A juss

Csepreghy Nándor helyettes államtitkár – amellett, hogy nincs tisztában a nemzetközi joggal – bemutatta, hogy milyen is az igazi vérmagyar diplomáciai bunkó. Kijelentette ugyanis, hogy a norvégok zsarolják a kormányt, meg hogy a magyaroknak igenis jár a szerződésben rögzített 36 milliárd, és ha ezt nem adják a norvégok, akkor majd elgondolkodhatnak a jogi következményeken.

Puff neki! Akkor most a Norvég Civil Támogatási Alap össze-vissza sáncolja magát ijedtében.

Én meg felhívnám t. helyettes államtitkár úr b. figyelmét, hogy a szerződés nem a kötelező folyósításról szól, hanem annak felhasználásáról. Nyilván hallott már egy bizonyos intő mondatot az államtitkár úr – talán alkalmazta is – amit a legtöbb szülő előbb-utóbb siheder csemetéje fejéhez szokott vágni. Nevezetesen - hogy Csepreghy is értsen belőle, úgy magyaros-diplomatikusan: - Amíg az én kenyeremet zabálod kisfiam, azt csinálod, amit én mondok!

Szóval jobb, ha ehhez tartja magát Csepreghy, mielőtt egy újabb marhasággal rukkolna elő. És sürgősen gondolkodjon el legalább helyettesi szinten azon, hogy érdemes-e tovább provokálni azokat, akiknek a pénzét dézsmálgatják. Mint például az uniós támogatások is. Ugyanis nem a norvégok és nem az Unió rohangál sírva hozzánk, hogy adhasson egy pár eurót, hanem pont fordítva.

Összefoglalva: Ami Csepreghynek és a kormánynak jár, az leginkább a szája. Nekünk nincs semmiféle jussunk, hanem tiszteletteljesen megköszönhetjük a felkínált pénzbeli javakat és támogatásokat, s azokat az adományozó feltételeinek megfelelően használhatjuk. Esetleg. Ennyi, semmi több. Ha pedig nincs adomány, akkor nincs. Pereskedni meg felesleges, mert kiröhögtetjük magunkat.