A politikai hülyeségnek is vannak úgynevezett kishalai. Ezek
közé sorolható Berke Barna, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára is. Most
éppen arról tárgyal az Európai Bizottsággal, hogy miként lehetne méginkább
megdézsmálni az uniós forrásokat. A kishal azt szorgalmazza (nyilván
kormánymegbízásból, hogyan is máshogy?), hogy az EU csak adja a zsozsót, de annak
törvényes felhasználását majd mi, illetve ők, a magyar kormány ellenőrzi. No
nem nyíltan, csak úgy burkoltan adja mindezt elő, valahogy így: „A magyar
kormány javaslata, hogy kevésbé központosított módon, tagállami szinten kell
lefolytatni a nyomozásokat az EU pénzügyi érdekeit sértő bűnügyekben.”. S
mondja mindezt a centrális erőtér egyik központosított államtitkára. Hiába, a
kis hülye is hülye.
Az EB meg csak ámul-bámul, hogy most akkor Berke ilyen egyszerű, az egész magyar kormány, vagy az Uniót nézik komplett idiótának. Mert arról ne is álmodjon Magyarország (főleg Lázár János, aki az uniós források elosztását felügyeli és koordinálja), hogy az EU ölbe tett kézzel figyeli, ahogy a fideszes oligarhák lenyúlják az adófizetőik pénzét, minden hatáskör és ellenőrzés nélkül.

Én meg azon gondolkodok, hogy semmit sem tanultak a Norvég
Civil Alap-ügyből, vagy Lázár brüsszeli fiaskójából? Berkééknek azért ennyire
megalázó módon nem kellene játszaniuk a hülyét. Lehet, hogy nem is játsszák?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése