bizonyítania kell. (lásd: bankellenes, illetve takarékszövetkezeti törvény). Mert ilyen ország Abszurdisztán, és nem is csodálkozhatunk, hisz’ abszurd a rendszer és abszurd az érdek is.

Abszurdisztánban a védelem lenyúlás, az államosítás osztogatás és fosztogatás, a nemzeti érdek pedig szimpla börze-biznisz. Az abszurdok színekkel harcolnak a rezsi ellen, és úgy csökkentik, hogy emelik. Abszurdisztánban a segélyezés egyben tiltást, a humánum üldözést jelent. Az abszurdok világában nem hagynak az árok szélén senkit - egyszerűen belerúgják. Abszurdisztánban az ortodox „un”, a liberális „il”, akár valamiféle szovjet-orosz repülőgéptípus betűjele. Ennek megfelelően repül is Abszurdisztán a keleti szelek hátán az abszurdok mennyországa felé. Abszurd országban a hit elsődleges, így minden fenntartás nélkül hisznek a mesékben is. Az olyanokban, mint például az, hogy 48 ezer forintból meg lehet élni. Mindeközben az abszurd nép repes a búskomorságtól és az apátiától, és a mesemondás abszurd törvényinek értelmében boldogtalanul él, míg meg nem hal.

Itt a vége fuss el véle!