Többen furcsálják, hogy miért pont mostanra, az
EP-választások idejére robbant a jobbikos kémbomba, azaz Kovács Béla, a Jobbik
EP képviselőjének ügye. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) szóvivője is
csak annyit közölt, hogy az ügy minősített voltára tekintettel az ügyészségnek
nem áll módjában nyilatkozni. Az ügy komolyságát jelzi, hogy az LÜ Brüsszelnél
kezdeményezte Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését, és hogy hétfőre
összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságát.
Az ügy időzítése és az a tény, hogy Kovács Béla ügyét a mindig jólértesült Magyar Nemzet tálalta - amely orgánumról köztudott, hogy több, az ügyészségekről származó, és egyébként nem publikus esetről is hírt adott, - valóban több kérdést felvet.

Többek között azt, hogy kinek az érdeke?
A Magyar Nemzet „szenzációja” és a LÜ nyilatkozata is megerősíti a gyanút, hogy a háttérben a Fidesz állhat. Ezt látszik erősíteni Balczó Zoltán Jobbik alelnök azon kijelentése is, hogy a parlamenti választások után az Egyesült Államok alelnöke gratulált Orbán Viktornak és egyúttal feltette a kérdést, hogy a Fidesz mennyire tekinti feladatának a Jobbik megroppantását. Tényeket ugyan nem említett, csupán „híradásokra” hivatkozott, mégis különös pikantériát ad az ügynek Balczó nyilatkozata.
És valóban. Ha belegondolunk, hogy a Fidesz mennyi támogatóját veszítette (több mint 600 ezer) a parlamenti képviselői választáskor és a Jobbik milyen erővel nyert teret, jogos lehet a Fidesz aggodalma. Az, hogy Orbán Viktornak a jövőben komolyan számolnia kell a feltörekvő Jobbikkal és annak konkurenciájával. Ennek okaként valóban feltételezhető (mivel a baloldal már nem tudott erőt felmutatni, így a Fidesznek velük már gondja nincs), hogy a Jobbik az a párt, amely a Fidesz „megsemmisítési” listáján aktualitásként szerepel. És ennek egyik bevezető eszköze lehet a Kovács-ügy.
Csakhogy a radikális Jobbik nem a demokratikus baloldal, számos európai és Európán kívüli radikális és szélsőséges szövetséggel tart kapcsolatot. Velük Orbán nem fog olyan könnyen elbánni, ahogy a liberálisokkal, vagy a szocialistákkal tette. A Jobbik minden szívfájdalom nélkül alkalmazza például az utcai politizálást, annak minden szélsőségével együtt (lásd: 2006). Ez pedig a kormányzó pártra nézve rendkívül veszélyes lehet. Orbánnak nem lesz könnyű dolga - legfőbb ügyész ide, hírszerzési vád oda - különösképpen, hogy a Magyar Nemzeten keresztül tulajdonképpen egy látens szövetségest támad. Azt is megkockáztatom, hogy a Kovács-ügyből a Jobbik még hasznot is húzhat. Azt pedig, hogy Orbán a Jobbik orosz kapcsolatával próbál a radikális párton fogást találni, rendkívül szerencsétlen próbálkozásnak tűnik. Könnyen fordítva sülhet el fegyver.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése