Rugalmas elszakadás

Montázs: Plajbászblog

A II. világháború alatt a propaganda gyakran alkalmazta a hátország tájékoztatása során azt a kifejezést, hogy „rugalmas elszakadás”. Ez lefordítva annyit jelentett, hogy a szövetségesek éppen tönkreverték a német, vagy a magyar haderőket, aminek következményeként azok pánikszerű visszavonulásra kényszerültek, azaz „csapataink az ellenségről rugalmasan leszakadtak”. Mert ilyen volt akkoriban a háborús kommunikáció.

Olybá tűnik, hogy a magyar kormány kommunikációja mit sem változott az elmúlt idők során. Az orbáni „nemzeti kormány” - amely éppen az egész világ, de leginkább az Európai Unió ellen folytat valamiféle „dicső” politikai-gazdasági harcot - ugyanazt a propagandaszöveget alkalmazza. Rugalmas elszakadást emleget, miközben egyre-másra kénytelen visszavonulót fújni az őt támadó „szövetséges” erők miatt.

Varga Mihály ügyeletes nemzetgazdasági miniszter (ezt jobb helyeken pénzügyminiszternek nevezik) legutóbbi nyilatkozatában éppen rugalmasan elszakadt. Leginkább az évek óta sulykolt kormánypropagandától. Ugyanis nem állotta azt hangoztatni, hogy nem lesz szükség az idén már több megszorításra.

Hogy is van ez? Három éve mást sem hallani a Fidesztől és legfőképpen Orbán Viktortól, hogy nincsenek megszorítások, Magyarország egy gyorsnaszád, illetve Magyarország jobban teljesít, a magyar gazdaság egy tündérmese, itt élni meg egy tündérálom. Csak akkor azt magyarázza meg valaki, hogy mit keres külföldön félmillió magyar munkavállaló?

Varga elszólása immáron egyértelműen bizonyította, hogy a Fidesz-kormány hazudott reggel és délben, este és éjjel, regnálásuk első percétől kezdve minden nap, a nap huszonnégy órájában.

A lakosság a saját katasztrofális életszínvonal-csökkenésén érzi, hogy a beígért „aranyélet” semmi más, mint gazdasági megszorítások sorozata. A nyugdíjvédelem például közönséges rablás, a mezőgazdaság racionalizálása egyfajta XXI. századi földosztás, ami egy sógor-koma földesúri osztály létrehozását célozza. A stratégiai ágazatok állami kivásárlása újmódi eltőzsdézés, az államkötvény-kibocsátás egy recesszióban levő gazdaságra egyértelműen a lakosság kirablása, mégnagyobb szegénységbe döntése, az úgynevezett stratégiai megállapodás (megnemtámadási szerződés?) kötése külföldi nagyvállalkozásokkal pedig tulajdonképpen semmit nem jelent, hiszen bármikor szedhetik a sátorfájukat. Az új alaptörvényünk a jogtiprások alapja, a jövőbe vetett hit pedig azt a reményt jelenti, hogy valaki elkergeti végre ezt a kormánynak nevezett siserehadat.

A kormány most egyfajta rugalmas elszakadást hajt végre, önmagát mentendő. Az egész orbáni gazdasági-politikai rendszer kiépítése azt célozza, hogy valahogy átmentse magát a 2014-es választási év utáni időszakra. És valljuk be, erre jó esélye van. A politikai szempontok szerinti szelektálás, a gazdasági ágazatok vezetőinek lojalitás és nem szakértelem szerinti kiválogatása, azok helyzetbehozása egyértelműen a túlélésért történik. A történelem retusálása, a nacionalista kártya kijátszása, a külhoniak szavazati joga már csak az utolsó, kétségbeesett próbálkozás. A csodafegyverre ugyanis még várni kell, ami jelen esetben az orosz befektetés lenne. A „tovaris konyec” már rég a múlté, s már azt sem bánná Orbán Viktor, ha az oroszok már nem csak a spájzot foglalnák el. És ez csak párezer euróba és egy összetákolt letelepedési engedélybe kerül. Hogy a „szövetségeseknek”, azaz az EU-nak, illetve a schengeni övezetnek ez hogy tetszik? Legfeljebb attól is rugalmasan elszakadunk.

„Csapataink harcban állnak” – jelenti a Fidesz-rádió és mi csak ámulva, birkamódra hallgatjuk. Mert kivel is állnak harcban? Leginkább a saját országukkal szemben. Azokkal, akik biankó szerződést, egy üres papírt írtak alá 2010-ben, s akik szintén rugalmasan elszakadtak – a Fidesz valóságától.