Ortodox hitelek Unortodoxiában

Hitel-adósság. E két fogalom úgy összetartozik, akár a sziámi ikrek. Persze a hitel sok esetben pozitív eredményekhez vezethet, de csak akkor, ha egy ország gazdasági motorja megfelelően működik és a hitelek felvétele és felhasználása megfelelő felelősséggel és meggondoltsággal párosul, mindenféle unortodox hókusz-pókusz nélkül. Sajnos nem mondható ez el Magyarországról, amely egy hitelspirálban vergődik, köszönhetően gazdasági hanyatlásának. Ékes példája ennek a Népszava 2014. december 13-i, szombati számában leközölt több cikk is.

Elsők között egy kirívó példa, amely arról szól, hogy Magyarország hatalmas, 218 millió eurónyi (mintegy 70 milliárd Ft) hitelt vesz fel az Európai Beruházási Bank révén (hol van ilyenkor a bankellenes szabadságharc?). Különös pikantériája a dolognak, hogy a kormány azért teszi mindezt, hogy egy másik „hitel”, az uniós beruházási pénzek lehívásának önrészét be tudja fizetni. Ergo annyira üres az államkassza, hogy már az önrészt sem tudja az állam finanszírozni. És azt se gondolja senki, hogy az ingyen van, a beruházásokat bizony etetni kell (hitellel- beruházási hitellel?) és minden ellenkező hírrel szemben azt az EU-nak vissza kell fizetni, hiszen nem fog örökké tartani a „többet kapunk, mint adunk” korszak. (Ezt az állapotot nem sokáig viselik el a fejlettebb és stabilabb gazdasággal rendelkező uniós államok. Már most is dohognak az adófizetőik, hiszen senki sem szereti, ha valaki az ő pénzén élősködik.)

A másik cikk az önkormányzatok adósságát boncolgatja, amelyből kiderül, hogy állami mentőöv ide, fideszes vezetés oda, bizony nem csökkent az önkormányzatok adóssága, hanem éppen ellenkezőleg. Az önkormányzatok mintegy 1000 milliárdos adósságot görgetnek, miközben csupán nem egész 800 milliárddal tudja segíteni őket az állam, amely elúszik a működtetésre. És mindez köszönhető a főleg 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő cégek eladósításának. Érdekes, hogy a Fidesz-KDNP vezetésnek erre valahogy nem akaródzik törvényt alkotni - mondjuk unnyereségesség címén és két év utáni megszüntetéssel fenyegetve -, holott a több mint 1000 milliárdos „kétes hiányt” bizony a költségvetésnek kell(ene) ellensúlyozni, azaz az adófizetőknek. A kérdés csak az, hogy miből? Üres zsebbel (kamarával) ez lehetetlen, marad tehát egy újabb hitel… vagy újabb adókitalációk és kivetések.

A harmadik népszavás írás pedig az MNB melldöngetését tárja elénk, miszerint a Magyar Nemzeti Bank (nyilván egyszemélyben maga az unortodox Matolcsy György) rendkívül elégedett az úgynevezett „növekedési hitelprogram” akcióval. Az írás szerint mintegy 1200 milliárdnyi hitel talált gazdára a mikro-, kis- és középvállalkozásokban, amit az MNB sikernek könyvel el, megemlítve, hogy az összeg a GDP 4%-val egyenlő. A probléma csak az – azon kívül, hogy a kimutatás nem említi még véletlenül sem, hogy az említett vállalkozások milyen arányban részesültek -, hogy a vállalkozási hitelprogram egy mesterségesen nyomott hitelfinanszírozás, amelynek köze sincs a piaci viszonyokhoz és hitelösszegek kamataihoz, s amelynek kamatos kamatait az ország csapnivaló gazdasága miatt később fizetjük meg. Az is furcsa, hogy az MNB mintegy előre iszik a medve bőrére, holott a hitelfinanszírozott vállalkozások eredményessége a jövő zenéje, és egyáltalán nem biztos, hogy a folyósított összegekkel jól gazdálkodnak. Az is elképzelhető – talán ezért nincs részletes beszámoló -, hogy az 1200 milliárd nagy része pár „középvállalkozás (újabb off-shore cég?) martaléka lett, amelyek jó magyar szokás szerint rövid időn belül eltűnhetnek, bedőlhetnek. Ugyanis a leosztás (az MNB szerint nagyjából 17-18 ezer cégről van szó) cégenként durván 250-260 milliós hitelt feltételez, amelyet egy mikro-, vagy kisvállalkozás soha nem tud kitermelni, még 2% kamat mellett sem. Nem tudom elképzelni, hogy egy évi tíz-húsz milliós árbevételes cég megkockáztatna egy ekkora hitelt.

Tehát hitel, hitel hátán, amit vissza kell fizetni. A mi úgynevezett „nincs” pénzünkből. Ugyanakkor eredményesség, termelékenység (még ha lenne is, akkora az elszegényedés, hogy nincs fizetőképes felvevőpiac, az exportra meg ott a konkurencia) semmi. Magyarország az unortodoxia csodája. Csoda, hogy – mindközönségesen – még nem jutottunk csődbe. De már a határán vagyunk.