"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2014. április 4., péntek

Fel, támadunk!


Fotó: Archív
„Fel, támadunk…” Ezzel a mondattal fejezte be avatóbeszédét a félig kész Várkertbazár avatóünnepségén a harcos vezér Orbán Viktor, hozzátéve, hogy „…irány a várpalota teljes felújítása.”, amit állítólag a diktatúra gyalázott meg. Ezt már nem a kormányfő, hanem hű inasa, L. Simon László kormánybiztos bökte hozzá.

Ezekkel a mondatokkal több problémám is van.
Az első, hogy melyik diktatúra gyalázta meg a Budai Várpalota épületegyüttesét? Mert ha gyalázásról van szó, akkor leginkább azok a náci német csapatok, Hitler-barát magyar egységek, és nyilas csatlósaik jöhetnek szóba, akik bevették magukat Budapest ostromakor a Várpalota épület-együtteseibe, és akik miatt a szovjet csapatok ronggyá lőtték a várat (és vele együtt egész Budapestet). Akkor miről is beszél L. Simon? Vagy egy kis történelemhamisítás úgyis belefér? De hisz manapság ez a fideszes módi. Egyébként ha már diktatúra, azt is hozzá kellett volna tennie L. Simonnak hogyha az egyik diktatúra túlnyomórészt rendbe hozta a „rá eső részt” (ami olyannyira jól sikeredett, hogy a világörökségbe is bekerült), az a minimum, hogy ez az újabb, most regnáló, önmagát Horthy örököseinek kikiáltó „diktatúra” is tegyen valamit az újjáépítésért. A Közgép, vagy a "Mészáros Országimázsépítő Családi Vállalkozás" nyilván hathatósan beszáll majd a projektbe.

A másik problémám az, hogy a nagy avatási felbuzdulásban a kormányfő elfelejtette megemlíteni azt a potom 2000 milliárdos költséget, amibe a Buda Várpalota teljes rekonstrukciója kerülne. Hogy honnan lenne az a tömérdek pénz? Mert még egy MANYUP-einstand nem lesz, az biztos. De merjünk nagyokat álmodni, fákat bebetonozni, akárcsak a hatalmat, de úgy, hogy még levegőt se kapjon senki, és semmi. A lényeg, hogy a kormányfőnek teljesülhessen végre beteges vágya, a Budai Várpalotából tekinthessen alá, a magasból szemlélhesse végre jobbágyait. Mégiscsak más az, mint bámulni a pusztaságot, vagy az avantgard, golyó lyuggatta korlátokat a Parlament erkélyéről.
És a korona? Nos, egy újabb önálló képviselői indítvánnyal simán ki lehet vinni a parlamentből, és áthajókáztatni a Várpalotába. Ahogyan az egy orbáni áldemokráciához illik. Jobb, ha az a korona „Magyarország örökös miniszterelnökének” kézközelében van ugyebár.

Fel, támadunk!
Szépen, sunyin, akár a törökök. Csakhogy most nem egy Fráter Georgikus játssza ki a magyarok éberségét. Vannak helyette Lázárok, Rogánok, Papcsákok, L.Simonok, stb. Olyanok, akik minden szívfájdalom nélkül adják el a jövőt, megannyi talmi sikert hintve a mákonytól megvakult híveknek.

De én már tudom miből lesz megújítva a Budai Várpalota. Igenis tudom! Legóból. És építik majd azok a betojt alattvalók, akik még hisznek az orbáni mesékben. De sebaj, mindent megoldhat – de leginkább eltakarhat - egy jófajta Pampers pelenka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése