Levél egy vizslától III.

Véreim, feleim! Tekintsetek újra a Holdra!
Én szólok ismét, a Rettenthetetlen Morzsa.
Tacskók, kóbor csahosok, vak komondorok

látom felvitte a kutyaisten jól a dolgotok.

Van már cupák, s szaporodott az alom,

amióta kitört a híres falkaforradalom.

Nincs már gazda, a sintér is lakat alatt,

tiétek a ház, az ól, és minden jó falat,

föld, erdő, mező, s a végtelen tér,

- mert aki nyüszít, az annyit is ér -

hát megbecsüljétek magatok, ezt én mondom,

koszos, bolhás bagázs… Azt a rontom-bontom!

Adtam nektek húst, csontot és lágy zsigereket

Áldjátok hát a Vizslát és a dicső Morzsa nevet

Ezért tőletek mindössze, s csupán egyet kérek:

Ne engedjétek hozzám a sok éhes pribéket!

Marjatok mindent, mi az ólon kívül mozog - nos nem bánom.

Ám a kántort hagyjátok, mert ő szívbéli barátom!

S készüljetek, mert jöhet még derűre ború

- ímhol nyakunkon az újabb kutyaháború.

Aki rám fogat emel, vicsorog, vagy morog,

- de akár egy felálló hátszőrrel akárcsak háborog -

annak biz’ el lesz harapva  végleg a torka!

Ezt üzeni nektek a Fővizsla, az Isteni Morzsa.