Muszáj neked minden hulladékot átvenni? Hová lett a híres
népszavás, az átvett híreket kontrolláló fenntartás? Jelen esetben a Ruttner
György ügyvédet érintő blikkes hírszemétre gondolok. Mindig is mondtam, hogyha
esetleg egészen véletlenül a mennyországba kerülnék, ott egyetlen ügyvéddel sem
fogok találkozni, és ez a meggyőződésem egyre inkább erősödik.
Mert ugye Rruttner esetében is meg kell a szívnek szakadni.
Úgy sajnálom szegényt, hogy kölcsönre szorult, hogy szerény birtokán
(magán)halastavat, (magán)lovardát, mi több (magán)körszínházat építhessen. És
nem elég, hogy a cél szentesíti az eszközt jelszóval devizakölcsönbe hajszolta
magát, még ráadásul uzsorakölcsönt is vett fel. Szegény!
„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét, s
nyilait, vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet
neki?”
Nos, Ruttner ügyvéd most kiszállt nyűgei ellen és saját
fegyverét megragadva harcba kezd… ki ellen is? Mert az uzsora-akció már eleve
törvénybeütköző és nem csak annak, aki kölcsönöz, hanem annak is, aki azt
szerződés útján igénybe veszi. Ezt Ruttner úrnak különösen tudnia kellene! Az
csak hab a tortán, hogy állítólag volt ügyfele az uzsorás, aki mellesleg maffiózó, és olyan jól meg
lett védve anno, hogy amíg ült a hűvösön, addig 172 millióra 500 millát kaszált vissza, merő hálából
(vagy bosszúból). Hasadj szív!
És szegény ügyvédet még ráadásul az ág is húzza, mert egy
gonosz bank (akitől felvett 1,3 milliós deviza-kölcsönt) el akarja árverezni a
kínnal-keservvel kiépített birtokot. Persze kérdés, hogyha Ruttner úr havi 500
ezret törlesztett ez ügyben, akkor hogyan lehet még mindig 2,3 milliós
hátraléka. Ez még 30%-os éves kamatnál is szinte lehetetlen, pláne
figyelembevéve a végtörlesztés lehetőségét, és az előtörlesztések banki
szankcionálásának eltörlésére vonatkozó jogszabályokat. Avagy ezzel Ruttner úr
nem lenne tisztában? Persze ő csak egy védőügyvéd, és nem pénzügyi szakember.
De hát mindenkinek joga ugyebár hülyének lenni (szívhasadás: dettó).
Szóval, a Népszava és a Blikk által leközölt hírek és számadatok,
megannyi kérdést vetnek fel: Azok hamisak, a Blikk cikke (de hát mit is lehetne
várni egy „rikkancstól), vagy a Népszavába, illetve szerkesztőjébe költözött a
nyomda ördöge? Ezért a kérdés: Mit csinálsz Népszava?!
Egyszer majd megtudhatjuk az igazságot? Ha egy Damu nevű
celeb, vagy egy Stohl nevű bárd megénekli, akkor talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése