Üzenet

A közeledő 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepének az idén több aktuális üzenete is van az utókor számára.

Az egyik és talán a legfontosabb, hogy egy demokratikus államrend a jogok és kötelességek harmóniája nélkül nem maradhat fent. Az állam feladata, hogy ezeket a jogokat mindenki részére egyetemlegesen biztosítsa, és kötelessége, hogy az ezek kijátszására tett mindent szándékot csírájában elfojtsa. Ha ez nem történik meg, akkor - bármennyire is hangsúlyozzuk - nem beszélhetünk demokráciáról.

Sajnos a mai magyar politikai helyzetben pont az állam az, amely teret enged a jogtiprásnak, mi több aktív részese a jogtalanság kiépítésének. A mai magyar törvényhozás teljes egészében az egyéni érdekeknek van alárendelve, az alkotmány módosításától kezdve, a rendfenntartásig.

Mindannyian tapasztaljuk azokat az anomáliákat, amelyek a Magyar Köztársaság demokratikus állam- és jogrendszerének összeomlásához vezethetnek. Olyan törvények kerülnek az alkotmányba (alaptörvénybe), amelyeket széles társadalmi konszenzus helyett egyéni képviselői indítványok fémjeleznek. Nemzetközi kötelezettségeket, megállapodásokat semmibevevő fércművekből lesznek sarkalatos törvények. Olyan törvényerejű rendeletek látnak napvilágot, amelyek már fogantatásuk pillanatában elvetélnek, illetve betarthatatlanok, az emberi normáknak ellentmondóak. Különböző gárdák, az állam helyett jogtalanul eljáró, pártérdekű erőszakszervezetek születnek, s mindez az államapparátus szemhunyásával, sőt szándékos segítségével.

A ma Magyarországára a létbizonytalanság, a félelem, a jogtalanság, a központilag koordinált erőszak és zsarolás a jellemző. A társadalmi elégedetlenség pedig egyre fokozódik. A folyamatok ellenőrizhetetlen explolálodásához vezethet az is, hogy a jelenlegi kormányzás kisebbségi- és nemzetiség-politikája mind a belföld, mind külföld tekintetében elfogadhatatlan. Nemzetiségi konfliktusok, polgárháború kirobbanását eredményezheti az a kormányzati módszer is, amely immáron nem csak a szélsőségesen radikális, ultranacionalista erőket vonja be hatalmi eszköztárába, hanem a köztörvényes bűnözőket is, annak érdekében, hogy hatalmát szilárdítsa. A történelem szolgál tanulságul (1948, 1956), hogy az ilyen elemek színrelépésével a társadalmi elégedetlenség milyen irányba eszkalálódhat. Szinte biztosra vehető hogy az effajta hatalmi arrogancia, ami a mai kormányzati bel- és külpolitikát jellemzi előbb-utóbb egy forradalom, egy polgárháború, vagy a szomszédos országgal történő konfliktus kirobbanásához vezet.

A márciusi ifjak tizenkét pontban fogalmazták meg követeléseiket, és ennek szellemében vívták meg forradalmukat. ’56 fiataljai szintén. A jog és a demokrácia szellemében.

A mai magyar államapparátus ezt a szellemet próbálja ismét palackba tuszakolni önös hatalmi érdekből. A kormányfő és az államfő pedig jobban tenné, ha inkább leszűrné ezen szomorúan dicső idők eseményeiből a tanulságot, amikor 2013. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőjére áll.