A nagy terelés

Bizonyára nem vagyok egyedül azon véleményemmel, hogy a kormány szépen lassan elsimítja az utóbbi idők magyar kormányt érintő pénzügyi-politikai botrányait. Azokat, amelyek hatása egy normálisan működő demokráciában minimum kormányválsággal, de leginkább a kabinet lemondásával járna. Magyarországon ez nem történt meg, sőt.

Rejtő Jenű örökbecsű klasszikusát idézve: „Gorcsev Ivánnál rosszabbul és merészebben még nem vezettek autót, ám mégis elkerüli a katasztrófa. Nem, nem ő kerüli el a katasztrófát, hanem a katasztrófa kerüli el őt.”. Nos ez a megállapítás alighanem érvényes Orbánra is.

Újabb és újabb gumicsontok kerülnek elő, ami meglehetős eredményességgel tereli el a közvélemény figyelmét a fontos dolgokról. Hol egy nemzeti konzultáció a migránsokról, hol a halálbüntetés bevezetésének meglebegtetése (most éppen a sokkolós parlamenti őrség borzolja a kedélyeket). És valljuk be, nem eredménytelenek ezek a terelések. Orbán Viktor legutóbbi partizánakciói ismét alaposan felkavarták nem csak a honi, hanem az európai politikai életet is. Mondhatnánk, hogy ügyes, de a sunyiság sokkal jobban illene ide. Hol van már a Quaestor-ügy, hol van a Hungaria-, és a Buda-Cash-ügy, nota bene, a Kun-Mediátor-ügy? Laposodnak, csendesednek az egeket ostromló hullámok, lassan már senki sem beszél róluk, csak egyes, mindenre elszánt ellenzéki lapok tartják az ügyeket úgy, ahogy langyosan.

Terel a kormány, és bizony hatékonyan. Senki sem kérdez rá, hogy például a nagy devizahiteles mentőprogram során ugyan már mi az a pár ezer forintos aprópénz, amivel most a bankok kiszúrják a hitelesek szemét, illetve párhuzamosan senki sem firtatja azt a tényt, ami a gazdaság összeomlását, a forint gyengülését a kormányzati felelőtlenséggel magyarázza, és amely tulajdonképpen az elsődleges oka a devizahitelesek tragédiájának. Senki nem kérdi, hogy Ócsára miért kellett nehéz milliárdokért egy üresen tátongó potemkin-falut építeni? Senki nem háborog, hogy a kormány mesterségesen avatkozott be a piaci életbe (mi több, az emberek magánéletébe) a vasárnapi zárvatartási lázálommal. Senki nem firtatja az MNB, illetve személyesen Matolcsy György pénzszórását, a NAV 1000 milliárdra rúgó „hanyag kezelését”, illetve elnökasszonyának korrupciós érintettségét, az uniós források ellenőrzés nélküli és irányított szétosztását. Senki nem feszegeti a trafiktörvény kitalálóinak és megszavazóinak súlyos, halálesetet is eredményező felelősségét, hanem van helyette ócska, demagóg, populista szövegelés, parlamenten belül és kívül egyaránt. Senki nem firtatja, hogy miből van forrás Paks II-re, és a mecseki atomtemetőre, vagy Isten bocsá’ arra az ígéretre, hogy a kormány saját forrásból építi meg a torzóként elhagyott M4-est. Mindeközben az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer a túlélésért küzd, a szó legszorosabb értelmében. Száz- és ezermilliárdok mennek az enyészetbe a kormány felelőtlen és minden szégyent nélkülöző intézkedései, törvényei (rablásai, tőzsdézései?) nyomán. Mindeközben az emberek jelentős hányada (nyugodtan mondhatjuk, hogy többsége) a napi megélhetéséért küzd, vagy aki ezt nem tudja vállalni - és van még ereje - szinte menekül az országból, és esze ágában sincs hazajönni.

A kormány és a kormányfő nagy terelése bár hatékonynak tűnik, ám időleges. Pillanatnyi figyelemelterelés, ami semmit sem változtat az ország helyzetén. Ideig-óráig lehet még kábítani az embereket, lehet pávatáncolni, gyöngyvirágtól meghatódni, de a lakosság java része már nem virágot nyújtana Orbánnak és kabinetjének, hanem valami sokkal prózaibbat. Mondjuk karperecet. Lehet, hogy ezért kell a sokkoló?