A zaci

Azt nyilatkozta Orbán Viktor (hol másutt, mint Chicago-ban), hogy az előző évek kormányai zaciba vágták az országot.

Még talán hinnék is a szép szavaknak, ha nem csalnának meg, azaz némi konkrétum is benne foglaltatnék a mondatban. Mondjuk például az, hogy mit is takar az „előző évek” megfogalmazás? Mert a Kedves Vezető ezen a ponton nagyvonalúan átsiklott. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora időintervallum az a bizonyos előző. Két év, tíz év, húsz, esetleg hatvannyolc, vagy még több, ami ugyebár már visszavezetne ama manapság oly’ divatos ’44-es évekbe, avagy a még korábbi időkbe.

Tehát kik is vágták zaciba az országot?

Netán Ferenc Jóska, aki Isten kegyelméből annektálta a háborút a Monarchia magyar területére? No nem! Ez azért már Orbán számára is nagyon történelem, no meg ki hallott olyat, hogy egy császár zaciba járjon. Esetleg Horthy? Ez már langyos, bár kissé zsenánt, ha egy ellentengernagy fehér lovon viszi a vállrózsáit (és az ország lakosságának kétharmadát) egy osztrák piktor zálogházába, majd elfelejti kiváltani. A következő – amire gondolhatott Orbán – az a Nagy Orosz Zaci, ahol rubelt folyósítottak ugyan a betett értékek ellentételezéseként (nem is keveset), de a kiváltást dollárban kellett eszközölni? No, ez már közelít némelyest az igazsághoz, de hátra van még az a bizonyos 23 esztendő a rendszerváltás óta, amivel el kell valahogy számolni. No ilyenkor jönnek aztán a jólértesült kurucok az infóval, fennen hangoztatván, hogy bezzeg abban az időben az államadósság - akarom mondani zaciadósság - így meg úgy, miközben lazán figyelmen kívül hagyják az ország devizatartalékaira vonatkozó törvényszerűségeket. És ez az a narancsszínű köd, amit most Orbán megpróbál ismételten a „könnyű élet” gyönyörétől könnyező magyar lakosság szemére ereszteni, holmi jobbikos segedelemmel. És egy bődületesen ostoba zacis hasonlattal!

Mert egy valami biztos! Orbán soha az életében nem szorult a zacira, de még csak a közelében sem járt. Mi több, megkockáztatom, hogy halványnarancs fogalma sincs magáról a zálogrendszerről. Ugyanis zaciba akkor vágom az arany zsebórámat, ha van rá reményem, hogy a következő fizetéskor ki tudom váltani. Egyébként nincs értelme, mert jobban járok, ha eladom.

Ezzel szemben Orbán Viktor és az ő tehetségekkel tűzdelt kormánya most úgy megy a zaciba (IMF, EU, energetikai, ipari és mezőgazdasági szerződések, stb.), hogy közben nincs munkája, nincs jövője, nincs tartaléka, csak a duhaj kedve. És azt az aprópénzt is, amit esetleg a zaciban kap(hat) nem okosan költi, hanem rohan vele a lovira, és felteszi valami Dakota nevű gebére.  Közben zúg a vastaps, dübörög a békemenet és ha valaki netán rosszallóan a fejét csóválná, az könnyen kaphat egy kokit, vagy egy sallert. Mert így mulat egy magyar úr. Tipikus!

Tehát ha Orbán azt állítja, hogy az előző kormányok zaciba vágták az országot, akkor abban bizony benne van (különösen kiemelve a 2010 óta eltelt időszakot) az ő „áldásos”, húszegynéhány éves tevékenysége is. Méghozzá vastagon!