Figyelj haver! (Hofi után szabadon)

Te, figyelj haver! Azt olvastam az újságban - nem röhög, igenis olvastam a vécén, mert normál vécépapír az nincs - hogy már 11 embert hazacsábítottak a „Gyere haza fiatal” program keretében és erre 100 milliót költött az állam. Egy fél Szíjártó-villa ára tizenegy lúzerre, és még szülői segítség se kellett hozzá. Ezek hozzám képest piskóták, tudod?! Leszögezem, tudud?! Azért nem semmi, mi? Majd’ tíz milla per kop.  Egy ápolónő több mint 10 évi nettó bére. Ennél már az is egyszerűbb lett volna, ha a határon leperkálják nekik a lét nokiás dobozokban, aztán beterelik őket valamelyik Vajna-kaszinóba. Elvégre a rabló rabló, még akkor is, ha félkarú.

- Te, figyelj haver! Azt is írja az újság, hogy most emelik a 100 milliós keretet, meg hogy az idén akár már ötvenet is hazacsábíthatnak. Az 500 ezerből. Mert Magyarország ebben is jobban teljesít. Nem, nem akkor adták a lóvét és a lehetőséget, amíg itthon voltak, hanem amikor már kimentek. Kész őrültekháza, nem?!

- Te, figyelj haver! Meg tudnád mondani, hogy milyen munkalehetőséget kínáltak nekik? Arról ugyanis nincsenek információi a hivatalomnak – á, a TEK is csak húzódozik - a tévén meg csak az M1 fogható négytől-hatig. Én azt hallottam, hogy az informatikában nem mindegyik penge, viszont mosogatni annál jobban tudnak. Egyáltalán: Kell nekünk ennyi mosogató? Még a doktor úr is csak nagyokat hallgat, mert állítólag tiltja neki a kamara, meg valami etika című kódex. Nem értem! Minek tartja egyáltalán a doktor úr a könyveit a spájzban?!

- Figyelj haver! Én már tudom milyen melót kapnak. Igenis tudom! Ott az a drótakadály-biznisz, ahol a másikfajta zárt intézet és Allah összes munkáskeze sem lenne elég. Meg van ugye az a közmunka. Elvégre már vagy két hónapja rohadnak az utakon és parkokban a viharban kidől fák. Itt is vannak az intézetben, a kert közepén. Szépen körbenyírva fűnyíróval. Arra várnak, hogy valaki ellopja. A délelőtti séta után én is fel akartam vinni belőle pár ágat, gondoltam begyújtok vele a kórteremben. Há’ má’ mé’?! Egy kis melegségre vágytam ebben az agyonlégkondícionált világban. Sajnos a doktor úr lebeszélt róla, a gyufámat is elvette. Kaptam helyette jeges pakolást. Hát normális az ilyen?

- Figyelj haver! Lenne hozzád még egy kérdésem, elvégre mégiscsak egyszinten vagyunk. Hallottam, van ápolói felvétel a pszichiátriára? Nem tudod, mikor van az állásinterjú? Azt mondják papír sem kell hozzá, elég egy diliflepni. Aztán meg – hallgatva az idők szavára - nehogy má’ valamelyik hazatelepült nyikhaj elhappolja az állást. Időben kell lépni haver, időben!

- Na csövi, most mennem kell, mert a nővérke hozza a két sárgát, meg a pirosat. De a pirosat úgysem veszem be. Hogyne! Ebben a rohadt nagy politikai helyzetben nem lehet elég óvatos az ember.