 |
| Montázs: Plajbászblog |
Magam is devizaadós vagyok, nekem is van devizakölcsönöm,
vérforralóan megemelkedett törlesztőrészletekkel. Igaz, én nem végtörlesztettem
(nem is volt rá módom), nem rohantam átütemezésért, nem váltottam
forinthitelre. Egyszerűen egy három A-s besorolású megbízható adós vagyok, aki
tudja azt, hogy minden adósnak fizetnie kell. Olykor kamatostól. Én nem
rohantam a kormányhoz sem panaszra, hogy anyám én nem ilyen lovat akartam.
Ugyanis nagyon is tisztában voltam vele, hogy milyen hátast vásároltam. Nem
mondhatom azt, hogy egy rossz gebét, mert ez nem igaz. Kiválóan szolgált
akkoriban. Csakhogy ezt a lovat gondozni is kell, abrakolni, csutakolni, olykor
alaposan megfuttatni. Hogy városi létemre honnan tudom? Mert lovasnemzet
lennénk, vagy mifene.
Ám a mostani deviza-mizéria több ezer résztvevője most úgy tesz, mintha mindezt elfelejtették volna. Zabot, patkót, nyerget, mindent, és most legszívesebben helyben agyonlőnék az összes hátast és az összes kupecet, holott ők nem gondoskodtak a deviza-lóról.
De lássuk csak a részleteket:
A devizahitel nem ördögtől való. Bárkinek módja lett volna ilyet kérni, még az általánosan bevezetett magyar devizahitelezés előtt is. Ennek egyetlen kitétele volt, hogy az illető rendelkezzen devizaszámlával. Ezt pedig csak külföldön vezetett számlát jelenthetett. Amikor a kormányok engedélyezték a magyar deviza alapú hitelezést, azt az apróságot nem közölték, hogy a bankok tulajdonképpen nem devizakölcsönt nyújtanak, hanem devizaalapú forinthitelt és a devizával ügyeskedést a bankokra bízták, nem a hitelesekre. Nem is firtatta senki, hogy miként lehetséges devizakölcsönt kapni devizaszámla nélkül, csak dőljön a lé, azaz szaladjon a ló. Szaladt is egy darabig, amíg meg nem botlott egy gazdasági válságban, úgy 2008 körül. Jókora kavics volt ez a deviza-lónak, de nem lett volna semmi gond, hiszen volt egy viszonylagosan stabil magyar gazdaság és egy szokás szerint korrupt, ám mégis szegről-végről felelősen gondolkodó kormány. Az átmeneti botlást még átvészelték volna a devizahitelesek. A végleges bukás 2010-ben következett be, amikor felelőtlen politikai tényezők pillanatok alatt bedöntötték a forintot, ami azóta sem állt talpra, sőt.
A devizahitelesek ekkor kezdtek igazán sápítozni, ami nem is csoda, hiszen például az euró, vagy svájci frank alapú törlesztőrészleteik a duplájára ugrottak. No ekkor jött az, hogy kígyót-békát kezdtek kiabálni a gaz, kizsákmányoló globáltőkére és a bankokra. Az senkinek eszébe nem jutott, hogy a forint árfolyamának zuhanása, nem a bankok hibája, hanem annak a katasztrofális gazdasági- és pénzpolitikának, amit a kormány folytat. A hab a tortán, illetve hogy a hasonlatnál maradjunk – a tajték a paripa hátán pedig az lett, hogy pont ahhoz a kormányhoz fordultak sirámaikkal, akiknek tulajdonképpen mindezt köszönhették. És bolond lenne az a diktatúrára törekvő hatalom, amely mindezt nem használná ki, hiszen hirtelenjében lett egy külső ok – nevezetesen a bankok – akikre az egész elhibázott gazdaságpolitikát rá lehetett kenni. A hitelesek a bankok ellen fordultak a kormány helyett. Ó, míly szép is a lovasélet! De valóban olyan szép?
A devizahiteleseknek el kellene azon gondolkodnia, hogy egy banknak kutya kötelessége exsztraprofitot termelnie, mert hisz ebből finanszírozzák a gazdasági beruházásokat és isten bocsá, ebből fedezik az elkövetkezendő hiteleket. Ha bedöntenek egy bankot, vagy kiüldözik az országból, akkor az az ország törvényszerűen tönkremegy. Ahogy például most ezt a folyamatot éli át Magyarország. Szemléletes példa erre az ország bankja az OTP, amely ugyan nem nyújtott devizakölcsönt, de a forinthitelesei most nagy gondban lehetnek. Ugyanis az eszement törvényeknek köszönhetően - amelyek bankokat és takarékszövetkezeteket tesznek tönkre, s beruházások nélküli adóbevételeket vizionálnak -, az OTP (is) veszteséget termel, azaz feltőkésítésre kényszerül (figyelmesebb szemlélő meg is látja ezt Csányi Sándor arcán). A bank részvényeinek értéke zuhan, a tulajdonosok szabadulnak részvényeiktől és ez nem csak rájuk hat, hanem a bank teljes ügyfélkörére. Mint például a betétesekre, illetve a – hitelesekre.
Összefoglalva:
Senkit sem kényszerítettek fegyverrel devizaalapú kölcsön felvételére, csakhogy az adott helyzetben a devizahitel-kondíciók sokkal csábítóbbak voltak, mint a forinthitelek. Az apróbetűket pediglen – ahol az ördög lakozik- csak kevesen olvasták el, aki meg el is olvasta, az sem biztos, hogy felfogta. A lényeg, hogy a magyar nagyon szeret kölcsönt felvenni, de valahogy visszafizetni nem nagyon akarózik. Kamatokról meg ne is beszéljünk, mert az egyenesen a rablás kategóriája a szemükben.
Igen, hibáztak a bankok, hogy nem kötötték a hitelfolyósítást a devizaszámla nyitásának feltételéhez. Az is kérdés, hogyan vállalhattak akkoriban a bankok ekkora kockázatot, miféle menedzsment az, ahol a politikát nem kalkulálják bele a közép- és hosszútávú pénzügyi tervezetekbe. De már késő a bánat, ilyen az, ha a zavarosban próbál meg egy bank halászni, ennek isszák most a levét. Arról nem is beszélve, hogy minden lefoglalt ingó- és ingatlan vagyonnak véges a felvevőpiaca. Tehát, ha ezt teszik – mármint devizaszámlás kölcsönt nyújtanak -, akkor most a hitelesek ügyeskedhetnének, hogy átváltsák a kevéske frissen szerzett forintjaikat jóféle és roppantul drága valutára, majd azzal törleszthetnék a számláikat, amely tulajdonképpen ugyanott van, ahol a hitelszerződést aláírták. Hogy eközben ekkorát romlott a forint? Hát Istenem! Arról aztán nem a bank tehet, sokkal inkább a kormány. Így most rajtuk vernék el a port a devizahitelesek.
Nekem ne sírjon egy devizahiteles sem, hogy kirabolják a lelketlen bankok. Nem a bankok az igazi rablók, ők csak szeretnék visszakapni a pénzüket, méghozzá a kamattal együtt, amit oly lelkesen írt alá a szerződésben a pénztől elvakult nagyérdemű. Az igazi rabló maga a kormány. Az a kormány, amely hozzáértés és felelősség nélkül hoz rendeleteket és törvényeket, majd amikor ez a felelőtlenség bajt okoz, akkor még ostobább törvényekkel ront a helyzeten. Nem is értem, hogy a devizahitelesek miért nem a kormány ellen tüntetnek, például a munkanélküliség miatt, ami tulajdonképpen az elsődleges oka a problémáknak. Pedig már nagyon jó lenne, ha megfuttatnák azt a bizonyos „szürkét”, még ha nehezükre is esik. No nem a lóra, hanem a szürkeállományra gondolok. Mert hiszen gondoljanak bele: Most a bíróságok és a kormány „áldásos” tevékenységének köszönhetően pár ezren ugyan egérutat nyernek, de mindeközben egy ország sodródik a tönk szélére, a bankellenességnek köszönhetően.
Tehát Kedves Devizahitelesek! Döntsék el végre, hogy milyen lovat akarnak, illetve milyen kupeccel üzletelnek szívesebben!
Ám a mostani deviza-mizéria több ezer résztvevője most úgy tesz, mintha mindezt elfelejtették volna. Zabot, patkót, nyerget, mindent, és most legszívesebben helyben agyonlőnék az összes hátast és az összes kupecet, holott ők nem gondoskodtak a deviza-lóról.
De lássuk csak a részleteket:
A devizahitel nem ördögtől való. Bárkinek módja lett volna ilyet kérni, még az általánosan bevezetett magyar devizahitelezés előtt is. Ennek egyetlen kitétele volt, hogy az illető rendelkezzen devizaszámlával. Ezt pedig csak külföldön vezetett számlát jelenthetett. Amikor a kormányok engedélyezték a magyar deviza alapú hitelezést, azt az apróságot nem közölték, hogy a bankok tulajdonképpen nem devizakölcsönt nyújtanak, hanem devizaalapú forinthitelt és a devizával ügyeskedést a bankokra bízták, nem a hitelesekre. Nem is firtatta senki, hogy miként lehetséges devizakölcsönt kapni devizaszámla nélkül, csak dőljön a lé, azaz szaladjon a ló. Szaladt is egy darabig, amíg meg nem botlott egy gazdasági válságban, úgy 2008 körül. Jókora kavics volt ez a deviza-lónak, de nem lett volna semmi gond, hiszen volt egy viszonylagosan stabil magyar gazdaság és egy szokás szerint korrupt, ám mégis szegről-végről felelősen gondolkodó kormány. Az átmeneti botlást még átvészelték volna a devizahitelesek. A végleges bukás 2010-ben következett be, amikor felelőtlen politikai tényezők pillanatok alatt bedöntötték a forintot, ami azóta sem állt talpra, sőt.
A devizahitelesek ekkor kezdtek igazán sápítozni, ami nem is csoda, hiszen például az euró, vagy svájci frank alapú törlesztőrészleteik a duplájára ugrottak. No ekkor jött az, hogy kígyót-békát kezdtek kiabálni a gaz, kizsákmányoló globáltőkére és a bankokra. Az senkinek eszébe nem jutott, hogy a forint árfolyamának zuhanása, nem a bankok hibája, hanem annak a katasztrofális gazdasági- és pénzpolitikának, amit a kormány folytat. A hab a tortán, illetve hogy a hasonlatnál maradjunk – a tajték a paripa hátán pedig az lett, hogy pont ahhoz a kormányhoz fordultak sirámaikkal, akiknek tulajdonképpen mindezt köszönhették. És bolond lenne az a diktatúrára törekvő hatalom, amely mindezt nem használná ki, hiszen hirtelenjében lett egy külső ok – nevezetesen a bankok – akikre az egész elhibázott gazdaságpolitikát rá lehetett kenni. A hitelesek a bankok ellen fordultak a kormány helyett. Ó, míly szép is a lovasélet! De valóban olyan szép?
A devizahiteleseknek el kellene azon gondolkodnia, hogy egy banknak kutya kötelessége exsztraprofitot termelnie, mert hisz ebből finanszírozzák a gazdasági beruházásokat és isten bocsá, ebből fedezik az elkövetkezendő hiteleket. Ha bedöntenek egy bankot, vagy kiüldözik az országból, akkor az az ország törvényszerűen tönkremegy. Ahogy például most ezt a folyamatot éli át Magyarország. Szemléletes példa erre az ország bankja az OTP, amely ugyan nem nyújtott devizakölcsönt, de a forinthitelesei most nagy gondban lehetnek. Ugyanis az eszement törvényeknek köszönhetően - amelyek bankokat és takarékszövetkezeteket tesznek tönkre, s beruházások nélküli adóbevételeket vizionálnak -, az OTP (is) veszteséget termel, azaz feltőkésítésre kényszerül (figyelmesebb szemlélő meg is látja ezt Csányi Sándor arcán). A bank részvényeinek értéke zuhan, a tulajdonosok szabadulnak részvényeiktől és ez nem csak rájuk hat, hanem a bank teljes ügyfélkörére. Mint például a betétesekre, illetve a – hitelesekre.
Összefoglalva:
Senkit sem kényszerítettek fegyverrel devizaalapú kölcsön felvételére, csakhogy az adott helyzetben a devizahitel-kondíciók sokkal csábítóbbak voltak, mint a forinthitelek. Az apróbetűket pediglen – ahol az ördög lakozik- csak kevesen olvasták el, aki meg el is olvasta, az sem biztos, hogy felfogta. A lényeg, hogy a magyar nagyon szeret kölcsönt felvenni, de valahogy visszafizetni nem nagyon akarózik. Kamatokról meg ne is beszéljünk, mert az egyenesen a rablás kategóriája a szemükben.
Igen, hibáztak a bankok, hogy nem kötötték a hitelfolyósítást a devizaszámla nyitásának feltételéhez. Az is kérdés, hogyan vállalhattak akkoriban a bankok ekkora kockázatot, miféle menedzsment az, ahol a politikát nem kalkulálják bele a közép- és hosszútávú pénzügyi tervezetekbe. De már késő a bánat, ilyen az, ha a zavarosban próbál meg egy bank halászni, ennek isszák most a levét. Arról nem is beszélve, hogy minden lefoglalt ingó- és ingatlan vagyonnak véges a felvevőpiaca. Tehát, ha ezt teszik – mármint devizaszámlás kölcsönt nyújtanak -, akkor most a hitelesek ügyeskedhetnének, hogy átváltsák a kevéske frissen szerzett forintjaikat jóféle és roppantul drága valutára, majd azzal törleszthetnék a számláikat, amely tulajdonképpen ugyanott van, ahol a hitelszerződést aláírták. Hogy eközben ekkorát romlott a forint? Hát Istenem! Arról aztán nem a bank tehet, sokkal inkább a kormány. Így most rajtuk vernék el a port a devizahitelesek.
Nekem ne sírjon egy devizahiteles sem, hogy kirabolják a lelketlen bankok. Nem a bankok az igazi rablók, ők csak szeretnék visszakapni a pénzüket, méghozzá a kamattal együtt, amit oly lelkesen írt alá a szerződésben a pénztől elvakult nagyérdemű. Az igazi rabló maga a kormány. Az a kormány, amely hozzáértés és felelősség nélkül hoz rendeleteket és törvényeket, majd amikor ez a felelőtlenség bajt okoz, akkor még ostobább törvényekkel ront a helyzeten. Nem is értem, hogy a devizahitelesek miért nem a kormány ellen tüntetnek, például a munkanélküliség miatt, ami tulajdonképpen az elsődleges oka a problémáknak. Pedig már nagyon jó lenne, ha megfuttatnák azt a bizonyos „szürkét”, még ha nehezükre is esik. No nem a lóra, hanem a szürkeállományra gondolok. Mert hiszen gondoljanak bele: Most a bíróságok és a kormány „áldásos” tevékenységének köszönhetően pár ezren ugyan egérutat nyernek, de mindeközben egy ország sodródik a tönk szélére, a bankellenességnek köszönhetően.
Tehát Kedves Devizahitelesek! Döntsék el végre, hogy milyen lovat akarnak, illetve milyen kupeccel üzletelnek szívesebben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése