Gyaloghíd

Réges régen… álmodtunk egy nagyot. Expót álmodtunk. Kooperációban álmodtuk, csárdást és keringőt a Duna minden folyamkilométeréhez, extrával, ahogy azt kell, és… és álmodtunk hozzá gyaloghidat is. Csakhogy közben a jómódú sógorok rájöttek, hogy ez nekik túl drága mulatság, leszálltak hát a túróshátú lóról, átengedve nekünk a csikosch-gulasch és a sértődés összes lehetőségét (érdekes Bős-vonalon nem voltunk ennyire érzékenyek, amikor is a szlovákok sértődöttségükben egyedül fejezték be a közöst). Közben meg rá kellett döbbenjünk… egyrészt arra, hogy nem vagyunk a sógorok, és kilátszik a büszkeségünk a gatyából (akkor még nem dőltek az uniós milliárdok), másrészt arra, hogy a gyaloghidak - akárcsak a metró - a gazdag országok luxusa (lásd London, az ő kissé félretervezett lengőhídjával). Egyes racionalisták aztán arra is rájöttek, hogy Budapestnek többet használhat egy új közúti híd, mint egy expó gyalog-galoppban. A fonódás-ügyi biztosánál ez ugyan kissé később realizálódott, méterrel alacsonyabban és súlykorlátozással, de mit várunk egy későn érő típustól.

Most újra nagyot álmodtunk. Vizes világbajnokságot. Minden extrával, ahogy azt kell, és…  és megint álmodtunk gyaloghidat is. Igaz dél helyett északabbra, de a lényeg a lényeg, elvégre és ezek szerint a gyaloghíd talán mégsem annyira a gazdag országok luxusa. Legfeljebb a lelkiekben gazdagoké. Legyen hát gyaloghíd, Lágymányos helyett a Margit-sziget és Angyalföld között, mert így mulat egy magyar nábob, és így lehet spórolni a VB költségén. Baján már sikerült összehozni egyet potom 630 millióból, miért ne lehetne egy Pesten is – mondjuk dupla áron, vagy triplán, lengőköltséggel. A spórolós Simicska már kilőve, a Kaspersky és Strabag is húzza a száját, a mindenhez értő Mészáros meg nem János, hanem Lőrinc. Mármint olcsóságilag. Különben is: egy hizlalda után mit neki egy híd, Isten és a szerencse segedelmével talán nem szakad le. A világítását meg megoldja a vő.

De van egy másik álom is, mert egy álom ugye nem álom, kettő is kissé szűkös, akár az eklézsia.  Azt álmodtuk hát, hogy 2017-re (ekkor lesz a vizes-vb) rendbevágjuk a teljes pesti alsórakpartot. Ugyan hetven év alatt sem bírtuk, de most két év alatt ripsz-ropsz megoldjuk. Pénz nem számít, a milliárdok pláne nem. Mert az álom nem csak a kokaintól álom, hanem a milliárdoktól is. És minél több van belőlük, minél lopottabbak, annál szebb. Csak aztán nehogy jöjjön a keserves ébredés.