Baráth Zsolt, jobbikos képviselő, 2012. április 3-án ismét elszellentette a tiszaeszlári vérvád penetráns bűzét, egy torokkaparó, és gyomorforgató korszak jóízű falatozásának eredményeképpen. A magyar parlament sokat látott, ódon falai közt fintorogtak is a honatyák, ki kisebb, ki nagyobb mértékben, attól függően, hogy kinek milyen szaglása. Balczó Zoltánnak bizonyára rendkívül gyatra, mert még az orrcimpáját sem mozdította.
És milyen az élet, rá egy nappal, az utca kontráz, mintegy megerősítvén, hogy a parlamentben történtek nem a véletlennek köszönhetők, nem egy képviselő illetlen viselkedése, hanem egy nagyon is tudatos, mi több, aljas szándék terméke, példázva, hogy mennyire nincs új a Nap alatt.
2012. április 4., délután öt körül, a Keleti pályaudvar főbejáratánál.
Jobbikos aktivisták agitálnak a maguk „nemzeti” kisasztalánál, kedélyesen tereferélve egymással, az asztalon a „Barikád” nevű kifestő friss száma, körülöttük a délutáni csúcs hömpölygő emberáradata. Nem is érdekelne a dolog, simán elmennék a pillanatkép mellett, ha tőlük mintegy tizenöt méterre, a metrólejáróban történtek nem állítanának meg.
Négy-öt neonáci suhanc, talpig feketében. Összesen vannak, vagy hetven évesek. Fekete bakancs, nadrág, ing és mellény, egyikük nyakán amolyan blood and honour-os gótbetűs tetoválás, de mindegyikük mellényén ott a horogkereszt. Egyikük nagypofával inzultál egy csoport diáklányt, akik az aluljárónál várakoznak, míg társai röhögve figyelik a történteket. A lányok szeppenten hallgatják a nácit. Egyikük úgy látszik talpraesettebb, megunja a monológot és kifakad: „Húzzál már innen a büdös francba!” A fiú odasúg neki halkan, majd fennhangon, amolyan terminátor stílusban, hogy a társai is hallják, valami ilyesmit böfög fel: „Ne akarjátok, hogy visszajöjjek!”. Majd röhigcsélve el a többi neonácihoz, és irány a jobbikos kisasztal. Én meg csak állok döbbenten, míg agyam kényszeredetten rögzíti az élet egy újabb képkockáját. Körülöttünk leszegett fejjel örvénylik a tömeg.
Szomorú húsvéti képeslap Magyarországról, Budapest szívéből, a XXI. században.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése