Szinttelenül

Nem, nincs helyesírási hiba a címben. Csak egy sajátos, kizárólag Budapestre jellemző urbanizációs problémára hívnám fel a figyelmet. Nevezetesen arra a jelenségre, hogy amíg más nagyvárosokban- a városi népesség , a forgalom növekedése okán - az építészetben és a közlekedésben minél több szinteltolásos megoldást alkalmaznak, addig a magyar fővárosban… Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy nálunk nem, de ez is amolyan magyarosan zajlik. Valahogy mindig szinttelenül, és legfőképpen eszetlenül.

Ez a jelenség egyébként nem mai keletű. Álljon itt néhány példa a budapesti építészet  esztelenségeire:

Még a ’70-es években találták ki, hogy a Ferihegyi repülőtérre vezető úgynevezett gyorsforgalmi út aluljáróit hangyaszorgalommal be kell tömni. Az ok az volt, hogy gyengék a betonfalak. Igaz, hogy pont abban az időben lett világszabadalom egy magyar mérnök találmánya, amely pont arra volt hivatott, hogy a meggyengült betonszerkezeteket (alagutak, aluljárók, csatornák, stb.) szinte újjávarázsolja, de a szocialista találmányi hivatalnokoknak ez a módszer nem kellett. Bezzeg a németeknek… Ma is alkalmazzák.

Szóval kitalálták, hogy a gyorsforgalmi út aluljáróit szépen betömik, és okos magyar megoldással felüljárót építenek helyette. Mindjárt kettőt is.  Meg is lett építve, úgy patópálosan, 1985-re. (Érdekesség, hogy a ’40-es-’50-es években épített három volt aluljáróból egy még mindig működik, és az istennek sem akar összeomlani, de a két újonnan épített felüljárót már többször is nagyjavítani kellett, mert életveszélyesre sikeredett.)

Talán a Marx téri felüljáró építésének esete a leghíresebb-hirhedtebb. Itt is szinttelenre sikeredett a dolog, olyannyira, hogy míg a vezetőépítész nem vette észre, hogy a kétoldalon elkezdett hídszerkezet találkozása problémás lesz (jó egyméternyi volt a két oldal szintkülönbsége), addig bezzeg a járókelők igen. Lett is botrány belőle.

Azt mondják az okosok, hogy mindez a „komcsi” múlt csökevénye, a mai számítógépes tervezésnél ilyen nem fordulhat elő. Előfordult.

A leánykori nevén Lágymányosi-híd, (mai nevén II. Rákóczi Ferenc-híd, és amit a köznyelv csak Madárhídnak aposztrofál) építésénél történt, hogy a hídpálya közepére villamosforgalmat terveztek, lévén, hogy az 1-es villamos vonalát átvezessék Pestről Budára. Ez a mai napig nem történt meg, ugyanis a hídon lévő sínalap jó másfél méterrel van magasabban, mint a Könyves Kálmán kőrútról a hídra felmenő villamos-pálya. Így van az, hogy a Közvágóhíd végállomása lett az 1-esnek, ütközőbaknak használva a híd sínalapját. Apropó Lágymányosi híd: A budai és a pesti oldalon is már erősíteni, mi több átépíteni kellett a támfalat, mert míg a pesti oldalon a Nemzeti színháznál, úgy a budain az Egyetemváros felől rogyott meg a töltés, három évvel az átadás után.

Aztán itt van a Nemzeti színház, ha már említve volt. Szép nagy pincealap épült neki az Engels (ma már Erzsébet) téren, jóféle magyar milliárdokért, ami úgy kortesileg ki lett dobva, ugyanis az épület tőle 3 kilométerre épült meg és lett átadva, pár nappal a választások előtt. Ügyes! De legfőképpen magyaros, a takarékosságról meg most inkább ne beszéljünk. Ebben az esetben ugye szó sem lehet szinttelenségről, esztelenségről annál inkább.

Nem messze tőle, szintén a Közvágóhídnál van egy szintén ügyes csömöszölési helyszín, ugyanis itt tömték be azt a gyalogos-aluljárót, ami a ráckevei hév és a 2-es villamos végállomása között hivatott lebonyolítani a biztonságos közlekedést. Na most az okos közlekedéstervezők kitalálták, hogy legyen inkább szinttelenség, nyolcsávos úton át, zebrákkal megoldva. Ugye fő a biztonság, és a sírásók bablevese.

És ha már szinttelenség, ne feledkezzünk meg a Mimetrónkról. Ez Budapest kurriózuma. 1990 óta Budapesten nem lett átadva új metróvonal, mert egyesek szerint ez a gazdag országok privilégiuma. És egyébként is jobb nekünk egy Gripen, mint egy orosz metróépítő brigád. Szóval építjük, építgetjük a 4-est, de ezt is úgy, mint a Luca-székét, miközben százmilliárdok mennek a szó szoros értelmében füstbe. De hisz’ gazdag ország gazdag fővárosa vagyunk, akinek meg nem tetszik, az menjen Malagára, illetve a Kanári-szigetekre, vagy… az Astromhoz. Még szintén a szinttelenség zsenialitásához tartozik, hogy a 4-es metrót úgy óhajtják kivezetni Ferihegyre, hogy azt Magyarország egyik legforgalmasabb vasúti vonalára, a Budapest-Szolnok- Nyíregyháza vonalra terelnék. Világos, mert ha már metró, az közlekedjen a felszínen. A Tisza-expressz, meg a föld alatt. Észtveszejtő!

A legújabb szinttelenítés a Ferenciek terén zajlik. Ez is amolyan kortes-építkezés, hiszen 2014. március idusára tervezik betömni a küzúti aluljárót. Mert kell helyette járdasziget az út közepére, három-négy kereszteződés lámpával, zebrával, meg számos karambollal, balesettel, mert az úgy vagyon jól, ha Budapest építészeti történelmét is vérrel írják. Ehhez nem kell más, mint árok, illetve gödörásás, annak betemetése, majd hídverés. Kik és mik között? No ez a jövő zenéje. Ha azt mondom  a Budapestiek között, az kevés. Ha azt mondom a magyar állampolgárok között, az meg túlzás. Sokkal közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom, hogy az értelmes és takarékos beruházások és az elégedett urbánusok között. Mert amíg az egyéni és legfőképp politikai pénzérdekek rajzolják egy világváros fejlődésének vonalát, amíg üvegszörnyetegeket lehet építeni a világörökséghez tartozó neoreneszánsz, illetve eklektikus környezetbe, amíg a szinttelenség szürkesége mögé rejtőznek a színek, addig hiába építünk hidakat, felül- és aluljárókat. Hiába a szólam, hogy akkor kell átmenni rajtuk, amikor ott vagyunk, ha azok nem vezetnek sehová. A fejlett háromdimenziós Budapest marad egy kezdetleges, egészségtelen, és egyre inkább élhetetlen kétdimenziós síkon.