Vallásháborúk - hamis tanok

Tele a világsajtó a különböző földrészeken dúló vallási és felekezeti okokra visszavezethető összecsapások és háborúk híreivel. Napi rendszerességgel vezető helyen szerepel a hírműsorokban az afrikai és közel-, illetve közép-keleten tapasztalható súlyos konfliktusok. De vajon valóban a vallási ellentétek állnak ezeknek a véres összecsapásoknak a hátterében… vagy valami más?

A legsúlyosabb vállság jelenleg Irak és Szíria területén zajlik, ahol egy terrorcsoport, a magát Iszlám Államnak nevező rendszer tartja rettegésben az embereket. Ezek az "igazhitűek" immáron nem csak a más felekezetűekre veszélyesek, hanem már magára az iszlámra is. Lefejezések, tömeges kivégzések, tömegpusztító fegyverek használata jellemzi ezt a vallási köntösbe bújtatott terrorizmust. És mindezt az iszlám nevében. Holott az iszlám tanaiban sehol sem szerepel olyasmi, hogy öldd, ahol éred a máshitűeket. Aki olvasta a Koránt, az sehol sem találkozhat ilyesmivel.

Hangsúlyozom: Aki olvasta. És ez itt a lényeg! Mert minden vallásalapú konfliktus gyökere, hogy egyes vallási vezetők (de nem csak ők) a saját érdekük szerint magyarázzák a szentírást, akár muszlim, akár keresztény, zsidó, sintoista, vagy buddhista – hogy csak a legjelentősebb világvallásokat említsem.

A szentírások – legyen az a Korán, a Talmud, vagy a keresztény Biblia – akkor íródtak, amikor az olvasottság nem volt jellemző a lakosság zömére. Voltak persze írástudók, ők voltak a „kiválasztottak”, akik saját kényük-kedvük szerint magyarázhatták a szentírásokban foglaltakat. Így volt ez például a keresztény tanok egysíkú, érdekek szerinti terjesztésével is, ami odáig vezetett, hogy a jézusi tanokat véres háborúk szítására, nota bene az inkvizíció gyakorlására, tömegek kiirtására, nemkívánatos elemek máglyahalálára, s ezzel elrettentésre használta fel a keresztény egyházi vezetés. Mondhatni ez a kor elmúlt, ez már a történelem, annak is a legsötétebb lapjai. Ám ez nem igaz. A vallási alapú elrettentés modern korunkban is hathatós fegyver és nem csak az egyházi vezetés kezében. Ékes példája ennek a fentebb már említett, és az iszlámra alapozott tömegmészárlások.

Köztudott, hogy az afrikai kontinensen és a közel- és közép-kelet államaiban a legmagasabb az írástudatlanok, az analfabéták száma. Ezt használják ki az úgynevezett „írástudók”, akik önző céljaik elérése érdekében semmitől sem riadnak vissza. Ezen érdekeket szolgálja az is, hogy a maguk érdekeinek megfelelően értelmezik és terjesztik a mohamedán tanokat, alaposan kiforgatva, illetve átírva azokat. A Koránban nem olvasható olyasmi, hogy például megölt ellenséged a paradicsomban szolgád lesz. Ez csak kitaláció. Mohamed próféta nem terjesztett olyan tanokat, amely például megalapozza a Saríját, a hírhedt és önkényesen jogértelmezett mohamedán egyházi törvénykezést. Az egyes muzulmán országokban – például Irán, vagy Szaúd-Arábia - alkalmazott Saríja a tekintélyelvűségen és elrettentésen alapszik, és valamikor a harmadik században íródott. Alkalmazása és értelmezése mindig egy adott kor, vagy hatalmi érdek szerint változott.

Mindazok, akik az iszlám nevében tömeggyilkosságokat hajtanak végre, mindazok, akik az „Egy Igaz Isten”, Allah nevében gázolnának át egyéneken, népeken, felekezeteken, semmi közük az iszlámhoz. Ezek az emberek egyszerűen közönséges terroristák, gyilkosok, akik ellen kemény eszközökkel kell fellépni.

Úgy az iszlám, mint az ősi zsidó, vagy keresztény hitvallások egyik legfontosabb tanítása: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!”, illetve az, hogy „Ne kívánj olyat felebarátodnak, amit magadnak nem kívánnál, és ne tégy felebarátodnak olyat, amit magaddal nem tennél!”.  Ezt tanította Jézus, ezt tanította Mohamed is, bár merőben különböző megfogalmazásban. Ez az intelem szinte valamennyi vallás alapkitétele, amely hangsúlyozza a toleranciát, a mások tiszteletben tartását. Valójában tehát, ami Afrika és közel- és közép-kelet egyes országaiban zajlik az mindközönségesen szimpla, a vallás álarca mögé bújtatott rasszizmus. Rasszizmus, amelynek egyik fő mozgatórugója, a féktelen hatalomvágy, a mások kiszolgáltatottságba döntése. És ez az emberi természet legalantasabb tulajdonságainak egyike. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy nem csak a hatalomvágy, hanem annak elvesztésétől való félelem is okozhatja a rasszista hajlam erősödését.

Ugyancsak közrejátszik a vallási alapú, és rasszista konfliktusok létrejöttében a félelem egyszerűbb változata is, nevezetesen a félelem a másságtól. Az emberi természet már csak olyan, hogy retteg attól, ami nem hasonlítható önmagához. Végső soron ezt az alaptermészetet használja ki a vallás. Ez az alaptermészet táplálja például az antiszemitizmust is, és ez vezethetett az olyan szélsőséges eszmék terjedéséhez, mint például a fasizmus. Tévedés azt hinni, hogy a náci Németországban nem volt hit. Volt. Hittek egy beteg elme világégéshez vezető tévelygésében. Nem nehéz összefüggést találni a vallási alapú üldöztetések és a fasiszta eszme között. Mindkettőre jellemző az úgynevezett „árjaszemlélet”, egy önző felfogás, mely szerint egy adott rendszerben, vagy közösségben csak én, és csakis az én életfelfogásom és életértelmezésem lehet a mérvadó és elfogadható. És ez a szemlélet – sajnos – jellemző szinte minden hitközösségre, a zsidótól, a krisnásokig.

Tény, hogy nem csak az elmaradottabb, írástudatlan területekre jellemző ez a felfogás, ahol könnyebb a tudatlan tömegeket befolyásolni, bár el kell ismerni, hogy az ilyen területeken sokkal simábban mennek a dolgok. Ezzel párhuzamosan modern korunk szinte valamennyi társadalmában tetten érhető, még a legdemokratikusabb közösségekben is. Jóformán nincs is a Földön olyan ország, ahol ne lennének rasszista ellentétek, egyes érdekközösségek ne táplálnák a rasszista tüzet. És ennek a tűznek egyik fontos gyúelegye lehet a vallási hovatartozás, a hit szerinti megkülönböztetés.

De igazságtalanok lennénk, ha csakis az egyházi hovatartozást, a mono-, vagy politeista környezetet tennénk felelőssé a rasszista megnyilvánulásokért. Szinte minden eszme alkalmas arra, hogy szélsőségesen alkalmazható legyen. Ilyen lehet a kommunista, illetve szocialista eszme csakúgy, ahogyan egy demokráciába rejtett ateista egoizmus is.

Megállapítható tehát, hogy a vallásháborúknak ugyanaz a háttere, mint minden más háborúnak. Az érdek.
És érdek szinte bármi lehet, hisz az ember mindent érdekből cselekszik. Érdek lehet egy hajlam, egy betegség ugyanúgy, mint az anyagi haszonszerzés, a birtoklási vágy, az uralkodási kényszer a környezet felett. Hogy a környezetben más emberek is élnek, hogy azok érdekeivel kell összhangot találni, vagy rákényszeríteni egy akaratot… Nos, a konfliktuskezelés sohasem volt az ember erőssége.

„És teremté Isten az embert és alkotá őt saját képmására.”

De vajon tényleg így van? Vagy nem úgy, hogy az ember „teremtett” magának Istent? Nem csak azért talált magának ki, vagy alkotott isteneket (a saját képmására), hogy a  számára felfoghatatlanok magyarázatán kívül elhibázott, gyarló döntéseit is egy kvázi „felső hatalom” számlájára tudja írni? Ugyanis ebben az esetben sok minden értelmet nyerhet. Akár a félhold, vagy a kereszt alatt elkövetett gonosztettek is.