"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2014. december 7., vasárnap

A nagy kísérlet


A tudomány számos esetben használ élőlényeket – növényeket, állatokat, embereket - eredményeinek, elképzeléseinek igazolásához. Amennyiben ember a kísérlet tárgya, úgy kísérleti alanynak nevezik. A politikai is gyakran él ezzel a lehetőséggel és kísérleti alanyokat vet be céljai eléréséhez. Nincs ez másképp a magyar politikában sem. A kísérlet alanya lehet például a lakosság (nyugdíjasok, tanárok, egészségügyiek, munkavállalók, vállalkozók), de ugyanúgy lehet kísérleti alany akár egy másik politikai szereplő.

Jelen politikai kurzusnak van egy kiemelkedően fontos kísérleti alanya, nevezetesen Vida Ildikó, a NAV elnöke. Orbán Viktor most vele kísérletezik leginkább. Mert minek is nevezhetnénk azt, amikor a kormányfő arra bíztatja Vidát (mindezt kedvenc közszolgálati rádióműsorában), hogy csak nyugodtan jelentse fel André Goodfriendet rágalmazásért és jó hírnév megsértéséért. Nem az Egyesült Államokat, ó nem, hanem személyesen az ügyvivőt. Pedig Orbán nagyon jól tudja, hogy egy nagykövet (legyen az ideiglenes, vagy ügyvivő) nem személyes véleményét közvetíti, hanem egy államét. Arról nem is beszélve, hogy a javaslat még ötlet szinten is eleve kárhozatra van ítélve, hiszen egy követségi alkalmazott úgymond „érinthetetlen”. De Vida, jó kísérleti alanyhoz méltóan, nyilván ezt is beveszi, illetve megteszi. Aztán lesz, ami lesz. Legfeljebb megint kiröhögik, és még tolmács sem kell hozzá.

Különös pikantériája a dolognak, hogy Orbán „kísérleti” szavai szerint ez azért kell, hogy „élni kell a lehetőséggel, hogy ebből a ködös és zűrös hablatyolásból, az egész ügy végre a jog tiszta mezejére és tiszta nyelvezetébe került át”. És mellesleg csókoltatja Grétsi, üzenve a magasból, hogy ne is álmodjon Kazinczy-díjról. Ugyanis tudvalevő, hogy (az előbbi szavakat magyarra lefordítva) Magyarországon jelenleg szó sem lehet a jog tiszta mezejéről, sem tiszta nyelvezetéről. Jól példázza ezt maga a mondat, a különböző nyakatekert, ezernyi kiskaput nyitó salátatörvények, a fékek és ellensúlyok lebontása, az Alkotmánybíróság kiüresítése, vagy a főügyész „lojális” személye, illetve maga a tény, az ország korrupciós besorolása, ami sajnos pont a miniszterelnök szavainak ellenkezőjét bizonyítja. Orbán még azt is hozzátette, hogy rágalmazás esetén minden állampolgár védekezzen, mert ő – egyes szám első személyben – ezt várja el minden állami vezetőtől ilyen helyzetben.

Ennél ékesebben nem is bizonyíthatta volna, hogy pro primo; állami vezetőként ismeri el Vida Ildikó személyét, pro secundo; mint állami vezetőt ért „rágalmazás és becsületsértés” esetében – pláne, ha ezt egy másik állam teszi – nem a személynek, hanem az apparátusnak a kötelessége lépni. Ellenlista, esetleg egy követségi alkalmazott, ügyvivő, nagykövet kiutasítása? No zakson, ennél rosszabbat nem is tehetne a magyar kormány, főleg a szövetséges és „baráti” USA-val. Egyébként milyen alapon? Mert az érintett állam védekezik a korrupció ellen? Csak magunkat égetnénk.

Nos azt hiszem a nagy alkimista Orbán, közel áll ahhoz, hogy felrobbantsa a kísérleti műhelyét. Már most is forrponton a legtöbb „lombik”, a kísérleti alanyok is egyre inkább vadulnak. Jobb lenne tehát, ha felhagyna ezzel az őrült, unortodox hablatyolással és nem kísérletezne tovább – velünk, Magyarországgal. Leginkább az lenne a jó, he lemondana egész kormányával együtt, visszavonulna birtokaira, mert akkor lenne ideje olvasni - mondjuk Dr. Frankensteinről. Amúgy kísérletileg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése