Áder János nyilatkozta, a kommunizmus áldozatainak napja
alkalmából: „… a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is
bűnben fogant, hiszen a kommunista párt zsarolással és kényszerítéssel ragadta
magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt
tekintettel.”
Érdekes ezeket a szavakat hallani egy olyan embertől, aki
maga is e bűnben fogant nemzedék szülötte, aki maga is ebben a rendszerben
szocializálódott. „Bűnben fogant” – mondja ezt egy olyan ember, akinek a
számára fontosabb a pártkötelezettség a köz javánál, aki erkölcsről prédikál,
miközben egy kialakuló és velejéig romlott egypártrendszer kiépítéséhez nyújt
elkötelezett segítséget.
Igen, bűnben fogantak vagyunk!
Bűnben fogant sok milliónyi ember, köztük Áder is. Az ő
apja, a mi apáink, nagyszüleink. Ők…, mi…, én. Nagyapáink mindahányan, akik
építették a romokból a várat, a „magas Déva várát” aminek habarcsába bizony
olykor hamvakat is szórtak. Apáink,
akik építették a szocializmust, egy elvetélt eszmét, mert hitték az
egyenlőségben és a testvériségben. S mi, akik nyomdokaikba léptünk, s
rájöttünk, hogy ez az egész csak szemfényvesztés, merő hazugság, a hatalom, a
kapzsiság hazugsága, az eszme sárba tiprása, és ez a vár sohasem épülhet fel.
Illúzió az egész, egy szomjúhozó által képzelt délibáb.
Most új várat építenénk. A demokrácia ingoványos talajára, a
vadkapitalizmus képlékeny és koszos habarcsával, amelybe ismételten
számolatlanul szórjuk a hamvakat. Elesettek, öregek, betegek, s megannyi,
kétségbeesésükben öngyilkosságba menekült hamvait. S íme, ehhez itt ez új
nemzedék, mely szintén bűnben fogant. A feledés bűnében, az okulás hiányának
bűnében… a hamisság bűnében. Mert bizony hamisság, hamisítás, önzés táplálja az
ő csírájukat, azt szívják, amit a mi elvetett magunk táplál, ami belőlünk
származik. Ők lesznek vajon azok, akik újból átélik a már megtörténteket, akik
bűnös apáik hathatós segítségével újból egy bűnben fogant rendszert építenek?
Egy olyan rendszert, amely zsarolással, kényszerítéssel ragadja magához a
hatalmat, amely a saját, gránitszilárdságú alkotmányos szabályaira sincs
tekintettel? Meglehet, hiszen bűnben fogant nemzedék vagyunk!
Bűnben fogantunk, s bűnben élünk. Olyan bűnben, ami
megbocsáthatatlan, hiszen gyermekeinket, unokáinkat szorítjuk arra az útra,
amit mi építettünk. A bizonytalanság, a reménytelenség homályos végtelenjébe
vezető, s mégis oly’ ismerős útjára. Ez ama bizonyos út, amelynek árokpartján
százezrek-milliók hevernek, s akiket mi bűnös módon mégis otthagyunk.
Áder János szapulhatja az előző rendszereket, kutakodhat az
archívumokban, csak egyet nem tehet. Nem vonatkoztathatja el magát ezen
rendszerektől, hiszen ő is aktív részese volt, mi több, elsődleges
haszonélvezője most is. Manapság a pártvezetőt nem Dinnyésnek, nem Rákosinak,
sem nem Kádárnak hívják, hanem mondjuk Orbánnak. Áder beszéde, illetve 1947-re
utalása ezért is különösen érdekes. No meg főleg azért, mert az általa
messzemenően lojalizált pártvezér ugyanolyan „kékcédulás” választásokra készül
2014-ben, mint „jeles” elődei. Így hát Áder Jánosnak - mint a Magyar
Köztársaság első emberének – még hatványozottabb a felelőssége azért, hogy
tevékenységével (illetve tevékenysége hiányával) segíti megidézni, és
életrehívni ezt a most hirtelenjében általa is elátkozott szellemet. Mi ez, ha
nem Janus-arcúság, szemforgató, faruzeusi politika?
Persze miért is csodálkoznánk, miért is várhatnánk mást?
Áder csakúgy, ahogyan elődje Schmitt Pál – egyazon nemzedék szülöttei. Egy
bűnben fogant és bűnben nevelkedett nemzedéké. Miért is adnának mást, mint
önmagukat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése