Tilos a "csíz"

Úgy érzékelem, hogy nálunk mintha tilos lenne a „csíz”. Azaz tilos humorizálni, kacagni, nevetni… kinevetni meg pláne. Még mit nem! Hogy jöjjön a nagy fekete autó?

Járom az utcákat, nézem az emberek arcát. Lebiggyedt szájszeglet, pengevékonyságúra, szorosan összeszorított ajak, a távoli semmibe révedő merev tekintet. Ez a módi. A renitensek, akik nem hajlandók beállni a sorba, azok meg viseljék a következményeket.

Kabarét, szatírát írni, előadni (pláne aktuálpolitikait) nem lehet, mert repül... az egész társulat. Vidámságot varázsolni az apatikusan szorongó utasok arcára? Szó sem lehet róla! A komor, mogorva  polgár a jópolgár, jópolgárnő, illetve testvér, vagy elvtárs, az, aki ráadásul képes őrizni a „hagyományokat” - feljelent, bejelent. Mert ő a pénzéért szolgáltatást vár, grátisz nem kell, különösképpen, ha az a grátisz a nevetés. 

Viccelni, humorizálni csak a ki- és megjelölteknek, az arra érdemeseknek, a megfelelő helyen és időben szabad. Felsőbb utasításra és csakis engedéllyel. Mondjuk a Tisztelt Ház falai között. A nem ebbe a körbe tartozókat kivezetik, elvezetik (talán még nem), kirúgják, stb.

Tilos a „csíz”!

Persze vannak helyek, ahol ez kötelező, úgymond munkaköri előírás, vagy munkaruha. A kényszeredetten vigyorgó, viasszerű álca. Ezt veszi fel az üzletkötő, amikor valami bóvlit akar rádsózni, és ezt hordja a politikus, amikor valami „bóvlira” akar rávenni. Ezt látod a tévében, ha valami könnyűműfajnak nevezett agyzsibbasztást látsz, és ezt látod minden plakáton és hirdetésen. A nevetés nem tévesztendő össze a sátáni vigyorral. Az igazi, élő, vidám mosoly és nevetés ritka, mint a fehér holló. Mert az igazán szívből jövő, jókedvű nevetés belülről jön, a lélek egy rejtett szegmenséből. Az őszinte nevetést nem szereti a rossz. A rossz szándék és sötét indulat egyaránt elkerüli.

Tilos a „csíz”.

„Tessék komolyan venni az életet!” – mondják oly gyakran manapság. Ezt a kurva életet, ezt a bűzhödt mocsarat, amelyben most kötésik dagonyázunk. Hiszen egy „vihorászó hülyegyerekkel” nem lehet komolyan beszélni. Nem lehet elmerülni a nemzeti érzések feneketlen óceánjában, nem lehet lefesteni a megnemértett zseni arspoeticáját, avagy megvitatni egy tömeggyilkos mélylélektanát.

Röhögcsélve nem illik sorbaállni ingyenkosztért, könyöradományért, alamizsnáért, vagy átlépni egy mozdulatlan testen.

Tessék komolyan ülni, állni az egyre hosszabb és egyre nyomasztóbb szürkeségben! Aki nevet, kacag, netán röhög, annak nyakát nem szoríthatja vasmarokkal a szükség, hiszen van még ereje a nevetésre.

Azt mondják, aki nevet, az bátor. Nevetni merészel az emberi ostobaságon, fonákságon.  Aki kinevet, az viszont már egyenesen rettenthetetlen. Hiszen kinevetheti a sorsot, a kilátástalanságot csakúgy, akár magát az életet. S hol ökölbeszorított kézzel, hol esdve nyújtott tenyérrel, de olykor a halált is.

Tehát tilos a „csíz”!