Rögvalóság

„Jókora marhaság” - mármint a „röghöz kötés” – mondja Dési János a „Nyel az egyetemista” című írásában. (Népszava, 2012. július 6.)

Én meg azt mondom (úgy per ceterum censeo), hogy az elvakultság rendkívül ártalmas tud lenni mind az aktuális orbáni, mind az ellenzéki vélemények esetében.

Dési János nyilván tudatában van annak a ténynek, hogy a magyar közép- és felsőoktatás rendszere mennyi pénzt emészt fel az adófizetők forintjaiból. Nyilván azzal is tisztában van, hogy egy-egy diploma megszerzése (személyre lebontva) mennyibe kerül a magyar államnak.

Ezért érhetetlen számomra, hogy miért tartja kapásból jókora marhaságnak az állami ösztöndíjasok „röghöz kötését”.

Mielőtt még azzal vádolna, hogy „na, már ez is az Orbán szekerét tolja”, javaslom, gondolkozzon el az alábbi rögvalóságon.

A felsőoktatás egyes slágerszakain, a „fizetős” rendszer nehéz tízmilliókba kerül. A kevésbé népszerű szakokon ez természetszerűleg kevesebb, holott az oktatási intézményi rendszer fenntartása ezekben az esetekben is nagyjából megegyező. A főiskolai-egyetemi intézmények fenntartása, technikai- és humán költsége horribilis összeget emészt fel a központi költségvetésből. Ez csak egy ok. A másik, hogy állami ösztöndíjban általában a kiemelkedő szellemi kvalitású tanulók részesülnek. Azok, akikre bízván számíthatna a magyar szellemi jövő…

Számíthatna, ha ez a szellemi elit a jobb megélhetés reményében nem fogná a sátorfáját és a szabad uniós munkavállalás jogán el nem hagyná az országot. A magyar pénzen, magyar technikai és intézményi háttérrel, a kiváló magyar oktatói elit által kiképzett és szárnyrabocsátott friss szellem nem a magyar életben hasznosul, hanem az árgus szemmel figyelő külföldi fejvadászoknál landol. Azt hiszem, ezt hívják agyelszívásnak. A külföldi intézmény, gyár, kutatóintézet, kórház, jót röhög a markába, mert készen kapja azt, amit a magyar adófizetők pénzéből, a magyar felsőoktatás úgymond „kitermelt”.

Ezzel szemben a „fizetős szakasz” jóval nagyobb arányban tartalmaz középszerű, illetve kisebb szellemi kapacitású végzősöket, mint az állami ösztöndíjasok. (Mert az ösztöndíjat azért manapság sem (sőt!) adják ingyen, azért valamit le kell tenni az asztalra.). Ergo a „tiltakozások” hatására a középszer marad, azzal boldoguljunk mi, míg a tehetség távozik. Igazán nem egy vigasztaló jövő.

Tehát Dési úr  gondolkozzon el, mielőtt zsigerből azt mondja valamire, hogy jókora marhaság. És azon is, hogy kivel operáltatná szívesebben a bütykét. Egy tehetséges, és kiváló sebésszel, vagy egy olyan középszerrel, akinek gondot okoz a hallux valgus megtalálása.

Megértem én, hogy Orbánnak mennie kell (ebben nagyon is egyet értünk), de egy olyan intézkedést, ami hovatovább mégiscsak a közt szolgálná, azt nem kellene marhaságnak titulálni. Inkább annak a politika-gazdasági háttérnek a kiépítésére kell törekedni, ami az ilyen „röghöz kötést” már eleve ellehetetleníti. Úgy is mondhatnám: Karthágót bár elpusztították, azért újjá lehet még építeni.