Bojkott

A napokban némi elégedettség érzés futott át rajtam, amikor azt olvastam a lapokban, hogy a magyarországi zsidó szervezetek – élükön a Mazsihisz – bojkottálják a holokauszt-emlékévet, mi több, visszautasították a különféle állami támogatásokat.
Mondom magamban: -Ez igen, így kell ezt csinálni, végre-valahára ebben a rohadt életben, valamiben egyet tud érteni a honi zsidóság.

Ám az örömöm nem sokáig tartott és hamarosan ürömmé vált. Ugyanis a Mazsihisz még mindig tétovázik. Ő a jófiú, a béke követének szerepében tetszeleg, holott jól tudja, hogy ezzel a történelemhamisító, örökké a harcikürtöt fújó kormánnyal szemben már nincs helye semmiféle toleranciának.
Ebben az országban, ahol ismét egyre erősödik a rasszizmus és antiszemitizmus, és ahol a kormány szemet huny mindenféle betyárhordák, vért és becsületesdit játszó szervezetek és egyéb újnyilas és neonáci őrseregek tevékenysége felett, ahol gárdaavatósdit lehet rendezni az államfői rezidenciánál, ahol a parlamentben nyíltan lehet zsidózni, cigányozni, ahol listázni akarják a zsidó képviselőket, ott nincs helye sem tárgyalásoknak, sem egyezkedéseknek.

Ez a kormány semmit nem tesz az ellen, hogy megvédje „zsidajait”, sőt. Egyre több jel utal arra, hogy a parlamenti választás közeledtével mind több gesztust gyakorol a nacionalista szélsőségességek felé. Naponta hallani, olvasni a kormányközeli médiaslepp kirohanásait, a libsi-bolsi, liberálcionista fenyegetettségről, a zsidóbankárok világuralmi törekvéseiről, stb. És a nép, az istenadta nép, csak hallgat. És ez a hallgatás vészjósló, látens beleegyezés, tudomásulvétele annak a mocsoknak, ami most újra kezdi elönteni Magyarországot. És ahelyett, hogy a kormány meghallaná a külföld erre irányuló egyre hangosabb figyelmeztetéseit, intéseit, ahelyett bezárkózik, begubódzik a maga kis újdzsentri elefántcsont tornyába. Nem akar tudni a múltról, illetve csakis arról, ami neki kedves.
70 év telt el a világ, de leginkább a magyarság legnagyobb szégyene, a holokauszt borzalmai óta. És a méltó emlékezés helyett, állítunk ’44-es emlékműveket, Horthyt dicsőítjük, angyalt faragunk sassal, csak emlékezni és magunkba nézni ne kelljen. Képmutatás, hazugság és önkritikahiány jellemzi korunkat és sorsunkat. Ezért van az, hogy ez a nemzet, ez a nép mindaddig nem fogja eléggé megbűnhődni sem a múltját, sem a jövendőjét, amíg szembe nem tud nézni önmagával, s anélkül tud tükörbe nézni, hogy szemen ne köpné magát.

Keserű pirula ismét, amit a Mazsihisz megpróbál lenyeletni a honi zsidósággal és rajta keresztül a magyarsággal. Ez a mindenáron való megegyezésre törekvés már egyszer (többször) visszaütött. 600 ezer zsidó és 25 ezer cigány életébe került.
Jó lenne, ha a Mazsihisz végre a sarkára állna, és kimondaná végre: Eddig és ne tovább!

Ez a kormány, ez a minden ízében romlott, korrupt és hazug kormány nem érdemel kíméletet.
Ha a nyugdíjasokon keresztül a hajléktalanokon át az egyéb elesettekig képes arra, hogy az út széle helyett az árokba rúgja őket, akkor, miért ne tehetne ugyanígy a zsidókkal is. Ismét.
Itt már nincs és nem is lehet szó semmiféle aggályosságról és főleg nem három, jelentéktelen kérdésben. Mert itt már csak egy kérdés van. Az, hogy meddig lehet még ezt az országot kormányszinten, központilag irányítottan a hazugságok börtönében tartani?
Ha erre a kérdésre a Mazsihisz és a többi zsidó szervezet vezetői választ találnak, akkor talán rá kell, hogy döbbenjenek arra is, hogy a holokauszt-emlékév bojkottja csak csepp a tengerben. Igaz, jó nagy csepp. Itt már a saját sorsukról, a saját jelenükről és jövőjükről van szó. Arról, hogy ismét kormányigába hajtják-e a fejüket, amint azt önként és dalolva már megtették a XX. században is. És jó lenne, ha az is tudatosodna bennük, hogy áttételesen a teljes magyarság sorsáról is döntenek. Ha a jelent tisztázzák magukban, utána lehet méltóképpen elmélkedni a múltról, megemlékezni a holokausztról. De csakis akkor.

Igen. Bojkottálni kell! Magát a kormányt, azt a feudális, kiskirályi, hűbéresi visszarendeződést, amire a jelenlegi kabinet a hatalmát építette. És ezt a fajta bojkottot kellene minél nagyobb hangerővel hirdetnie a Mazsihisznek, kiáltania a fejüket csóváló nagyvilág és a még emberi módon gondolkodni képes magyarság felé.

Summa summarum, itt már arról van szó, hogy a magyar zsidó szervezetek az evolúciót, vagy a revolúciót választják. Mindenféle tárgyalás és kiegyezés ezzel a kormánnyal csakis az utóbbit eredményezheti.