Négy méter

Négy méter magas és mintegy kétszáz kilométer hosszú falat építene kormányunk a déli, szerb országhatárra, megakadályozván a nemkívánatos elemek (értsd: koszovóiak) beszivárgását. A többi határszakasz most még marad, ahogy van, ám amennyiben a nemzetközi helyzet fokozódik, akár a teljes országot is körbekerítjük. Aztán kirakhatjuk a fekete koporsót a várfalra, jelezvén: mindhalálig a muzulmán terjeszkedés ellen. Persze közben azért szeretjük az iszlámot, mert ugye van a jó muzulmán 300 ezer eurós letelepedéssel és… és van a másik. Őt nem szeretjük, mert nincs semmije, tehát annyit is ér.

Ez is ugyanolyan álságos és az egyéb problémáról terelés, mint a kormány legtöbb intézkedése. Mert mit érünk el vele? Azon kívül, hogy mérhetetlen kárt okozunk a jószomszédi viszonynak (nem beszélve a vajdasági magyarokról), legfeljebb azt, hogy a migránsok kerülőutat választanak. És? Na zakson, jönnek Ukrajna, vagy Románia, netán Horvátország, vagy Szlovénia felől. Aztán ott is építünk falat, mindaddig, míg be nem zárul a kör.

Tény és való, hogy a közép-keleti és Észak-Afrikai helyzet annyira eszkalálódott, hogy arra globális megoldást kell keresni. Ám nem hinném, hogy az efféle falépítések lennének a célravezetőek. Berlinben is volt fal, elválasztva egymástól embert, nemzetet, kultúrát, eszmét. Le is bontották, s gyúltak örömtüzek. De volt hasonló jóval közelebb is, mondjuk nyugati határunkon. Ha akkor Horn Gyula nem gondolkodik ésszerűen és humanista módon, avagy a több tízezernyi keletnémet migránsnak nem nyit utat, vagy olyan módon gondolkodik, mint Orbán… Hát miért? Akár közéjük is lövethetett volna. Nem így történt. Szerencsére.

Most ott tartunk, hogy nem csak Európa, de a világ próbál megoldást találni az elnyomás, a diktatúra, a vallási megszállottak és tömeggyilkosok elől menekülő tömegek problémájára. Orbán most talált megoldást. Látszatmegoldást. Csakúgy, ahogy a mi többszázezer gazdasági menekültünkre, akik azért hagyták el az országot, mert… mert csak egyszerűen élni akarnak. Emberhez, és nem rabszolgához méltóan. Ugyanis a rabszolgaság nem csak gazdasági lehet, de lelki, vagy hitbéli is, ahogy a fenyegetettség is.

Orbán Viktor most védekezik. Mi ellen, ki ellen? Maga sem tudja. Terrorveszélyre hivatkozik, holott Magyarország ebből a szempontból nem veszélyeztetett, sőt! A menekültek zöme becsületes, munka- és családszerető ember, akik új hazát keresnek, mert az övék az élhetetlenség mocsarába süllyedt. Persze rejtőzködhetne közöttük terroristák is, de hol nem? Ám ők nem a zöldhatáron jönnek át családostól, hanem mondjuk egy utasszállító repülővel. Valahogy ezt kellene megértetni és nem hazudni reggel, délben, este. Ha ezektől az emberektől tagadjuk meg elemi igényeiket, úgy a keresztényi hit alaptanításait kérdőjelezzük meg. „Kopogtassatok és bebocsátattok… Adjatok, hogy kaphassatok… Boldogok, kik szomjúhozzák az igazságot, mert ők igazságra lelnek…” Ilyen és ehhez hasonló tanításokra hívja fel a figyelmet Ferenc pápa is, amikor kiáll a menekültkérdés humánus megoldása mellett és elégedetlenségét fejezi ki az ismételten egyre inkább terjedő szeparatista gondolkodásmód miatt. Mi most nem így gondolkodunk. Bezárkózunk, mi több falat építünk, miközben egoisták és irigyek vagyunk. Az igazság… Nos, azt a legkevésbé szomjazzuk, inkább élünk a hazugságok kábulatában. És még mi valljuk magunkat keresztényeknek, Jézus követőinek? Ugyan! Közönséges xenofóbok vagyunk, akik félnek mindentől és mindenkitől, ami kicsit is különbözik a mi „befogadó” világnézetünktől. És ennek érdekében újból- és újból falakat emelünk. Négyméteres falakat. Leginkább önmagunk ellen.