 |
| Fotó: comunity |
Mire is? Hát nem is tudom.
Ülök a klaviatúra előtt hosszú méla lesben és… vigasztalanul bámulok ki a februári egyhangúságba. Ha most valaki arra kérne, hogy rajzoljak napot, vagy felhőt igencsak gondban lennék. Mert ha most történetesen realista festőként akarnám a felhőt ábrázolni, akkor valami monoton szürkeség sikeredne, a napot pedig egyáltalán nem tudnám ábrázolni. Persze rajzolhatnám avantgarde, vagy szürrealista stílusban is, de vajon mit szólna hozzá egy vidám és boldog „értékelő”?
Szóval, csak bámulok ki a fejemből, és még örüljek, hogy nem vagyok az utcán. Miközben derekasan küzdök az influenzával - a sokadik pohár teát és a ki tudja hanyadik csomag papírzsebkendőt bontva -, azon agyalok, hogy tulajdonképpen mire is vágyom. Vagy vágyok. Kinek hogy tetszik.
Vágyok például arra, hogy megtudhassam, mekkora arányban veszi ki részét a GDP-ből a lombseprű készítő iparág. Mert manapság az egy főre jutó lombseprű-arány két-három lombseprű. Aztán azon is agyalok, hogy vajon pályázat, vagy egyéni döntés útján gyártatik az a rengeteg szögesvégű bot, amit anno még a parkőrök használtak. Tetszenek tudni? Amivel hol a gyerekeket hajkurászták, hol egy-egy papírfecnit, vagy egyéb eldobott szemetet szúrtak fel. Mert a régi portfólióba valahogy belefért egy parkőr. Manapság ezt a feladatot öt közterületfelügyelő, két rendőr, négy önjelölt polgárőr (gárdaegyenruhában, parlagfűvel a gomblyukban) és nyolc-tíz közmunkás látja el. Olyanok, akik képesek leírni a nevüket, képesek kettőt megszorozni kettővel, vagy -uram bocsá’ - felhőt és napocskát is rajzolni.
Ülök a klaviatúra előtt hosszú méla lesben és… vigasztalanul bámulok ki a februári egyhangúságba. Ha most valaki arra kérne, hogy rajzoljak napot, vagy felhőt igencsak gondban lennék. Mert ha most történetesen realista festőként akarnám a felhőt ábrázolni, akkor valami monoton szürkeség sikeredne, a napot pedig egyáltalán nem tudnám ábrázolni. Persze rajzolhatnám avantgarde, vagy szürrealista stílusban is, de vajon mit szólna hozzá egy vidám és boldog „értékelő”?
Szóval, csak bámulok ki a fejemből, és még örüljek, hogy nem vagyok az utcán. Miközben derekasan küzdök az influenzával - a sokadik pohár teát és a ki tudja hanyadik csomag papírzsebkendőt bontva -, azon agyalok, hogy tulajdonképpen mire is vágyom. Vagy vágyok. Kinek hogy tetszik.
Vágyok például arra, hogy megtudhassam, mekkora arányban veszi ki részét a GDP-ből a lombseprű készítő iparág. Mert manapság az egy főre jutó lombseprű-arány két-három lombseprű. Aztán azon is agyalok, hogy vajon pályázat, vagy egyéni döntés útján gyártatik az a rengeteg szögesvégű bot, amit anno még a parkőrök használtak. Tetszenek tudni? Amivel hol a gyerekeket hajkurászták, hol egy-egy papírfecnit, vagy egyéb eldobott szemetet szúrtak fel. Mert a régi portfólióba valahogy belefért egy parkőr. Manapság ezt a feladatot öt közterületfelügyelő, két rendőr, négy önjelölt polgárőr (gárdaegyenruhában, parlagfűvel a gomblyukban) és nyolc-tíz közmunkás látja el. Olyanok, akik képesek leírni a nevüket, képesek kettőt megszorozni kettővel, vagy -uram bocsá’ - felhőt és napocskát is rajzolni.
Aztán megtudni vágyok azt is, hogy most 40 ezer, vagy 55 ezer közmunkás oktattatik valójában kommunikációra, egyszeregyre és… részegember felismerésre. Hatért. Akarom mondani nyolcért. Azaz 8 milliárdért. Mert nem mindegy. Az eredeti környezetéből kiragadott munkanélküliségi mutatók kozmetikázása miatt sem.
Apropó portfólió: Arra is vágyom, hogy ne kelljen százoldalas porfólióval bizonyítanom (mint a tanároknak), hogy megfelelő a végzettségem és gyakorlati időm arra, hogy mondjuk többet kereshessek egy pályakezdőnél. Mert ahogy elnézem, még eljöhet ez az idő is. Előre a nyugdíj frontján jelszóval. Kell az a sok ítész, bíráló, meg ki tudja milyen titulussal felruházott huszonéves, aki egyszemélyben dönthet idősebb, tapasztaltabb honfitársai sorsa felett. Na meg egyébként is jól mutat egy önéletrajzban és a foglalkoztatási rátában egy olyan beosztás, mint „bírálóbizottsági tag”. Jópénzért, jónagyokat rúgni beléjük, mi több jól meg is alázni őket. Akinek meg nem tetszik a rendszer, az mehet az utcára vizes avart gereblyézni, érettségi ide, diploma oda.
Mire is vágyhatok még?
Talán arra, hogy az olyan idióta kitalációk, mint Klebersberg Intézményfentartó Gittegylet, vagy az olyasféle - vízfej által irányított - intézmény, mint a BKK lezavartatik a világ színpadáról. Csakúgy, ahogy a kötelező kamarai tagság is. Most olvasom, hogy a BKIK szerint irány a vadkelet (Irán, Azerbajdzsán, stb.), mert az Unió túl igényes és túl szabályozott, ergo a magyar papírnaszád könnyebben tud kikötni a sivatagban, mint mondjuk Hamburgban, azaz sikeresebb a mutyi is.
Talán arra, hogy az olyan idióta kitalációk, mint Klebersberg Intézményfentartó Gittegylet, vagy az olyasféle - vízfej által irányított - intézmény, mint a BKK lezavartatik a világ színpadáról. Csakúgy, ahogy a kötelező kamarai tagság is. Most olvasom, hogy a BKIK szerint irány a vadkelet (Irán, Azerbajdzsán, stb.), mert az Unió túl igényes és túl szabályozott, ergo a magyar papírnaszád könnyebben tud kikötni a sivatagban, mint mondjuk Hamburgban, azaz sikeresebb a mutyi is.
Persze vágyok még olyan apróságokra, mint napsütés és tavasz, vagy például az egészség, de ezek tényleg csak amolyan piti dolgok. Talán elérkezik valamikor ezeknek az ideje is. Mondjuk április 6-án, de legkésőbb Húsvétra, ha meghozza a nyúl. Ténylegesen és átvitt értelemben is. És akkor lesz vidámság és boldogság. Na, akkor majd azt is megírom. Persze nem egy Kerényi-féle lázálomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése