A jutalék

A brókerbotránnyal kapcsolatban többen is feszegetik azt a kérdést, hogy a kötvények kezelése során ki, milyen jutalékért dolgozott, és ezek a jutalékok kiknél landolhattak? Különösen fontos ez a kérdés az államkötvények esetében, ugyanis az államkötvények közpénzt jelentenek, azokért maga az állam, azaz adófizetők vállalnak garanciát.
Köztudott, hogy minden kötvénynek – legyen az vállalati részvény, vagy államkötvény – van futamideje és van hozama. A brókerek tulajdonképpen ezekkel a hozamokkal „játszanak” egy megbízó utasítására. A különbség csak az a tőzsdei részvények és az állampapírok között, hogy a tőzsdei kötvények értékét mindig a piac határozza meg (lehet a névérték többszöröse, vagy akár nulla is), míg az államkötvények viszonylag kötöttek, pont a már említett állami garancia folytán. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne az államkötvényekkel is kereskedni. Lehet, mégpedig elég jó pénzért. Kiváló példa erre a letelepedési kötvény, ahol is az „állami off-shore” cégek közel 40%-os hasznot realizálhatnak egy-egy kötvényen. Az államot ugyanis nem érdekli, hogy a névérteken felül ki, hogyan manipulál, hisz ő csak a névértékre vállal garanciát, pláne ha szegény, mint a templom egere, s ráadásul még pénzéhes is. Tulajdonképpen erre lett kitalálva és kibocsátva ez a fajta kötvény. Így történhet meg, hogy ezek a bizonyos off-shore cégek jóval névérték fölött árulják a schengeni szabadságot (a nemzet- és Európa-biztonságról most ne is beszéljünk). Hogy a névértéken felüli összeg, azaz a jutalék, kiknek a zsebét tömi, az hétpecsétes titok. Csakúgy, ahogyan a bedőlt brókercégek esetében is.

A gond akkor kezdődik, amikor az állam vissza akarja venni a brókerek „gondjaira bízott” állampapírt, azaz a nemzeti vagyont, és azzal a bróker, vagy off-shore nem tud elszámolni, mivel annak hűlt helye a cégnél. Valaki ugyanis fizetett érte, és a „garancia” most ott lapul valahol az illető páncélszekrényében, míg a jutalék valamelyik brókert, vagy megbízóját gazdagítja. A kápé, illetve a „cash” pedig még véletlenül sem garancia, hacsak nem körmöci aranytallér. Így lehet az, hogy a brókercég kénytelen-kelletlen készpénzt ajánl fel az államnak, bedöntve ezzel a céget, és lenullázva kuncsaftjait.

Bizonyára most sokan gondolják: „Nocsak, mégiscsak felelősen sáfárkodik az állam, és a kormányfő mégis jó döntést hozott?!”. Hát nem. Nem és nem! Amennyiben egy kormányfő így gondolkodik, akkor fényesen bizonyítja, hogy sem ő, sem egész apparátusa mit sem ért a pénzpolitikához, arról nem is beszélve, hogy többszázezer betétest taszíthat a végromlásba. Ez pedig jóval túl mutat a felelőtlenségen. Ez már a bűncselekmény kategóriája, súlyos felelőtlenség, amely nem kompenzálható egy egyszerű lemondással. Ezért már börtön jár,a világ valamennyi demokráciájában.

Orbán Viktor pedig pont ezt tette. Bűnt követett el saját népe ellen, azon bizonyos „keményen dolgozó kisemberek” ellen, amikor arra utasította a kormányszerveket, hogy vegyék ki pénzüket (kötvényeiket) a brókercégekből (azt most ne feszegessük, hogy miként kerültek oda egyáltalán, mert még felszínre bukkanna, mint olyan, a nemzeti vagyon eltőzsdézésének tényállása is). És itt most abszolút irreleváns, hogy bennfentes információkra támaszkodott, vagy sem. A lényeg, hogy a több tízmilliárdos azonnali kivét vastagon hozzájárulhat egy brókercég, de akár egy pénzintézet bedöntéséhez. Az ügyfelek rohama ilyenkor csak sajnálatos és tragikus utózönge, ami felteszi az i-re a pontot.

Még egy fontos tény: A készpénzes „kártalanítás” (értsd: államkötvény helyett készpénz) azt bizonyítja, hogy a cég kényszerpályán mozgott (nem véletlen Tarsoly Csaba kapkodása, levele a külügyhöz, kétes hírű alakok bevonásával vezetőváltás oda-vissza). Ez annyit jelent, hogy mintegy mentve a menthetetlent vagy pofátlanul kápé fizet, vagy el kezd rohangálni az államkötvények után, amelyek a már említett megbízóknál lapulnak. Azokhoz pedig csak jóval a névérték és hozamai feletti értéken juthatna hozzá (Naná! A kötvénytulajdonos sem hülye.), amely még fokozná is a pénzügyi problémákat. Ilyenkor önkéntelenül felvetőtik a kérdés: Vajon csak a seftelő bróker, vagy brókercég vezetője a felelős, vagy ugyanúgy az a „megbízó”, aki eddig fizette a bróker jutalékát, és most irreálisan magas összegért (a fagyi visszanyal) lenne hajlandó megválni államkötvényeitől?  Egyáltalán: ki a megbízó? Tízmilliárdok ugyanis nincsenek minden párnacihában, és nem valószínű, hogy Tarsoly cégénél is ott lapult volna az uszkve 22 milliárdnyi (ennyiről tudunk) készpénz. Ki fizette a révészt? És a kormány miért nem kérdezősködött, miért elégedet meg a cash-el. Ennek nyilvánosságra kerülése nyilván életveszélyes lenne minden szereplő számára. Hiába no, ilyen a pénzvilág, ilyen a kötvénypiac. És ilyen egy felelőtlenül sáfárkodó kormány, annak vezetője, valamint az állam és annak pénzügyi ellenőrzési rendszere. Csapnivaló! A szomorú az egészben, hogy pár brókert letartóztatva a kormány és annak feje most is megpróbálja eljátszani a jó apa szerepét. Való igaz, apának apa. Keresztapa.