"Azért van olyan sok vélemény, mert a gondolatok száma végtelen, a papír pedig nem tud tiltakozni." (Kobzi János)

2013. január 16., szerda

Csapdlecsacsi


Lecsap a gazdagok dugipénzére a kormány – adta hírül az MTI. És hogy kétség se legyen a hírt illetően, Lázár János nyomban megerősítette a hírt, hogy igenis, meg hogy titkosszolgálatilag úgy meg lett állapítva a svájci bankbetét, hogy abban hiba nincs. Még összeg is került a bulvárasztalra, ami cirka 1500-2000 milliárdnyi lehet. Az, hogy ez az összeg csak becslés, azért jól tükrözi a Lázár vezette Információs Hivatal nyelvelési rátermettségét is. Titokszolgailag.

Az anyja! – mondaná a kiflicsücsök-védelmi szóvivő, ha… Ha kapna rá engedélyt. Mert azért ez mégiscsak kétharmadnyi Manyup-pénz és ekkora hápogó kacsát hangos röhögés nélkül csakis Lázár szájából lehet komolyként eladni, illetve megpróbálni eladni. Már ha lesz rá vevő. Persze megértem én a kormány erölködését a társadalmi pókerasztalnál, hiszen valahogy el kell terelni a figyelmet a MOL 500 millió dolláros részvényvásárlása után immáron küszöbön álló fantasztikus E-ON-biznisz felől, ami szakértők szerint újabb 500 milka mínusz lehet. (Ja, hogy a milka is svájci? Bocs!)

Lázár egy jó ideje szépen csendben volt, szavát sem lehetett hallani. Ha most úgy érezte a Fidesz-vezetés, hogy színre kell lépnie, úgy ismételten kapitális hibát vétett. (És nem csak itt vétett, hanem azzal a mai lázári felhívással is, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal vezetője nyilvánosan arra kérte a vezetői prémiumosztogató önkormányzatokat, adják jótékony célra a kapott milliókat. Valahogy elfeledkezett arról Lázár, hogy 2002 és 2011 között Hódmezővásárhelyen ő nem osztogatta az év végéken bezsebelt prémiumait. Ez a felhívás nem csak álszent, de egy förtelmesen gusztustalan mozzanata is volt a napnak.)

Egyébként arra azért kíváncsi lennék, hogy miféle magyar titokszolga, és hogyan jutott be a svájci bankrendszer legendásan biztos banktitok rendszerébe? Megmondom: Semmilyen és sehogy! És nem is fog. Ugyanis a bankok csak az Interpolnak és az Europolnak kötelesek információval szolgálni, azt is csak akkor, ha bűncselekményre utaló gyanú merül fel. Különben is az ilyesfajta „tranzakciókat” árgus szemmel figyeli a nemzetközi bankközi  egyezmény. Tehát nincs az a svájci bank, amelyik puszira, Orbán, vagy Lázár két szép szeméért, de főleg fenyegetőzéseikért információt adna ki ügyfeleiről. Ez még Merkel asszonynak sem jött össze. Ő is csak szépen kérhette a svájci bankszámlával rendelkező német pénzembereket..

A kormány csapdlecsacsit akar játszani a pénzvilág pókerasztalnál? Rossz ötlet. Nagyon rossz. És ezt már nem csak a külföld tartja nevetségesnek, hanem a belföld is.

Megjegyzésként még hozzátenném: 2013. január 7-én jelent meg egy írás a Plajbászblogban, a svájci bankrendszerrel kapcsolatosan. Ha fideszék nem olvasták, kár. Ha meg olvasták… Azt feltételezni sem merem, hogy valamelyik prominens ebből kapott ihletet. Még kikacagnák… a kormányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése