A veszett vad mosolya

Aki látott már ilyen irányú oktató-természetfilmet, olvasta a szakirodalom ezen témára vonatkozó leírásait, netalán személyesen tapasztalta, annak bizonyára ismerős, hogy milyen szimptómái is vannak a veszettségnek, ennek a rendkívül veszélyes és gyógyíthatatlan kórnak. A számtalan viselkedési tünet közül kiemelendő az elemi óvatosság hiánya, az ember közelségének keresése (akár meg is lehet simogatni a veszett vadat), majd a végstádiumban a természetellenes mozgás, kényszeres, mosolygásra hajazó, vigyorgásszerű vicsorítás, habzó száj.

Furcsa módon erre asszociáltam – és nem véletlenül -, amikor olvastam a legutóbbi, esztergomi történéseket, Meggyes Tamás viselkedését, illetve a Fidesz reagálását az általuk kreált, legújabb „hastánc-gate” ügyre. Úgy tettek, mint a szelídnek látszó veszett vad: előbb hagyják magukat megsimogatni, majd váratlanul, habzó szájjal belemarnak kiszemelt áldozatukba. Mi másnak is nevezhetnénk ezt a viselkedést, mint a lappangó veszettség teljes kifejlődésének, a vég közelgő eljövetelének.

Szerencsére Tétényi Éva polgármester is tisztában van ennek a kórnak a veszélyességével és jóelőre beoltatta magát és környezetét a fertőzést okozó csorgó nyál ellen. Simogatásról, vagy akár megközelítésről pedig szó sem eshet.

Egyébként a veszettség másik, népiesebb elnevezése víziszony, amit az esztergomi esetben inkább nevezhetnénk pezsgőiszonynak. Ugyanis a Fidesz-prominenseinél öt-hat üveg maradék pezsgőt utasítottak el, avagy  öt üveg pezsgőtől és egy igazán szemrevaló hastánc-produkciótól iszonyodtak. Nyáladzó, habzó, vicsorgó-vigyorgó szájjal (Csak talán nem kimaradtak?). Ráadásul tették mindezt annyira pitiáner módon, hogy azon már nem csak az elvetemülten soviniszta „hímek”, hanem maguk a nők is megütköztek. Cseppet sem csodálkoznék, ha akár ösztönösen is, de nagyívben kerülni kezdenék a Meggyes-család fertőzött, végóráit élő, veszett tagjait. Az Fidesz uralta esztergomi közgyűlésben már régóta lappang a kór, s annyira virulens, hogy már a „falkát” veszélyezteti. Van, aki ezt idejekorán felismerte, van, aki később eszmélt rá, s bizonyára van olyan is, akit ott sürgött-forgott ugyan közöttük és mégsem fertőződött meg. Ők a szerencsések. Mindenesetre már nem csak Esztergom, hanem az egész ország tud erről a gócpontról. A „falka” immáron rendkívül lassan és óvatosan elszigeteli Meggyeséket, miközben a környezet szánakozó tekintettel szemléli a veszett vadak utolsó vonaglásait.

A nem csak kizárólag Meggyes Tamás által terjesztett veszettség ellen a gyógyír már régen Tétényi Éva kezében van. Kérdés, hogy ezt a szérumot továbbra is olyan okosan használja-e fel, mint eddig? Már csak megelőzési célból is. És nem csak Esztergom érdekében.