Ovi-sokk

Fotó: Internet

Mától kötelező az óvoda. Éljen!

Azt mondják, hogy a kor előrehaladtával az embernek romlik a rövid-, ám javul a hosszútávú memóriája. Ennek a ténynek és a régi emlékekben kutakodásnak köszönhetően büszkén mondom: Én jártam óvodába! Kemény három esztendeig. Sajnos hosszútáv ide, memória oda, nem sok maradt meg bennem, az is csak töredékekben.

Nem emlékszem például arra, hogy az óvónők (államtitkár hiányában párttitkárilag) butuskák voltak, vagy sem. Arra sem emlékszem, hogy a köznevelés és a hitre nevelés vajon hasznos volt-e a számomra. Egy valamire emlékszem, de arra nagyon: Hogy az ovi nem volt kötelező. Aki járt járt, aki nem, nem, megyek! Erről szólt a szocialista bújócska. És arra is, hogy volt egy barna színű, vászon uzsonnás-táskám, amiben mindig volt valami finom csemege. Hol egy zsíroskenyér, hol egy Inota-szelet, hol egy alma, amivel vígan átvészelhettem az időt a reggeli és a vacsora között. Igaz, hogy akkoriban volt az oviban kiadós tízórai, ebéd és uzsonna is, de hát a gondos szülők úgy vélték akkoriban, hogy mégse szenvedjen szükséget fejlődésben levő szemük fénye. No és arra is emlékszem, hogy ez az ovistáska egyféle rangot is jelentett. Mert az oviban voltak úgynevezett egyedüljárósok. Ez annyit jelentett, hogy akikért a nap végén nem tudtak a szülők időben eljönni a munka miatt (talán rémlik még valakinek a teljes foglalkoztatottság), azokat a nebulókat az ovi szélnek eresztette délután ötkor. Az egyedüljárósok szépen sorbanálltak, majd iszkiri haza. Egyedül, ahogyan azt az egyedüljárós fogalma takarta. Most bizonyára sokan szörnyülködnek, hogy egy 5-6 éves gyereket hogyan…, de akkoriban nem volt őrület az utakon, nem voltak koszos hajléktalanok, narkósok, gyerekrablók (szabadlábon), valamint szakállas bácsik, cigányok és biciklisták az utcákon, nem volt ami veszélyeztette volna a csöppségek életét és biztonságát. Egyáltalán: szociális fejlődésük kibontakozását. Jó esély volt arra, hogy szemünkfénye épségben hazatalál. Ezért volt az egyedüljárós intézmény.  Tehát az ovistáska egyféle szimbólum volt, jelképe annak, hogy viselője bizonyos megbízhatósággal és önállósággal rendelkezik. Hordtuk is büszkén, mert mi már önállóan cselekedni képes nagyovisok voltunk.

Mától kötelező az ovi.

Előre a szociális közösségi nevelés és az egységnyi köbméterre kiszámított kockafejek útján. Mert kit érdekel az, hogy a család esetleg nem tolerálja a kormány gyerek- és ifjúsági politikáját? Pedig a vezérakolból egyhuzamban lehet hallani a „hit-család-nemzet” bégetését. Hogy csak a család szava, mint a társadalom alapjának szava mosódik el a bégetés hangzuhatagában…na zakson! És akkor mi van? Akolba-karámba (ahogy tetszik) mindenkinek! Legfeljebb - ahogy Hofi mondaná - a bányászokat átképezzük óvónőnek. Szép új világ!

A hároméves kor az a kor, amikor a gyerek a legfogékonyabb kezd lenni a környezeti behatásokra, tehát orbánilag logikus, hogy ebben a korban kell kiemelni a gyereket a családi miliőből. Na nehogy már a családi környezet negatívumait szívja magába a büdös kölke! Majd pártunk és kormányunk megmondja, hogy mi a hasznos a gyereknek és mi nem. A keresztényi hitoktatás mindenképpen. Hogy a gyerek zsidó, mohamedán, sintoista, szombatista, vagy lustapista környezetből származik…az sem érdekel senkit.

A kölöknek kötelező az ovi és punktum! Ja és hogy el ne felejtsem: ingyen. Ahogyan az ingyen oktatás is. Hogy az apu és anyu momentán éppen munkanélkül van és tengernyi az ideje a gyerekre? Hogy a nagyi meg történetesen a nyugdíjas éveiben véletlenül ráérne gyereket nevelni? Na még mit nem? Még csak az kéne hogy otthon azt hallja állandóan a gyerek, hogy „Orbán takarodj!”, amikor az oviban ott a kötelező mantra, miszerint „Magyarország jobban teljesít!”. Mert gondolni kell a jövőre is. És ugye nem lehet elég korán elkezdeni az agymosást. Kerényi bácsi bizonyára szívesen asszisztál hozzá pár darab pöttyöslabdával, Hogy jönne az ki például, ha ovis nevelés híján a suliban azzal állna elő a gyerek, hogy a kétszer kettő az négy, amikor központilag és statisztikailag öt-, hat-, vagy még több. Olvasni, számolni, gondolkodni tudókra igazán nincs szükség. Daloljuk csak az oviban a székelyhimnuszt, vagy a nyírfadalt! Az is fertőz legalább úgy, mint a bárányhimlő, a kanyaró, vagy a hepatitis. Talán még jobban. Csakhogy azok ellen nincs oltás.

Szóval mától kötelező az óvoda. De ahogyan minden rosszban van valami jó – ó áldott fogamzásgátlás, ó népességfogyás, ó fiatalkori kivándorlás! Csak remélni tudom, hogy pár évtized múltán a mostani ovisok nem fognak emlékezni az oviban ma történtekre. Ahogyan én sem. S csak remélni tudom, hogy a mostani kormány ifjúsági oktatás- és neveléspolitikájára sem.