A NASA Goddard Space Flight Center is merősítette azt
a hírt, hogy nem megalapozatlan a 2012. december 21-re jelzett világvége
híresztelés, bár nem úgy és nem olyan formában, ahogy azt egyesek elképzelik.
A NASA hivatalos közleményben tudatta, hogy hatalmas,
mintegy 150 km hosszú és 60 km széles objektumot, fedeztek fel a Naprendszeren
belül, nagyjából a Neptunus távolságában, amely rendkívül nagy sebességgel a
belső Naprendszer, azaz Föld irányába tart. A pályaadatok elemzése kiderítette,
hogy az objektum a tőlünk 5 fényévre lévő Piréz-naprendszerből származik. Az
irány és sebesség-analízis kiderítette, hogy az objektum 2012. december 6-a és
december 24-e között érheti el a Földet. Egyes hírek szerint, az úgynevezett
„Piréz-objektum” mesterséges eszköz, amire abból a következtetésből jutottak,
hogy az objektum felől kódolt, leginkább a héber nyelvhez hasonlító
rádióadás-sorozatot észleltek. Megfejtésükre számos, az ősi nyelvek kutatásában
jelentős eredményeket elért szakembert vezényeltek az Egyesült Államok-beli
Greenbeltbe.
![]() |
Kép a Piréz-objektumról |
Ezt a tényt azonban a NASA sem megerősíteni, sem cáfolni nem
kívánta.
Nevének elhallgatását kérő három csillagász hírforrásunk
szerint az objektum elsődleges feltűnésének legvalószínűbb ideje 2012. december
24-én, az esti órákra várható - a Föld mozgását is figyelembevéve - valahol a közel-keleten. Egyes elemzők ezt
vitatják, és a piréz „űrhajó” feltűnését az égbolton, leginkább az északi
szélesség 47° és a keleti hosszúság 19° koordinátákra valószínűsítik, ami
nagyjából a közép-európai térségben a Duna vonalához esik.
Többen kérdezték, hogy a jelenség milyen formában lesz
észlelhető? Szakértőink szerint, ahogy közeledik a Földhöz, úgy válik egyre
inkább láthatóbbá, s mintegy rendkívül fényes csillagként tűnik fel, ami szabad
szemmel is jól érzékelhető lesz. Kérdésünkre, miszerint „Az objektum
jelenthet-e valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot, illetve veszélyt az
emberekre nézve?”, a NASA űrközpontjának képviselője kitérő választ adott. A
sajtószóvivő kijelentette, hogy az elsődleges vizsgálatok alapján, a
Piréz-objektum csak abban az esetben jelenthet kockázatot, amennyiben
közvetlenül érinti a Föld felszínét és annak is egy bizonyos anyagát. Ezt a
lehetőséget azonban a NASA elvetette, és sokkal inkább van azon a véleményen,
hogy az objektum elkerüli a Földet. Aggodalomra csak az a tény adhat okot, hogy
a spektrumanalízis kiderítette, hogy például a barsi mészkő és a piréz űreszköz
anyaga különös kölcsönhatásba léphet egymással, ami nem várt fejleményekhez
vezethet. Szerencsére azonban a barsi mészkő rendkívül ritka a Földön. Egyetlen
helyen, Magyarországon található, és ott is csak Budapest belvárosában a
parlamentnél lelhető fel jelentősebb koncentrációban. Az, hogy a Piréz-objektum
pont a magyar fővárossal érintkezzen, kerüljön kapcsolatba, elhanyagolható a
valószínűsége – nyilatkozta a sajtószóvivő- s még hozzátette: „Minden alapot
nélkülöznek a napokban felröppen olyan híresztelések, hogy az objektumon
élőlények, azaz pirézek is lennének és területszerzés lenne a céljuk. Az
ilyesfajta állítások minden bizonyítékot nélkülöznek és alkalmasak a
pánikkeltésre.”
Tehát a NASA szerint megnyugodhatunk. A piréz űrobjektum nem
jelent veszélyt, sem nemzetbiztonsági kockázatot. Egyenlőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése