Horthy Miklós muzulmánja vagyok én

Méghozzá egyenes ágon.

„Felvette a muszlim vallást Horthy unokája” – kürtölte világgá címoldalon a Bors. Hogy mindez idestova ötven éve történt… kit érdekel?! A lényeg a szenzáció, valamint, hogy minden skrupulus nélkül menjünk le kutyába. Mert mi más is ez, mint nyalintás a kormány kegyesen leereszkedő, símogató, és az országot-világot a muszlim áradattól megfékező kézfejére. Egyúttal óvó intelem, mert ím, ha már a legnagyobb magyar lovastengerész vérvonalát is megfertőzte a métely, akkor mi lesz veled Magyarország? Hiába határzár, hiába drótkerítés, hiába megannyi melldöngető mellszobor – egyáltalán, minden hiába, ha már ez a megtévedt kölök is - ősiségünk és államiságunk csillogó neve helyett - nem átallott felvenni holmi Sharif nevet. Mi több, a Bors odáig ment, hogy nyomdagép alá szedett olyan Horthy-Sharif-Istvánnak tulajdonított mondatot, miszerint „…az sem lenne különösen nagy probléma, ha száz év múlva minden magyar muzulmán hitre térne át.”. Világos ugye? Az török áfium után egy ilyen mondat csak-csak felébreszti a keresztényi-keresztyéni önérzetet. Valóban, nem lenne probléma? Eszement mondat, mely jócskán túl lő a célon, de mégis… Valahogy kiválóan illeszkedik az aktuális (most éppen muzulmán) ellenségkeresés orbáni doktrinájába.

Most már csak az a kérdés, hogy a Horthy-kultuszba belefeledkező kormány-propaganda – legfőképpen Horthy Miklós reinkarnálódott katonái - miként értékelik ezt a hírszerűséget? Használhat ez az „ügynek”, vagy inkább árt? Meg aztán annak sem ártana utána nézni, hogy ki is ez az unoka. Egyszerű megvilágosodott, vagy egy ürgebőrbe varrt terrorista. Mert mégiscsak nonszensz, hogy egy ilyen, fél évszázada „megtévedt bárány” miatt minden erőfeszítés dugába dőljön, vagy ad absurdum, egyesek simán lehülyézzék a Horthy-porontyot. Ebben az esetben az ilyet ki kell tagadni a családból. Akár posztumusz is.