A Makovecz-kultusz

Makovecz mint fejnélküli angyal
Péterfy István és Madarassy László szobrászok
emlékmű-tervezete Makóra

Lechner Ödön, Ybl Miklós, Steindl Imre, Alpár Ignác, Pollack Mihály, Hauszmann Alajos, Kós Károly, Schulek Frigyes, vagy Bán Ferenc… csak néhány név a magyar építészet kiválóságai közül. Természetesen közéjük tartozik Makovecz Imre is, hiszen remek építész-tervező. Csak az a kultusz… ami a személyét körüllengi… csak azt tudnám feledni!

Jószerivel nincs az a sznob, aki ne dicsekedne vele, ha kéjlakában Makovecz ecsetvonások fedezhetők fel. Ha meg teljes egészében ő tervezte, az maga a mennyország. Mármint nekik.

Makovecz Imre megannyi tervezete közül számos megvalósult, kezdve az egri uszodától, a világkiállítási pavilonon át, egészen a felcsúti stadionig. Tervei, alkotásai annyira sajátosak, egyediek, hogy azokról messziről lerí, hogy ez egy Makovecz. Nem ritkán szinte szakrális érzéseket ébreszt az emberekben (lásd az Omegát és Benkőt). Ám az is előfordul, hogy a szépség bizony nem párosul a funkcionalitással. Például az egri uszoda is ilyen, amelyben fűteni kell és párátlanítani rogyásig, mert a makoveczi természetesség (értsd: fa) egyébként nem bírná a kiképzést. De hát a legtöbb Makovecz-műre ez a jellemző: szépnek szép, de nem gazdaságos. És mellesleg rohadt drága mulatság egy Makovecz-tervet valóságba önteni (lásd Felcsút).

A Makovecz-féle "Hagymaház" Makón

De nem is ezzel van a gond - akinek Makovecz kell, ám legyen -, hanem azzal a légkörrel, ami az immáron megboldogult építőművészt körülveszi. Most éppen egy 14 méteres tornyot álmodtak az emlékére, és hol máshol, mint a világörökségi területet képező Clark Ádám (ő is építész, csak nem magyar) téren, a sikló elé. Megjegyezném, hogy 14 méter egy belvárosi háromemeletes bérház magassága, tehát egy ekkora monstrum kerülne homloktérbe… és a panorámába. Mit ne mondjak, kiváló ötlet.

Mit ad Isten (ha már kultusz), ezt a „gyönyörűséget” egészen véletlenül a szintén kult Melocco Miklós jegyzi, azzal a Párkányi Rab Péterrel karöltve, aki például a Szabadság téri megszállási akármit is remekbe szabta. Közmegelégedésre (azóta sem avatta fel a kutya sem).
Melocco azt mondja, hogy „nincs az rendjén, hogy egy inci-finci emlékműve sincs Makovecznek”. A makói fejnélküli, Péterfy-Madarassy borzadványt most ne is firtassuk, csak maradjunk a 14 méternél. Az azért messze van az inci-fincitől. Ezt minden építész tudja. Persze belegondolva: egy szobrász nem építész, ergo miért is kellene tisztában lennie a méretekkel és az arányokkal, no meg ugye a művészi szabadság…

Szóval dúl a Makovecz-kultusz. Olyannyira, hogy még jószerivel ki sem hűlt, de már égbeszökő emlékművet kell neki állítani. Én megértem és el is ismerem, hogy egy inci-finci módon meg kellene emlékeznünk róla, mert hisz megérdemli ,de túlzásokba azért nem kellene esni. Még ebben a szoborállítási őrületben sem, ami az utóbbi négy és fél évet jellemzi.

Érdekes, hogy a bevezetőben említett nagy nevek közül, alig egy-kettőnek van szobra, a legtöbb megelégszik egy szerény emléktáblával. Vagy azzal sem. (A Steindl drusza sem érdemel meg a Kossuth téren egy inci-finci szobrocskát, pedig hát ő tervezte az ország Első Házát.). Még hogy emlékmű… Még mit nem! Ha pedig a járókelőket kérdeznénk, hogy ki fia-borjai ők, akkor a legtöbben csak a szájat tátanák.

Bezzeg a Makovecz… Neki jár a torony. Amúgy alanyi és politika jogon, hiszen az emlékmű tervére már rábólintott Orbán kultuszpajtás-elvtárs (gondolom a hála Felcsútért) és Tarlós is.