A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön határozott arról, hogy felszámolja a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetet arra hivatkozva, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az intézmény nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségének.
Az Országos Betétbiztosítási Alap közben azzal nyugtatta a betéteseket, hogy ne aggódjanak, mert 100 ezer eurós (30 millió forint) összeghatárig kártalanítja a betéteseket.
Azt nem tették hozzá, hogy ez az összeg személyenként (betétesekként), vagy összességében értendő.
Mert ha az utóbbi esetről van szó, úgy az azt jelenti, hogy a mintegy 13 ezer betétes mindössze 2307.- (!) forintos kártalanításra számíthat. Ha viszont a maximum összeget vesszük alapul, akkor felmerül a kérdés, hogy a betétbiztosító miből fedezné az 1,3 milliárd eurós összeget. Arról nem is beszélve, hogy mit szólnak a 30 milliónál nagyobb összeggel rendelkező betétesek.
Botrányos, amit a kabinet az államosítási ámokfutásával a magyar takarékszövetkezetekkel művel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése