Süket fülek hallása - avagy a "három majom" korszakának vége

Fotó: Indafotó

- Képviseljetek! – ordítottam bele a nagy magyar szürkeségbe 2012 áprilisában a Plajbászblog hasábjain.

- Képviseljetek! Szinte sikítottam ezt a figyelmeztetésként is felérő felszólítást az ellenzék süket füleibe, akiknek teljes másfél év kellett ahhoz, hogy meghallják. No nem a Plajbászblog sikítását – jókora nagyképűség lenne ezt állítani -, hanem a társadalomnak az írásra szinte visszhangként rímelő sikítását.

2012. április 12-én hívtam fel az ellenzéki pártok figyelmét, hogy választóikkal – nota bene:  az országgal – szemben kötelességeik vannak, mégpedig olyan formában, hogy képviseljék azokat a tömegeket, akik 2010-ben nem a Fideszre adták voksaikat, illetve nem szavaztak. Mivel ezt a kötelező feladatot a parlament üléstermében nem tudják ellátni, akár civil fórumokon, egymás közötti egyeztetéseken, vagy akár… az utcán.

2013 őszéig kellett várni, hogy legyen a vidéken egy legény a talpán, aki fel meri vállalni a parlamenten kívüli képviseleti szerepet. Ez pedig a Demokratikus Koalíció (DK), illetve Gyurcsány Ferenc. De mi is vezethette a DK-t arra a radikális lépésre, ami a parlamentarizmus kereteit átlépő tettekre sarkallta?
Az ellehetetlenítés, a választói és képviseleti, valamint képviselői jogok semmibevétele, a tökéletes egypárti (egyszemélyi) irányítás. Magyarul: a parlamentáris demokrácia teljes kiiktatása. Mostanság például egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítása és összehívása is totális tragikomédiába torkollhat, ha a kormánypárt úgy akarja (lásd a tegnapi alkotmányügyi-honvédelmi bizottsági ülést).

Gyurcsán Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában kimondta azt, amit egy politikus szájából ritkán lehet hallani. Nevezetes azt, hogy ha kell, akár naponta hallatják hangjukat olyan performanszok, akciók formájában, ami a magyarok számára szokatlan ugyan, de csak ezt hallják meg. Való igaz szokatlan. Nálunk. Mert a világ más demokráciáiban egyáltalán nem az, mi több hathatos eszköz a kormányzati anomáliák, csalások, visszaélések fékentartására, még ha olykor ezek az akciók túllőnek is a finnyás és prűd hallgatók ízléshatárán. De miért is lennénk felháborodva az utca hangján, amikor a magyar parlament falai között manapság egyre gyakoribbak az utcára (útszélre, kocsmára) hajazó kormánypárti felszólalások.

Gyurcsány azt hangsúlyozta, hogy – az ő szóhasználatát véve alapul - elég volt a hercigeskedésből. Ezzel a kabinettel szemben nem elégséges a finomkodódó stílus, hiszen a kormányzópárt maga sem válogat - a finomnak a legjobb indulattal sem nevezhető – eszközökben, ha az érdeke úgy kívánja. De amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten is. És ezt hallani kell minden hallónak, látni minden látónak és érteni minden értőnek. A „három majom” korszakának immáron vége.

Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy csak azt teszi, amit a választóinak megígért. Képviseli őket. S ha már parlamentáris keretek között nem teheti, akkor az Országház elsötétített üléstermében, vagy ha kell - az utcákon. És ez így van jól. Minden ellenzéki pártnak ezt kellene tennie. Avagy kellett volna már régen tennie. Attól kezdve, ahogy a Fidesz belekezdett a demokratikus fékek és ellensúlyok lebontásába, azaz 2010 évközepétől.

Magyarországon a demokratikus jog, mint olyan, már annyira kiüresedett, hogy egyszerűen nincs más lehetőség, mint a politikai kultúra radikális átértelmezése. A Fidesszel és Orbán Viktorral szemben mindenképpen. Vegyük úgy, hogy a demokráciáért ezt a tanulópénzt kénytelen fizetni Magyarország.