A mi menekültjeink

A menekültekkel foglalkozik a világ, globális szinten keresvén megoldást a problémára. Küzdelem ez a javából, amiből a mi harcos miniszterelnökünk is szeretné kivenni részét. Csakhogy itt vannak a mi menekültjeink… Ők valahogy nem férnek a részbe.

Igen, arról a többszázezer menekültről van szó, akik a jobb élet reményében hagyták el országunkat. Egyesek szerint mintegy félmilliónyian vannak, többen nem is lehetnek, mert az már felérne egy modernkori exodussal és egyáltalán: mi lenne az országimázzsal?

De miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy a mi gazdasági menekültjeink nem menekülnek, csak… csak kalandvágyók, kipróbálják magukat más téren, más körülmények között Ki-ki vérmérséklet szerint vág a nagyvilágnak. Van, aki csak a lábujját mártja a kaland tengerébe és megelégszik Hegyeshalom után pár kilométerrel, és pincérkedik egyet, tanári-, közgazdasági-, vagy nota bene építőmérnöki diplomával. Aztán vannak a merészebbek, akik porosz és gallföldön kalandoznak, a hidegtűrők kicsit északabbra, a melegre vágyok délre. Beszivárognak, mert hisz ez nem kivándorlás, hanem az Unión belüli szabad munkaerő-áramlás. Hogy eszük ágában sincs hazajönni… Kit érdekel!? Aztán ott vannak azok, akik mindenképpen látni akarják a tengert, és ha már ott vannak, hajóra is szállnak… és hipp-hopp már túl is vannak csatornán és óceánon. És ők sem gazdasági ki-bevándorlók. És terroristák sincsenek közöttük, sem fegyver a tarsolyban, legfeljebb ékírásos nemezsapka a tegezben. Mit nem gondolnak a rosszmájúak!

Szóval kivándorlunk, kalandozunk, de nem menekülünk. Mert okosak vagyunk, ügyesek és leleményesek. Hogy közben itthon marad a „selejt”, még tapasztalatlan fiatal, vagy már túl öreg munkaerő képében… Ez sem érdekel senkit. Azaz egyvalakit. Azt, aki egymillió új munkahelyet ígért, majd kisvártatva teljes foglalkoztatottságot, mindezt keresztény-keresztyénileg, s még szép, hogy Mária nevében, aki állítólag ott kapta meg az országot, ahol ő is. Nos, ő áll a vártán. Harcol, dönt, és… és ígér, és ígér és ígér. Számolatlanul. Ja, és közben harcol a megélhetési bevándorlók és terroristák ellen.

Számomra valami azért érthetetlen. Milliós ki- és elvándorlással büszkélkedünk. Fogy a magyar! – kiáltják kétségbeesetten a vének, és még azt is hozzábökik, hogy kevés a munkaerő és sok a nyugdíjas, sok a tanuló, nem tudjuk őket eltartani. Akkor meg mi a fészkes fenéért ez a harc a bevándorlás ellen?! Itt a pótlás, meglehet szakértelem is akadna, ad abszurdum még a belterjesség kérdése is megoldódik. Persze tudom én, hogy a magyar jobban kedveli a tiszta pálinkát, mint a kevertet, de mégis. Akkor meg minek ellene a kerítés? Kimegy félmillió, bejön félmillió (talán még több is) és máris megoldódik a népesedés és munkaerő-probléma. Ja, hogy ehhez vissza kellene gondolnunk kicsit történelmi múltunkra… mondjuk a honfoglalásig… Na, azt már nem! Hova lenne akkor a harc, a gyártott ellenségkép. És mint tudjuk, egy valamirevaló ország nem lehet meg tengernagy, de legfőképp harcos miniszterelnök nélkül, Tehát kell a vezír és kell a janicsár is. Mivé is lenne a világ nélkülük.