Bringa-baj

Az egyik országos napilap terjedelmes írást közölt a kerékpáros közlekedés anomáliáiról. Az írás a közlekedéspszichológia irányából közelít a kerékpárosok és a közlekedés egyéb résztvevői közötti konfliktus gyökeréhez, és próbál megoldást találni problémákra. Magam is rajongója vagyok a kerékpárnak, mind hétköznapi, mind a sport tekintetében, annak ellenére, hogy eddigi életem jelentős részét „négykeréken”, a közutakon töltöttem. A cikkben megszólaltatott egyik közlekedés-pszichológai szakember véleménye szerint a kerékpárosokat érintő legfőbb probléma a közúti partneri viszony hiányából ered, ami nagyjából fedi csak a valóságot. Ugyanis a cikkben sem a riporter, sem a szakember nem tért ki a konfliktusok egyik nem elhanyagolható okára, nevezetesen a jogok és a kötelességek témakörére. Ugyanis el kell ismerni, hogy a kerékpározás népszerűsítése mellett, valahogy fáziskésésben van a kerékpárosokra vonatkozó rendeleti szabályozás. Mi több, olyan rendeletek látnak napvilágot, ami diszkriminációt eredményez a közlekedés egyéb résztvevőivel szemben a kerékpárosok javára.
A partnerségi viszony kialakulásának egyik fontos eleme, hogy a közlekedésre vonatkozó szabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak. Ha a közlekedés egyéb résztvevői azt tapasztalják, hogy a kerékpárosok úgymond törvényen kívül esnek és élnek, akkor ez a helyzet óhatatlanul konfliktusokhoz vezet.

Hogyan is értelmezzük ezt?
Kezdjük talán két antagonisztikus ellentétnek látszó közlekedési résztvevő, autós és kerékpáros viszonyával. Minden gépjárművezető köteles szigorú elméleti és gyakorlati vizsgát tenni, mielőtt közúti közlekedésre alkalmas résztvevővé nyilváníttatik. A kerékpárosnak ilyen kötelezettségei nincsenek, holott a kerékpár is „veszélyes üzem”.
A gépjárművek tulajdonosait és a közúti közlekedésben résztvevő gépjárműveket súlyos anyagi kötelezettségek terhelik (adók, biztosítások, egyéb kötelező járulékok), amelyekből többek között utakat – például kerékpárutakat - építenek és tartanak karban azok minden járulékos eszközével együtt. No már most, a kerékpárosok ehhez egy fillérrel sem járulnak hozzá, mivel őket semmiféle járulék nem terheli. Még arányosan sem, hiszen még rendszámuk sincs, a biztosításról nem is beszélve. A kerékpárosok többsége büntetlenül szegi meg a KRESZ szabályait, mert a közúti ellenőrzés jószerivel kimerül a gépjárművek és vezetőik vegzálásában. Csoda, ha ellentétek alakulnak ki gépjárművezetők és kerékpárosok között, tapasztalván az igazság mérlegének ennyire egyoldalú kibillenését a kerékpárosok javára?

A másik jelentős konfliktusforrás a gyalogos-kerékpáros ellentét.
Manapság a kerékpáros úgy használja a járdát, mintha kötelező lenne. Mivel én is sokáig hódoltam országúti kerékpáros szenvedélyemnek, van tapasztalatom, mit is tud egy kerékpár, milyen súlyos balesetet is lehet vele okozni. Egy átlagos kerékpárral nagyjából 30-40 km/h sebességet lehet elérni, egy speciálisabb változattal akár a dupláját is. El lehet képzelni, hogy egy durván 80 kiló tömegű, jelentős mozgási energiájú kerékpáros milyen súlyos sérülést okozhat egy gyalogosnak, nem beszélve az idősekről és a gyerekekről. Akár halál is lehet egy ilyen találkozás vége.

És még nem beszéltünk a kerékpárutak felelőtlen, minden koncepciót és ésszerűséget nélkülöző kiépítéséről. Talán a leginkább kirívó és elrettentő eset az Andrássy úti kerékpárút kijelölés volt a parkoló autók és a járda között. Több tucat súlyos sérüléssel járó baleset után döbbentek rá a „szakemberek”, hogy itt generális változtatásra van szükség. De ugyanígy lehet említeni a Bajcsy Zsilinszky út-Károly-körúti életveszélyes kerékpárút kijelölést is. Nem telik el nap súlyos, olykor tettlegességig fajuló gyalogos-kerékpáros konfliktus nélkül. Pedig körültekintő tervezéssel mindez elkerülhető lenne.

Tény és való, a kerékpározás egészséges, és csúcsforgalmakkal terhelt korunk egyik hatékony közlekedési eszköze a bicaj. De partnerségi viszony, mindenki számára előnyös közlekedési kultúra csak ott alakulhat ki, ahol a szabályozás nem ad teret az anarchiának. Ugyanis a kerékpározás terén bizony nálunk anarchia van.  Ráadásul olyan eszetlen törvények láthatnak napvilágot, mint például az alkoholos befolyásoltság alatti kerékpározás engedélyezése. Nincs egyenlőség jogi vonatkozásban addig, amíg a részeg bicajossal ellentétben a gépjárművezetők alkoholosság-kérdésében zéró a tolerancia. Ezzel nem azt mondom, hogy akkor az autós is piáljon, hanem azt, hogy amíg a jog asztalánál a kerékpáros jóval nagyobb mértékben kanalazhat, addig nem beszélhetünk korrekt közlekedési partnerségről, illetve annak igényéről.

Összefoglalva: a közlekedéspszichológia sok mindent vizsgál, az emberi viselkedéskultúrától, a látens hajlamig, amely a közlekedésben tör elő a személyből. Egyvalamit nem. Azt a tényt, hogy a szabályok be nem tartására ösztönzés és a retorzióktól való félelem hiánya az, ami leginkább ellentéteket szül a kerékpárosok és a többi közlekedő között. Amíg a szabályokat be nem tartó kerékpárosokat nem sújtja ugyanolyan szigorral a törvény, mint például a balesetező autóst, vagy motorost, addig teljesen felesleges a pszichológiát hívni segítségül. A megoldást az ésszerű szabályozásban és az egységes, mindenkire vonatkozó jogokban és kötelességekben kell keresni. Ameddig ez nincs, addig nincs közlekedési morál, addig megmaradnak az ellentétek.