Összeesküvés-elmélet

Somfai Péter érdekes, és meglehetős összeesküvés-elmélet-szerű gondolati fejtegetése látott napvilágot a Népszava "Vélemény" rovatában. A publicista az Iszlám Állam (IS) felelősségét firtatja az Európát sújtó modernkori népvándorlás okaként, felvetve azt a lehetőséget, hogy az IS mintegy trójai falóként használja a menekülteket az Iszlám Állam nagyívű, „világhódító” törekvéseire, beleszőve mondandójába egy állítólag „kiszivárgott térkép” létezését, amelyben például a jövő Magyarországa is az Iszlám Állam része. Én eddig józan napilapnak gondoltam a Népszavát, de ezek után megkérdőjelezhető a józanság, amennyiben a szerkesztőség ilyesféle cikkeknek enged teret, félredobva minden racionalitást.

Ám nézzünk csak jobban utána a témának, leginkább a cu prodest - kinek az érdeke - jegyében, ha már összeesküvés és trójai faló, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kié is valójában ez történelmi „titkosfegyver”.

Talán leginkább az Egyesült Államok szerepét kellene górcső alá venni a kérdésben, hiszen az USA szerepe a közel- és közép-keleti problémák megjelenésében, azok eszkalálódásában megkérdőjelezhetetlen. Kezdjük talán az Államok mérhetetlen energiaéhségével, azon belül is az olaj szerepével, amely jelentős – ha nem a legjelentősebb tényező - az amerikai álom megtartásában.

Az 1982-es olajválság számos közel- és közép keleti ország gazdaságát rendítette meg, de közel sem annyira, mint a gazdaságilag úgymond fejlett államokét, leginkább az Egyesült Államokét. Ennek pedig a szociális igények különbözősége az oka. A „fejlett országok” szociális ellátása, életszínvonaluk fenntartása sokkal nagyobb terhet ró az államvezetésekre, mint az elmaradottabb országokéra. Ezen kívül ott van az a tény is, hogy az USA tartja fenn a világ legnagyobb haderejét, amely modern technikai arzenál a leginkább olajigényes. Ezt az igényt kielégíteni pedig csakis ráhatással lehet. Például az olajban gazdag országokra való ráhatással. Ide tartozik Szúd-Arábia, Kuwait és a többi olajhercegség, Irak, Irán, vagy az észak-afrikai Líbia, netán Venezuela. Ezeknek az olajkincseknek a birtoklása stratégiai fontosságú az Államok számára. Az USA kül- és gazdaságpolitikája is ennek megfelelő. Ha érdeke úgy kívánja, akkor azt bármi áron érvényesíti, a gazdasági érdeksérelmet pedig keményen megtorolja. Hangsúlyozom: bármilyen áron és eszközzel!

Ilyen körülmények között érkezett el a kuwaiti válság 1990-ben, majd az öbölháború. Az USA nem nézhette tétlenül, hogy Irak magáévá tegye az kuwaiti olajmezőket, főleg nem, hogy feltételeket szabjon, hiszen azok az Államok számára létfontosságúak voltak, azon kívül az Irakkal szomszédos hercegség mintegy Szaúd-Arábiába kapuja, amely szintén USA-érdekeltség, és amely már komoly kockázatot jelentett. És itt felesleges Szaddam Husszein diktatúrájáról beszélni, meg az emberi jogokról, mert semmi, de semmi nem volt fontos, csak az olaj. Az USA ennek megfelelően és rendkívül agresszívan, minden haditechnikai modernitást bevetve tett rendet a közel-keleten. Előbb kiűzte Kuwaitból az irakiakat, majd kisvártatva – biztos, ami biztos alapon - rárontott Száddám országára. Hogy ez a rend milyen lett? Nos, mindenki értheti és érezheti ezt manapság, abból a káoszból, ami a térségben kialakult, beleértve az IS létrejöttét és térnyerését. És itt figyelembe kell venni a NATO-t és szövetségeseit is, bár csak abban a vonatkozásban, hogy a NATO fő ereje maga az Egyesült Államok. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a NATO úgy táncol, ahogy az Államok fütyül.

De ne szaladjunk ennyire előre a folyamat vizsgálásában, hiszen számos előzmény volt, amely sértette az USA érdeket. Ilyen volt a kétpólusú világrendszer, amellyel az Egyesült Államok nem tudott mit kezdeni, lévén ennek a rendszernek a vezérképviselője a szintén világhatalom Szovjetunió. Ezt a rendszert kellett előbb kiiktatni, ami hovatovább fényesen sikerült is, bizonyítva az USA mindenhatóságát. A szovjet tömb széthullásával tulajdonképpen szabad lett az út a közel-keletre, nem kellett tartani a „konkurenciától”, s részben ennek is köszönhető, hogy az USA „jöttem-láttam-győztem” elven villámgyorsan kivonult a térségből. Bush elnök akár elégedetten hátra is dőlhetett volna a székben, ha nem került volna hajszál a levesbe. Ugyanis közben kialakulóban volt egy rendkívül erős gazdasági közösség az Erópai Unió formájában, amely nem kevésbé energiaéhes és szociálisan igényes, mint az USA. A volt Szovjetunió és tagállamai csak atomhatalom vonatkozásában játszik szerepet, ilyen téren nem, különben is, a putyini Oroszország vígan elél a saját és a volt, ám most külön közigazgatású, de orosz ráhatású tagállamai energiaforrásaiból, mi több még exportál is. Nem is akárhogyan, hiszen Európa energiabiztonsága is tőle függ. Létrejön tehát gazdasági vonatkozásban egy közös értékeket és közös valutát célzó, az USA számára jelentős gazdasági konkurencia az öreg kontinensen, amit az Államok bizony nem néz jó szemmel. Ami érthető is, hiszen Oroszország és Kína gazdasági és potenciál szempontból is túl nagy falat, ha pedig Európa is beáll a sorba, az amerikai álomnak vége. Ám itt nem vetheti be a fejletlen országokkal szembeni jól bevált módszereket, más eszközök után kellett nyúlniuk. Ilyen eszköz például, ha éket ver Európa tagállamai közé. Ehhez viszont meg kellett találnia a leggyengébb láncszemet, és az USA meg is találta a Balkán-térségében. A nacionalista érzelmek szítása mindig eredményes, ha egy térségben az „oszd meg és uralkodj” elvet kell érvényesíteni. Ez történt a Balkánon is. Hangzatos emberijogi szólamok hangoztatása mellett dörögtek a NATO fegyverek, hullottak a bombák számolatlanul. Csak az elvakultak nem vették észre azt az USA törekvést, amelynek célja a gazdasági közösség gyengítése, bővülésének, működésének ellehetetlenítése (az Unió és az euró léte egyértelműen destabilizálta a dollárt, az amerikai gazdaságot, talán ez vezethetett a 2008-as gazdasági válsághoz is). Európa jelen pillanatig nem heverte ki a délszláv háború hatásait, beleértve akár a gazdasági végnapjait élő Görögországot és nem csupán a volt jugoszláv köztársaság tagállamait. Ez a hidegháborús módszer oly annyira hatásos, hogy jelen pillanatban az Unió a legnagyobb válságát éli át, mind gazdasági, mind szociális vonatkozásban. A helyzet már odáig fajult, hogy több tagállam (köztük Magyarország is) az Unióból való kilépését fontolgatja, ami - valljuk be – egyenlő lenne a gazdasági összeomlással, ami akár előszele lehetne egy totális háborús konfliktusnak. Ezt látszik bizonyítani az ukrán válság, amellyel Európa ugyanolyan nehezen birkózik meg, mint a balkánnal, kesztyűs kézzel kezelve a helyzetet és akár a hímes tojást óvva a gáz- és olajvezetékeket.  Ugyanis van egy jelentős különbség az USA és Európa között, mégpedig a vérrel írt történelmi múlt. Az USA sohasem viselt háborút saját földjén, nem tudja mi az harcolni a saját országért, de Európa nemzetei már többször megtapasztalták ezt, és köszönik, de nem kérnek belőle mégegyszer. Habár… A felejtés a történelmi ismétlődések atyja.

Sokak meggyőződése az, hogy a jelenlegi keleti vándorlás mögött is az Egyesült Államok érdeke húzódik és a gyanú nem is alaptalan. Apróságok alapján állhat össze a kép. Mondjuk az olyanok alapján, mint a szíriai-iraki sivatagban „felejtett” többszáz modern amerikai harceszköz, amit az IS boldogan megköszönt, vagy az a tény, hogy a vándorlás nem az arab térségbe (miért nem az olajországok irányába?), vagy keletre irányul, nem is az orosz fennhatóság felé, hanem az európai országokba, holott az élet azokon a helyeken sokkal egyszerűbb lehetne. Olykor persze bejöhetnek nem várt események is a számításba (értsd: szeptember 11-e), de tulajdonképpen ez is az amerikai érdeket erősítette. Ennek alapján lehetett korlátozni az emberi jogokat, vagy kiterjeszteni világviszonylatban az amerikai megfigyelési rendszert, ami számos elméletgyártónak ütött szöget a fejébe. Az is kérdés, hogy vajon milyen országokban képezik ki az IS-terroristákat, biztosítanak szakértelmet, szaktudást. Ha utána nézünk, bizony kiderül, hogy a legnagyobb számban a fejlett országok, (úgymint USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, ad absurdum, Szaúd-Arábia) termelik ki ezeket, azaz a legjelentősebb USA szövetségesek, átadva a féltve őrzött „titkokat”. Az alvóügynökök „létrehozása” is bizony amerikai találmány, az amerikai hadsereg pszicho-kutatásainak eredménye, és például az IS „hóhéra” is Angliában szocializálódott. Az sem mellékes, hogy ki pénzeli az IS-t és miért nem harcol az USA ugyanolyan vehemenciával az emberi jogokért, a pénzek illegális áramlásának megakadályozásáért, ahogyan azt teszi az olajért? Ám a kérdésben benne van maga a felelet. Az érdek miatt.

Gondolatmenetem elején a „cu prodest” elv szem előtt tartására hívtam fel a figyelmet. Meglehet az a bizonyos trójai faló talán nem is iszlám, hanem sokkal inkább dollárral van tele. Elég csupán Iránra nézni, holott ezt az államot tartották az iszlám patás ördögének, s tartják annak mind a jelen pillanatig. Érdekes, hogy nem ott követik el az iszlám nevében ezeket a mészárlásokat, nem ott fejeznek le külföldieket, mészárolnak le egész falvakat, hanem az olyan labilis területeken, ahol az USA már tiszteletét tette – Afganisztán, Szíria, Irak, vagy a közel-kelet, észak-, és kelet-Afrika kiszipolyozott kisebb államai, mint például Líbia. Vagyis ha már összeesküvés-elmélet, akkor jó lenne ebből a szemszögből is rátekinteni a dolgokra.