Az éj sötét angyalai

Fotó: Plajbászblog

„És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;” (Jelenések Könyve - János apostol jelenései 11.7.)

„Ímé eljövök, mint a tolvaj. Mert boldog az, aki vigyázza és őrizi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát”. (Jelenések Könyve - János apostol jelenései 16.15.)

„A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyiszéktől, amely ezt mondja vala: Meglett!” (Jelenések Könyve - János apostol jelenései 16.17.)

Ím’ meglett. Úgy is mondhatnánk: bevégeztetett.

Helyére került a „Nagy Mű” a Szabadság téren. Az éj leple alatt, nehogy meglássa valaki a meztelenséget és rútságot. Az éjszaka sötétjében, miként a Kossuth téren is akkor vágták ki a több száz duzzadó életet, vagy távolították el Károlyi Mihály szobrát. Sunyi, alattomos, gyáva módon. Ahogyan a tolvajok.

Vasárnapra virradóra az éj sötét angyalai helyére illesztették a Szabadság téri német megszállási emlékmű bronzba öntött hazugságkompozícióját. Mert bizony hazugság az a javából. Meghazudtolja az igazságot, azt a szégyent, amit magyar követett el magyar ellen. Ahogy meghazudtolja a történelmet, úgy meghazudtolja a nemzeteket is. Köztük a németeket. De a legnagyobb szégyen, hogy meghazudtolja Gábriel arkangyalt, s rajta keresztül a Bibliát. Ugyanis Gábriel nem volt semmilyen tekintetben áldozat, mi több azon sötét angyalok egyike volt, akik részt vettek Szodoma és Gomora elpusztításában. Ezen kívül Gábriel arkangyal a magyarok védangyalaként (Mihály arkangyallal ellentétben) nem viaskodott sem sárkánnyal, sem a német birodalmi sassal, sokkal inkább keblére ölelte azt (gondoljunk csak arra a tényre, hogy a Hősök terén álló Gábriel arkangyal hét éven keresztül – 1938-1945 - milyen jól „rálátott” a volt Hitler Adolf térre, amelyet egyébként Kodály köröndként ismerünk). Hát ennyit a történelmi hazugság-szimbolikáról, a történelem és a Szentírás meghamisításáról.

A Kossuth téren nem maradt más, csak az üresség, a betonba öntött csupasz sivatag. A Szabadság téren ugyan maradtak (még) fák, ám ezzel a gyalázatos emlékművel itt is sivatag képződött. A lelki sivárság, a hazugság pusztasága.

És ez a - már fogantatásában is velejéig romlott - bálvány most ott áll talpig rendőrökben. Sötét „kisangyalok” vigyázzák és segítik a sötétség mégsötétebb sárkányainak tombolását. Hol igazoltatással, hol előállítással, hol kézrelépéssel. És boldogok ők, hogy közben őrizhetik a „tolvaj-király” ruháit. De vajon tényleg boldogok?  Mert a tolvaj-királynak tulajdonképpen nincs is ruhája, hiszen ő már évek óta meztelen. Tehát a golyóálló mellényes „kisangyalok” a semmit őrzik. De a legnagyobb szégyen, hogy ez az emlékmű, mint valami reflektor világítja most meg a „tolvaj-király” rútságát. S legfőképpen alamuszi gyávaságát.