Rétvári Bence KDNP-s honatyának hirtelen eszébe jutott, hogy
a Politikatörténeti Intézet (PTI) levéltárának anyagára a kormánynak égető
szüksége van. De ugyan mire is ez hirtelen fölbuzdulás?
Rétvári ugyan holmi rejtegetnivalóval indokolja, hogy az MSZP „saját alapítványának magánlevéltára” (sic!) még mindig nincs beszolgáltatva a Fidesz-KDNP kétharmad nagyrabecsült és féltőn óvó kebelébe. Holott még alaptörvényileg is szabályozva vagyon.
Csak felhívnám a t. honatya b. figyelmét, hogy az a rengeteg rejtegetnivaló a PTI levéltárában bárkinek, bármikor hozzáférhető, és vizsgálható. Most is, és akár még egy Rétvári Bence számára is. Naponta félkilenctől négyig, olykor tovább is (ja, pénteken zárva), ha nem tudta volna. Persze a megfelelő garanciákkal.
Nomármost, ez a garancia a 2012-es levéltári törvény, és a gránitszilárdságú Alaptörvény negyedik módosítója szerint megszűnni látszik. Azaz a PTI levéltára bizonyos (!) anyagainak államosítása semmiféle biztosítékkal nem szolgál arra vonatkozólag, hogy a PTI-ből kikerülő anyagok biztonsággal megőrizhetők illetve a köz számára hozzáférhetők, kutathatók. Nem véletlen, hogy az akkori ombudsman Szabó Máté, illetve a PTI is az Alkotmánybírósághoz fordult ez ügyben.
Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a nagy államosítási, költöztetési buzgalomban egy-két bizonyító erejű (ne adj’ Isten, fideszes, vagy KDNP-s prominenseket), kompromittáló iratnak „véletlenül” lába kél. Meglehet pont ez a cél.
Tehát érthető Rétvári Bence „elvárása”, hiszen milyen jól is jönne, ha így a választások előtt némi kis kutatás-matatás sem okozna gondot a KDNP-nek, vagy a Fidesznek. Ha nincsenek „bizonyos” iratok, nincs mit vizsgálni, és akkor aztán hajrá, mert minden holló fehér holló, akár a patyolat. Lehet ismét kicsit történelemhamisítani, lehet ismét picinkét kommenyistázni, meg emútnyocévezni, nincs pártmúlt, nincs szakszervezeti múlt, mert hisz’ negyven év csak úgy hipp-hopp eltűnt. És ha nincs papír, jöhet bármi. Mint ahogy jött Horthy, jött ’44, jött Tisza Pista és ment Károlyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése