Mindjárt ki is javítom a címben szereplő „közmunka” szót
közfoglalkoztatásra, nehogy a BM (Belügyminisztérium) megsértődjön, mert még
képes lesz, és humorosnak szánt hivatalos közleményt ad ki a Plajbászblognak,
amit a hátam közepére sem kívánok.
Szóval az MTI hírül adta, hogy márciusig eldől, hogy ki is
mehet Ócsára, a tündérmesék birodalmába. Többek között azok, akik vállalják,
hogy részt vesznek a közfoglalkoztatásban. Engem kissé zavar ugyan, hogy mi van
akkor, ha a „szenvedő alany” netán rendelkezik munkahellyel, csak éppenséggel a
minimálbérnyi fizuja annyira kevés, hogy azért nem futotta a devizahitel
törlesztésre, de… de apróságokkal most ne foglalkozzunk. Akinek van munkahelye,
az dögöljön éhen! Vagy kérjen házat a nyuszitól.
Az is furcsa, hogy Pártunk és Kormányunk nem önmaga
rangsorolja az „arra érdemesek” Ócsára helyezését. Nem, mert ehhez gyomor
kellene, no meg a szemébe is kellene nézni egyeseknek, az meg ugye manapság nem
nagyon megy. Szemrebbenés nélkül hazudni csakis a kamerába.
Így történt aztán, hogy egy jobb sorsra érdemes szervezetre,
nevezetesen a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízta a „piszkos munkát”. Nem a
krisnásokra, vagy a baptistákra, mert az zsenánt lenne, és különben is egy
nemzetközi segélyszervezet mégiscsak jobban mutat a pedigrén.
Tehát a kormány rangsorol. Eszerint csak az mehet Ócsára,
akinek meg van a megfelelő végzettsége, jövedelmi-vagyoni helyzete, no és a
fentebb említett közfoglalkoztatási hajlama.
Nehogy má’ egy nincstelen, analfabéta senkiházi gereblyézze a levelet
abban a festői tündérkertben.
Valaki netán azt mondja, hogy ez így gusztustalan? Azt is
mondja, hogy hányinger környékezi? Ugyan már! Ez sem rosszabb, mint sitessel
szüreteltetni a törkölypálinkának valót. Egyébként is: Kidobni a szilveszterről megmaradt
taccsot, kizárólag az árokparton, az 51-es út mellett. A közfoglalkoztatott
majd úgy is eltakarítja. Vagy nem erre gondolt a Kedves Vezető?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése