Deja vu

Recseg-ropog jogrendszerünk. Az alapjai mozdultak meg. A Varga-ügy sokkal messzebbre mutat, sem mint azt gondolhatnánk. De hol is kezdjem…

Adott egy kegyelmi-ügy, amely alaposan felkavarta a közvéleményt és amelynek eredménye egy államfő és egy igazságügy-miniszter lemondása, valamint egy egyházi vezető, s rajta keresztül egy egyház hitelességének megkérdőjelezése. Hirtelen mozdult a gólem, s egy alkotmánybírósági elnök személyében új államfő került. Most ott tartunk, hogy két alkotmánybírósági és egy igazságügy-miniszteri szék várja új gazdáját. Ezek a tények.

Sokan kormányválságról beszélnek. Még többen rendszerváltást sürgetnek. Szerencsevadászok, konjunktúralovagok jelentek meg a politika porondján. Tömegek mozdultak és mozdulnak különböző érdekek mentén.  De mik is ezek az érdekek?
A kormánynak egyértelműen a túlélés, a hatalomban maradás. Az ellenzéknek a hatalomba jutás, azaz minél nagyobb szelet kikanyarítása a közösből. De hisz' erről szólnak a választások, a korteshadjáratok, a szentbeszédek, a manipulálások és manipulációk. Eddig ez rendben is volna, de…

De sokan nem veszik észre, hogy az embereket – azaz a tömegeket – manapság nem kisebb dolog érdekli és mozgatja, mint az igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hit és bizalom elvesztése. És ez nagy baj!
Mert ez azt mutatja, hogy maga a rendszer szenved súlyos hiányosságokat, az Alaptörvénytől, a vádhatóságon keresztül egészen a miniszteri posztokig és hatáskörökig. Most érződik ki igazán, a fékek és ellensúlyok elégtelensége, illetve azok hiánya. Azaz magával az alapokkal vannak generális problémák.

Számomra feltűnő, ahogy a Varga Judit-Magyar Péter show kapcsán volt és jelenlegi jogászok, jogtudósok, ügyvédek, bírók szólalnak meg. Mintha keresnék önmagukat, de nem találnák. Kérdőjelek sokasága kerül ki szavaikból, de mintha nem találnának kapaszkodót. És védik, szemérmetlenül védik a mundér becsületét, ami nem meglepő, hiszen mint mondottam – magával az igazságszolgáltatással, annak egészével van probléma, szerkezeti és személyi vonatkozásban egyaránt. Csoda, hogy nem találnak kapaszkodót?
Hát ezért mennek ki, ezért mozdulnak, ezért vannak kinn az emberek az utcákon, nem másért.

Véletlenek nincsenek. Nem véletlen a hallgatás sem. Pont azok nem hallatják hangjukat, akiknek pedig kötelességük lenne, mint például a Főügyészség ill. a főügyész maga, a Kúria, ill. annak főbírája, az Alkotmánybíróság, ill. az alkotmánybírók valamelyike, a Parlament, ill. annak elnöke, vagy nota bene, maga a kormány és a kormányfő, aki mindezt megalkotta és üzembe helyezte.

Azt adtam írásom címének, hogy "deja vu". Mert deja vu kerített hatalmába. Mintha mindezt egyszer már átéltem volna. Akkor is hittel és reménnyel. De semmi nem változott, semmi nem vett pozitív irányt, sőt! Igaz, azt mondják, hogy a remény hal utoljára… és az utcák olykor oly szűkek,  máskor oly tágasak. Mi melyiket válasszuk?!