Légóparancsnok, padlássöprés, csengőfrász, fekete autó – Orbán-módra

Az idősebb korosztály nyilván jól tudja, mit is takarnak ezek a fogalmak. A fiatalabbak kedvéért némi magyarázat:

Légóparancsnoknak nevezték az olyan - többnyire házmesterekből átalakított – embereket, akiket a II. Világháború során, Budapest ostromakor a bérházakban nevezett ki az akkori hatalom. A légóparancsnokok gyakran élet-halál urai voltak, a szó szoros értelmében. Számosan köszönhetik balsorsukat (zsidók, partizánok, ellenállók) ezeknek a helyi „kiskirályoknak”. Ők tartották nyilván a lakókat, ki milyen náció, mivel foglalkozik, hol lakik, s mint ilyen, a razziák során az ő nyilvántartásuk (gyakran csak a szavuk) volt az alapja az elhurcolásoknak. Több ezer magyar jutott börtönbe, akasztófára, koncentrációs táborokba, vagy lövetett a Dunába ezen „házmesterek” nem éppen áldásos tevékenységének köszönhetően.

Padlássöprésnek nevezték azt a tevékenységet, amit a háború után a Rákosi-éra alatt hajtott végre a hatalom. Leginkább - az élelmiszerhiányt enyhítendő – a vidéki portákon. Vittek mindent. Búzát, lisztet, tyúkot, disznót. És az sem érdekelte őket, ha a tulaj éppenséggel éhen halt. Ha meg reklamálni merészelt, akkor jó esetben megúszta egy alapos veréssel, rosszabb esetben a helyszínen agyonlőtték. És teljesen mindegy volt, hogy az illető rendszerhű kommunistaként, vagy éppenséggel kulákként volt nyilvántartva.

Csengőfrásznak nevezték azt, amikor soha senki nem tudhatta, hogy mikor válik a „rendszer” ellenségévé, s állítanak be hozzá (többnyire az éjszaka folyamán) a hatalom végrehajtó emberei. Az éjszakai csengetés sohasem jelentett jót. Ez a korszak is az ötvenes évekre volt jellemző, bár gyakorta megesett a Horthy érában is. Érdekes, hogy itt is tevékeny szerepet játszottak a „házmesterek”.

A csengőfrászhoz szorosan kötődött a „nagy fekete autó”. Jellemzően ebben szállították el a kiszemelt, csengőfrásztól sokkos áldozatot.

Nos, e rövid bevezető után mit is jelent az „Orbán-módra”?
Az emberfia nem véletlenül asszociál a fentebb említettekre, látván a Fidesz-KDNP törvénygyár működését.
A modernkori magyar „légóparancsnokok” immáron a társasházi közös képviselők. Fő is a fejük emiatt szerencsétleneknek. Ugyanis törvénybe iktatták, hogy mindenkiről és mindent jelenteni kell, nyilvántartani és közölni a hatalmi listagyártókkal. És persze mindezt a rezsiharc jegyében. Mert míg régen a béke frontján, manapság a rezsi fronton dúl a harc. A lényeg, hogyha nincs harc, nincs mit jelenteni. Az meg ugye roppant kínos minden elnyomó hatalom számára.

Aztán itt van a padlássöprés álá Fidesz. Kezdődött holmi nyugdíjvédelemmel, amit potom 3000 millárdunk bánt, majd folytatódott a rokkantnyugdíj megvonásával, amit nemes egyszerűséggel egy újbóli felülvizsgálatra rendeléssel igazolt a hatalmi téboly. Mert ugye jellemzően működik kis hazánkban a „kelj fel és járj” lázári szindróma. No nem az a lázári (rossz az, aki rosszra gondol), hanem a fideszes lázári. A keresztyénség jegyében. Aztán itt van a járulékok és juttatások (cafeteria) megvonása, az egészségügy és az oktatás „ingyenessé” tétele, vagy a mesterségesen és irreálisan alacsony jegybanki kamat, (még megérjük, hogy negatívba megy át), és infláció, amely semmi másról nem szól, mint a ratkó-gyerekek kisemmizéséről. Mert miért is kellene nyugdíjat emelni, amikor nincs is infláció. Erre mondják azt, hogy ügyes. Hogy a csóringer nyugdíjas éppenséggel az éhhalál küszöbén lengedez? Úgy kell neki, annyit is ér! Akárcsak a devizahitelesek. Vigaszként menjenek a központilag meghatározott alamizsnaosztó helyekre (Blaha kizárva, mert tiltott övezet lett), vagy a szintén központosított hitéleti intézménybe – hisz’ nem csak kenyéren él az ember ugyebár. Ha ez is kevés, akkor meg ássák el magukat. Rendeletileg. Egyszóval ma sem azoknak a padlását söprik, akiknek van mit a tejbe aprítani, hanem a nincstelenekét, a szegényekét, a nélkülözőkét, azokét, akiknek még padlásra sem futja.

De van itt egy XXI. századi magyar szimptóma is, az újkori csengőfrász, a hozzá tartozó fekete autóval. Nevezetesen, hogy az amúgy is létminimumos „többség” minden nap frászt kap a postás csengetésétől (az mindig kétszer csenget), hogy mikor, milyen csekkel bélelt levelet hoz. Mert manapság csekk nélkül nem levél a levél, legfőképp, ha az a levél számla. És rezsiharc ide-, vagy oda, valahogy mégis csak szaporodik a hátralékosok száma. Érthetetlen.
És hogy jön ide a nagy fekete autó? Elmagyarázom.
A rosszemlékű intézményt mostanság már nem az ÁVH üzemelteti, hanem másféle hárombetűs. Akinek nem tetszik a rendszer, arra a hatalom nemes egyszerűséggel ráküldi a NAV-ot, vagy az ügyészségi TEK-et, lettlégyen az újságíró, informatikai vállalkozás tulajdonosa, pártvezető, elhárító, vagy nyomozó. Szintén éjszaka, vagy hajnalban, és fekete autóval, ahogyan az egy jól működő, egypárti hatalmi apparátushoz illik. A különbség csupán az, hogy modern világunkban már nem Pobjeda járja, hanem Audi terepjáró. Hogy ebbe egyesek (kettesek) éppenséggel beledöglenek? Kit érdekel! A lényeg, hogy legyen láncon vezetgetés, meghurcolás, padlássöprés. És lássa a nagyérdemű, hogy a hatalommal és annak vezetőjével nem érdemes packázni. (Akinek nem nyelve ne nyalja magára… az udvaronc bélyegét.)

Tehát van csengőfrász, van újdonász légóparancsnok, van padlás és annak lesöprése, és van hozzá megfelelő fekete innováció, logisztika és struktúra. Éjfekete. Mindenki húzza be fülét-farkát, és húzza azt a rohadt ikszet arra rohadt kékcédulára, illetve a „hazafias népfront” jelöltjére, mert a rendszer működik. Megszerzi magának, ami kell, ami a fennmaradásához szükséges. Egy orwelli magyar világ fennmaradásához.