"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2014. április 11., péntek

Kakas a címerben (Vigyázat, újabb csalók!)


Újabb ügyeskedő cég próbál pénzt kicsalni a figyelmetlen és tájékozatlan emberektől.
Ezúttal nem a kispénzű nyugdíjasokat veszik célba, ahogyan azt az Expressz Komfort kft tette (teszi mind a mai napig), hanem most a kft-ket, kkt-ket, bt-ket vették célba.
Egy bizonyos, magát Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézetnek (MKNI) nevező csaló vállalkozás lépett akcióba. Hivatalosnak látszó levelet küldött ki a cégeknek, holmi nyilvántartás ürügyén, ám a látszat csal. A hivatalos látszatban olyan szarvashibák találhatók, mint például az ország hivatalos címerére hasonlító de rendkívül primitívre sikeredett kakasos címer, vagy például az ügyintéző nevének és aláírásának hiánya.
Azonkívül nincs a cégnek címe és telefon-elérhetősége sehol, csupán egy honlapra mutató jelzés, egy e-mail cím és egy postafiók szám.

A „cég” mintegy hivatalos felszólítást küld a cégeknek, hogy április 18-ig fizessenek be a K&H Bankban nyitott, a levélben megadott számlaszámra 24 ezer forintot.

Számomra az volt gyanús, hogy nem is olyan régen kellett kötelezően cégmegújítani hasonló összegért a Fővárosi Cégbíróságnál, és ügyvédi irodákon keresztül. A másik, hogy a levél szerint a „nyilvántartásból” hogy-hogy nem kimaradtak a részvénytársaságok, azaz számukra „nem kell” (!) közzétételi díjat fizetni. Hogy is van ez?!

Bizonyára sokan kapták meg ezt a bizonyos levelet. A trükk az, hogy aki nem olvassa el a hátoldali, apróbetűs szöveget és befizeti a feltüntetett összeget, az valóban egy „reklámszerződést” köthet. (Hogy hol és miként és milyen formában teszik közzé a céget, azt a MKNI elfelejtette feltüntetni)

Kérek minden vállalkozást, hogy ne üljön fel ennek a csaló cégnek! Aki pedig naivul befizette az összeget, az sürgősen tegyen feljelentést a területileg illetékes rendőrkapitányágon! Ugyanis nyomozást csalás ügyben csak úgy kezdhet a hatóság, ha feljelentés érkezik, ámbár ha többen panasszal élnek nyilvános fórumokon, vagy médiákban, akkor a hatóságnak hivatalból kötelessége nyomozást indítani.

Ne hagyják magukat becsapni és megtéveszteni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése