A Földművelésügyi Minisztérium arra kéri az
önkormányzatokat, hogy vonják vissza a „földadót”, amit már több önkormányzat
is bevezetett.
Az érdekesség az ügyben, hogy többek között Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is szolgalelkűen megszavazta azt a kormány által megalkotott új törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok, feladataik finanszírozására szinte bármire kivethetnek helyi szintű adókat. Így a termőföldekre is.
Az is különös, hogy ez a „kérés” pont akkor öltött formát a földművelésügyi tárcánál, amikor rohamosan szaporodik a nagyterületű földbirtokok száma, egyre nagyobb földbirtokok kerülnek egyes fideszközeli „földesurak” kezébe (például Mészáros Lőrinc újsütetű milliárdos is ezek közé sorolható).
Felmerül a gyanú, hogy ezek az újkori földesurak azok, akik ezt az úgynevezett adómentességet szorgalmazzák. Erősíti a gyanút, hogy a földbirtoklás nem köthető lakhelyhez. Ugyanis az a dologban a csavar, hogy jelentős nagyságú földterületek összpontosulhatnak egyazon tulajdonosi kézben, olyanokéban, akik életükben nem foglalkoztak földműveléssel, akiknek lakhelye éppenséggel nem az érdekelt önkormányzat illetékessége, s csupán a vagyonhalmozás a céljuk. Így minél nagyobb a földterület, annál nagyobb adót kellene fizetni. Több ezer hektáros tulajdon esetében ez kemény érvágás lenne, viszont így jelentős bevételre tehetne szert egy finanszírozási gondokkal küszködő kisebb falu is. Tehát a településnek finanszírozási szempontból érdeke lenne az adóztatás, és mit sem érdekli, hogy a távoli tulaj ki fia borja. Ezt pediglen a „fölbirtokos osztály” - az arányosság jegyében - nem engedheti meg magának, különösképpen azért, mert épp most szorgalmazzák a termőföldek aranykorona értékének európai viszonyokhoz való igazítását. Hát nem érdekes?

Belegondolva: A
nemesség a történelem folyamán sohasem szeretett birtokai után adót fizetni.
Királyokat, uralkodókat buktattak meg, gyilkoltak meg, ha adóztatni merészelték
földjeiket. Miért akarna adózni földjei után egy XXI. századi magyar
„földesúr”? És mivel a „királyt” megbuktatni manapság úgyszólván lehetetlen
(nem ildomos), marad egyenlőre a „kérés”. Mondom egyenlőre, mert biztos, hogy
lesznek renitensek, és ezt megelőzendő nagy a valószínűsége, hogy ezt a törvényt
is egy egyéni képviselői beadvánnyal hamarosan módosítani fogják. Hogy a falu,
a város, a térség, vagy az ország érdeke pont az ellenkezőjét kívánná… az nem
érdekes, mondván „Legyenek a birtokaink tabu”. Akár az ország ellenében is.
Cui prodest? Kinek az érdeke? Nem nehéz kitalálni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése