Fecseg a mély, hallgat a felszín - avagy a huhogástól a nyílt rasszizmusig

Orbán Viktor - nemzetünk Első Focistája - hallgat.

Hallgat a FIFA súlyos döntése kapcsán, amely a következő magyar-román meccset zárt kapuk mögé rendelte. E súlyos döntés oka pedig a 2012. augusztus 15-i botrányos magyar-izraeli meccsen lezajlott történések.

A döntéssel kapcsolatban csak annyit, hogy a FIFA mindig is érzékenyen reagált a politikai, vagy emberjogi kérdésekre, ebből a szempontból tehát elmondható, hogy lakmuszpapírja lehet egy bármely társadalomban lezajló negatív történéseknek. Magyarországon pedig manapság bőven van részünk ilyesmiben, gondoljunk az egyre nyíltabban felszínre törő rasszista és antiszemita felhangokra.

Ezek a felhangok szinte már a rendszerváltás óta hallhatók, s egyre inkább erősödők. A magyar labdarúgó stadionok pedig mintegy melegágyai is ezeknek. A nem is oly távoli múlt Magyarországot lealázó, és nem éppen jeles egyik eseménye volt az emlékezetes 1995-ös Ferencváros-Ajax Amsterdam mérkőzés, amikor is a Fradi ultráinak rasszizmusa, azaz bősz huhogása váltott ki nemzetközi felháborodást. Akkor az UEFA még toleráns volt és megúsztuk egy ejnyebejnyével, de már akkor is érezhető volt, ha és amennyiben ennek folytatása lesz, akkor súlyosabb szankciók várhatók. Valaki akkor azt mondta: „Keserűen állapíthattuk meg, hogy a liberális hollandok zéró toleranciája a rasszizmussal szemben nálunk ismeretlen”, Van Gal pedig ezt kérdezte: „…milyen nép az, amelyik őserdei hangokat hallatva fogad egy színesbőrű vendéget?”.

Hát ilyen! Még önkritikát sem gyakoroltunk, sőt az Ajax edzőjének feljelentési fenyegetőzésére Szívós István még rá is tett egy lapáttal, mondván „Kíváncsi lennék, az Ajax edzője mit írna abba az állítólagos feljelentésbe? Talán azt, hogy a szurkolók huhogtak?”.

Mert ilyenek vagyunk mi, ha rajtakapnak egy kis rasszizmuson. Akkor pikirtek leszünk, vagy gúnyolódunk.

17 év telt el, amíg eljutottunk a huhugástól a magyar-izraeli velejéig romlott, nyílt rasszizmusáig. Relatíve hosszú idő, mégsem mondhatjuk, hogy előjelek nélkül zajlott. A náci érzelmű szkinhedek és ultrák törzsvendégei voltak (manapság is azok) a focimeccseknek. És sajnos nem csak a stadionokra korlátozódott a tevékenységük. Törtek, zúztak , romboltak ahol tudtak. Utcákon, metróban, aluljárókban. Szinte nem telt el hét, hogy ne került volna sor összecsapásokra a rendfenntartók és ezen „drukkerek” között, s a rendszer képtelen volt hathatósan intézkedni. Még az sem segített, hogy a „rablóból lesz a legjobb pandúr” elv alapján, bizonyos főbűnösök alakítottak úgynevezett szurkolói és baráti köröket, fenntartva legalább a stadionokon belül a rendet. És a rendszer ezért szemet hunyt, pedig ez a szemhunyás nagyon sunyi volt. Az események azonban az idő előrehaladtával eszkalálódtak. Olyannyira, hogy a 2006-os politika zavargások során folyamatosan érzékelhető volt ezeknek a rasszista, antiszemita „futballszurkolói” csoportoknak a fokozott aktivitása és okozati szerepe. A 2006-os eseményekkor - a médiáknak köszönhetően a képernyőkön is – újból és újból feltűntek a zavargások élén azok az arcok, amelyeket a futballbotrányok alatt is láthattunk. És ezek az arcok a mai napig láthatók. Hol egy kitörésnapján, hol egy gárdaavatón, hol egy békemenet során. Elmondható tehát, hogy az Orbán és tettestársai általi politika és a futball-huliganizmus Magyarországon szorosan kötődik?

Igen, elmondható. És ennek az ok-okozati összefüggésnek tudható be, hogy Orbán hallgat.

Talán azért is hallgat, mert a fecsegés a Nagy Nemzeti Stadionépítési filinggel sem egyeztethető össze. Ugyanis ha a FIFA ellenőrei esetleg valami hibát találnak (és ha Orbán „kritikusan” megszólal, akkor biztos, hogy találnak) az átadásra kerülő új stadionoknál, akkor összedől az egész focipolitikai kártyavár.

Orbán hallgat. Ugyanúgy, ahogyan hallgatott a Gyöngyösi képviselőtárs és Bayer „spori” esetében is. És hallgat mellette Kövér, aki mindent tud, és Navracsics, aki semmit sem, és hallgat mellettük Pintér és Lázár. Hallgatni arany – tartja a mondás, de ez a hallgatás most mindennél beszédesebb, többet mond minden ékes szónál. Úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal a mélység fecseg és a felszín hallgat. És talán így is van jól, mert mint köztudott, soha ne az Első Focista szavát figyeljük. Sokkal inkább ezt a fecsegő hallgatását, amit egyre többen hallanak meg mind országon belül, mind a nagyvilágban. A rasszizmust és antiszemitizmust nulla toleranciával kezelő nagyvilágban.