„Nem ismered te az amerikai republikánusokat!”

Pár héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy az amerikai szenátusban januártól többségbe kerülnek a republikánusok, a világsajtó arról cikkezett, hogy Obama elnök most nehéz helyzetbe kerül. Nem volt ez másképp a legnagyobb közösségi portálon sem, ahol az egyik derék, narancsos magyarunk tapsikolt éppen (itt, nálunk), hogy most aztán megkapja a magáét a libsi Obama. Persze ekkor már javában tombolt a Norvég Civil Alap ügye, és az amerikai kitiltási botrány is egyre nagyobb hullámokat vert. Ekkor fészkelte belém magát a kisördög, s gondoltam reagálok egy picinkét, valahogy így: „Nem ismered te az amerikai republikánusokat. Meglehet, kissé vaskalaposak, ugyanakkor vérbeli patrióták, akik tűzön-vizen át érvényesítik az amerikai érdeket…”. Bitfordultával érkezett is a mindent eldöntő válasz, „Úgy hiszem, te nem ismered” bevezetéssel és érvek helyett jókora hazafias öntettel. No, ez volt az a pillanat, amikor lezártam magamban a tulajdonképpen még el sem kezdődött vitát.

Hogy miért jutott eszembe ez a kis virtuális csörte? Talán azért, mert Orbán Viktor és udvartartása pont az amerikai republikánusoktól kapta az elmúlt évek legnagyobb pofonját, ugyanis John McCain, amerikai republikánus szenátor nemes egyszerűséggel leújfasiszta-diktátorozta a magyar kormányfőt. Ha van is a szenátor szókimondásában jókora túlzás, a diktátorság mindenképpen áll. Nem csoda, ha a magyar kormánynál e kijelentés kiverte a biztosítékot és bekérették a külügyminisztériumba az amúgy sem túlontúl szeretett amerikai ügyvivőt, André Goodfriendet, hogy kifejezzék tiltakozásukat.

Pedig felháborodás helyett némi önvizsgálatot kellene tartania a magyar kabinetnek, ugyanis McCain kijelentése csak kicsúcsosodása mindannak a megromlott magyar-amerikai viszonynak, amely a regnáló kormány ténykedésének köszönhető. Talán el kellene azon is gondolkodni, hogy McCain szavai mögött a keserű düh is állhat, amellyel arra akart rávilágítani, hogy pont egy (puha) demokratát küld az Egyesült Államok szenátusa a közép-európai térség egy ténylegesen korrupt diktatúrájába, holott véleménye szerint ide sokkal keményebb ember kellenne. Nos, McCain-nél meg ez verhette ki a biztosítékot, azaz személyesen Orbán, az ő pávatánca és hintapolitikája, hiszen tulajdonképpen miatta ragadtatta magát a radikális szavakra. Ugyanis McCain-ről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ne ismerné töviről hegyire a térségi állapotokat. Ő nyilván nem a sajtóból - és főleg nem szándékos kormányzati félrefordításokból - tájékozódik. Ezt 2008 óta Orbán is nagyon jól tudja, ám úgy tesz, mintha nem. És most nagyon fel van háborodva, ami csak olaj lehet a tűzre.

Meglehet McCain szenátor kissé túllőtt a célon, de szavai jól tükrözik azt az álláspontot, ahogyan az Államok viszonyul a magyar kormány ténykedéséhez - főleg keletpolitikájához - Clintontól Obamáig. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a republikánus McCain az USA egyik legbefolyásosabb politikusa, aki jól eséllyel indulhatna akár az elnöki székért is. Akkor pedig vége a finomkodásnak, nem csak a globálpolitikában, hanem magyar-amerikai vonatkozásban is. Mert McCain nem fogja tűrni (ahogy már most sem tűri), hogy a bolha köhögjön. Hiába most, hogy Collin Bradley Bell személyében egy demokratikusabb felfogású politikus ül a magyarországi amerikai nagykövetségi székbe. Ráadásul egy nő, akiket ugye jól bizonyíthatóan, az Orbán-kabinet szinte semmibe vesz (Nancy Goodman Brinker óta tudjuk, hogy mennyire, és azt is, hogy a magyar kormányban például egyetlen nő sincs meghatározó pozícióban). Orbán nagy valószínűséggel tőle sem számíthat tehát semmi jóra. Legfeljebb finomabban, úgymond nőiesebben kapja az újabb pofonokat. Belegondolva: még jó hogy nem Reagan már az elnök, ámbár szellemiségében ott áll bronzba öntve, nem is olyan távol a magyar parlament épületétől. Orbánéknak néha el kellene sétálni a Szabadság tér felé. Már csak azért is, mert nem ismerik ezek az amerikai demokratákat - csakúgy, ahogyan a republikánusokat sem.